„A lelki élet egyik legfontosabb eleme az
imádság."
Az imádság az emberi lét velejárója;
alapjelenség, amelyet minden időben és minden népnél megtalálhatunk. Az imádság
állapotában az ember - dicsérve vagy kérve - kiemelkedik önmagából, és a
végtelen felé tárul. Sámuel könyvében azt találjuk, miszerint az ima "a
szív kiöntése az Úr előtt". A mai ember feladata, hogy az ima által
felemelkedjen, megtisztítsa belső Grál-kelyhét. Ezáltal belső edényünk fényesen
ragyogóvá lesz, s képesekké válunk - a meditáció segítségével - a kozmikus
energia, az isteni szikra befogadására. Az imával mi teljesedünk ki az Úr felé,
szemben a meditációval, amikor is Ő tud a lelkünkbe költözni és áthatni minket,
hogy egységben éljünk vele.
Az imádságot a mai korban felfoghatjuk úgy,
mint a hit nyelve, a remény forrása, a szeretet megnyilvánulása. Ha az ima át
van hatva e három isteni erénnyel, megtisztítja és átalakítja finomabb (éteri,
illetve asztrális) testeinket. Ezáltal szellemi érzékszerveink csírái
elkezdenek kibontakozni, mint bimbóból a virág. Ezen erények erőit az imán
keresztül lehet felvenni, s mivel ezek mind isteni eredetűek, ezért nyugodtan
mondhatjuk, hogy az imát Istentől kaptuk, egyfajta szeretetből végzendő
cselekedet gyanánt.
Az imát akkor változtatjuk igazán cselekedetté,
ha lélekkel hatjuk át, és élő áldozattá tesszük az Atya számára; élővé pedig,
ha benne hitünket foglaljuk szavakba. Lisieux-i Kis Szent Teréz szerint: "Az
imádság a szív ügye, lényege a szív fölemelése Istenhez, és ezzel az Istenben
való hit kifejezése. Az ima számomra abban áll, hogy föllendül a szívem, egész
egyszerűen az égre vetem tekintetemet, hálámat és szeretetemet kiáltom az
Istennek, megpróbáltatásban és örömben egyaránt."
Az imádság az ember legmagasztosabb
életműködése. Az imára való képesség különbözteti meg az embert minden más
földi élőlénytől. Minden őszintén imádkozó ember szívében a Szentlélek működik.
Az ima tehát nem szavak unott mormolása, nem kötelességből végzett házi
feladat,
hanem föllendülés, olyan, mint egy felcsapó tűzláng. Vidáman, fényesen nyújtózkodik az ég felé, örvendezve törekszik a magasba. Hiszen belső indítója a bennünk lakó Szentlélek, akit a Szentírás a tűzhöz és a magasra szökellő vízsugárhoz hasonlít.
hanem föllendülés, olyan, mint egy felcsapó tűzláng. Vidáman, fényesen nyújtózkodik az ég felé, örvendezve törekszik a magasba. Hiszen belső indítója a bennünk lakó Szentlélek, akit a Szentírás a tűzhöz és a magasra szökellő vízsugárhoz hasonlít.
Jézus tanítása szerint az ima megteremti a
kapcsolatot Isten és az ember között csakúgy, mint minden embertársunk között
is; ezáltal válik élő keresztáldozattá.
Az imában nem az számít, hogy szavaink minél magasztosabbak legyenek, hanem az, hogy amit mondunk, azt teljes átéléssel és odaadással tegyük. Ezáltal az ima egyfajta meditációvá is válhat. A keresztény meditáció pedig nem csupán találkozás Krisztussal, hanem élet Krisztusban. Jézus minden tanítványának ajánlotta az egyéni imát. "Amikor imádkozol, menj be a belső szobába, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz titokban, Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megjutalmaz." Azonban ugyanilyen nyomatékkal hangsúlyozta a közös ima értékét és fontosságát is: "Bizony mondom néktek, ha ketten egyetértően kérnek a Földön valamit, bármi legyen is az, megkapják mennyei Atyámtól. Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük." A közös imádság megélt szeretet, ami hatással van másokra is - az embereket lelkük legmélyén érinti meg, összeköti őket, és közösséget alkot az együtt imádkozókból. A közös ima ereje nem összeadódik, hanem összeszorzódik. Amikor egy közösség ugyanabban a hitben és szeretetben együtt imádkozik, akkor a Szentlélek, a szeretet lelke különös erővel működik bennük.
Az imában nem az számít, hogy szavaink minél magasztosabbak legyenek, hanem az, hogy amit mondunk, azt teljes átéléssel és odaadással tegyük. Ezáltal az ima egyfajta meditációvá is válhat. A keresztény meditáció pedig nem csupán találkozás Krisztussal, hanem élet Krisztusban. Jézus minden tanítványának ajánlotta az egyéni imát. "Amikor imádkozol, menj be a belső szobába, és ajtódat bezárva imádkozzál Atyádhoz titokban, Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megjutalmaz." Azonban ugyanilyen nyomatékkal hangsúlyozta a közös ima értékét és fontosságát is: "Bizony mondom néktek, ha ketten egyetértően kérnek a Földön valamit, bármi legyen is az, megkapják mennyei Atyámtól. Ahol ugyanis ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük." A közös imádság megélt szeretet, ami hatással van másokra is - az embereket lelkük legmélyén érinti meg, összeköti őket, és közösséget alkot az együtt imádkozókból. A közös ima ereje nem összeadódik, hanem összeszorzódik. Amikor egy közösség ugyanabban a hitben és szeretetben együtt imádkozik, akkor a Szentlélek, a szeretet lelke különös erővel működik bennük.
Jézus tanítása szerint azért van szükség a
mindennapi imára, hogy legyen napunkban egy időtartam, amikor azt mondjuk az
Istennek: szeretlek Téged! De még inkább szükséges a napi ima azért, hogy
legyen egy időtartam, amikor csendben hallgatjuk az Isten szavát, amint Ő
mondja nekünk: "Szeretlek!"
Jézusnál találkozunk először az ima legmagasabb
fokával: "Legyen meg a Te akaratod!" A teljes ősbizalom jele
ez, amikor életünket egészen Isten akarata alá rendeljük, és elfogadjuk
sorsunkat. E mondat átélésével jutunk el az önzetlenség és érdeknélküliség
legmagasabb fokára; ha ezt megvalósítottuk, akkor már azt mondhatjuk, hogy a
szüntelen imádkozásban élünk, ami a tér és idő nélküli szeretetbe emel minket.
Jézus gyakran imádkozott egész éjszaka
virrasztva is; eközben arca sugárzott, és látszott rajta, hogy az előző órákat
mennyei Atyjával való bensőséges találkozásban töltötte. Amikor befejezte az
imát, egyik tanítványa így szólt hozzá: "Uram, taníts meg minket
imádkozni!" Erre a kérésre válaszul tanította meg Jézus követőit a
miatyánkra. Mivel mi is mindnyájan Jézus tanítványai vagyunk, ezért
elengedhetetlenül szükséges, hogy bennünk is felébredjen a vágy és a kérés:
"Jézus, taníts meg imádkozni!"
Egyesek azt gondolják, hogy az Isten-dicsőítő
és hálaadó ima magasabb rendű a kérő imánál. Ez furcsa, sőt téves hiedelem,
hiszen a Jézus tanította legszebb imában csupa kérés van, Ő pedig bizonyára a
legjobban tudta, milyennek kell lennie az imának. Szép dolog az Isten
dicsérete, illő, hogy Neki hálát adjunk, de miért ne lehetne Tőle kérni is?!
Hiszen Ő a forrása minden jóságnak, mindennek megadója, nekünk pedig mindig szükségünk
van arra, hogy éltessen, segítsen, támogasson minket. A legfontosabb kéréseket
maga Jézus sorolta fel a miatyánkban; mindenekelőtt ezekért fohászkodjunk,
mégpedig ha lehet, hangosan, hiszen ezáltal az éteri szféra is tisztul!
Az imádság nem más, mint egyesülés Istennel.
Ebben a bensőséges egyesülésben olyan lesz Isten és a lélek, mint két
egybeolvadt gyertya, amelyet különválasztani már senki sem képes. Fölségesen
szép dolog Istennek ez az egybefonódása parányi teremtményével - így lesz
tudatossá a nagy valóság: "Velünk az Isten, és mi Ővele!" Az imádság
a szeretet kifejezője, a szeretet pedig maga Isten. Az ima Isten csókja, ezért
ha imádkozunk, ezt az ajándékot fogadjuk el. A csók jelkép: a szerelmes csókban
nyilvánul meg a kölcsönös elfogadás és adás, mint a mélységes lélekváltás jele.
"Ha az imában kitartó vagy, a sivatag
hirtelen a szeretet virágába szökken, a szíved dalra gyúl, s tavasz lesz benne
mindörökké. Szemedből eltűnik a sötétség, látásod tiszta és átható lesz, te
pedig tudni fogod, hogy mi a Szeretet!"
(Sarkadi Melinda)