Élet a halál után 3.

Hol található a Mindenség?

A mindenség helyzete meghatározhatatlan, hiszen a helyét nem jelölhetjük meg. Halálunk után fokozatosan megszűnik helyzetünk meghatározhatósága. Úgy látjuk magunkat, amilyenek a lélek nézőpontjából valójában vagyunk: egyszerre mindenütt jelenlévőnek. 

Talán ez az átállás jelenti majd mindannyiunk számára a legnagyobb nehézséget, amellyel az asztrális síkokon találkozni fogunk. Ebben a pillanatban nyilván azt mondanánk, hogy a földön vagyunk, a nap messze van, a hold pedig közel, de mindez csupán az anyagi sík nézőpontjából igaz. A világegyetemben semmi sem meghatározott helyzetű. Te vagy a középpontjában, mert a végtelenség minden irányban kiterjed, ugyanakkor valaki más is a világ túlsó oldalán, mert körülötte is mindenfelé kiterjed. Mindketten a világegyetem középpontjai vagytok, ami azt jelenti, hogy helyzeteteknek azonosnak kell lennie. Az a tény, hogy látszólag különböző helyeken vagytok, az érzékelés eredménye, amely a látványból és a hangokból indul ki, ezek pedig helyhez kötött események, te viszont nem vagy az.
Ugyanígy minden egyes pillanat az idő középpontja, mert az örökkévalóság mindenfelé kiterjed az adott pillanat körül. Minden pillanat az örökkévaló idő középpontja, ezért mindegyik azonos az összes többivel. A világegyetemben, mivel meghatározhatatlan helyzetű, nincsen fent és lent, észak és dél, kelet és nyugat. Ezek csak vonatkoztatási pontok, amelyek kényelmünket szolgálják ezen a bizonyos rezgésszámon (azaz a testben). A halál utáni átalakulás folyamata során nem egy másik helyre vagy időbe kerülünk, hanem csupán figyelmünk jellege változik meg. Csak azt látjuk, amivel együtt rezgünk.

Más hullámhosszon...

Egyik nagybátyám imádott utazni és meglátogatni az Indiát oly sűrűn benépesítő különféle szenteket és bölcseket. Nagy elragadtatásomra olykor engem is magával vitt. Láttam önmegtagadókat, akik évekig álltak ugyanabban a testtartásban, és másokat, akik alig vettek levegőt. Ma már tudom, hogy a szemem félrevezetett. Csak bebábozódott alakokat láttam, amelyekben csodás átalakulások mentek végbe. Ezek az alakok csendben más, a körülöttük lévő világon túli hullámhosszokra hangolódtak. Figyelmük átállításával beszélgethettek Rámával (vagy Buddhával és Krisztussal, bár Indiában ennek kisebb a valószínűsége). Mély meditációjuk nem mozdulatlan állapot. Amikor a műtőben valakit szívroham ér, és újraélesztését követően halálközeli élménye tapasztalatairól számol be, másfajta kilövőpályáról indul. Mindkét esetben a figyelem jellege változik meg.
Az a nagy különbség, hogy amikor a szívbeteg belép a fénybe, utazása önkéntelen. Azok a néma alakok a múltamból a saját szándékukat érvényesítették. Tudatuk megfelelőképpen mély szintjén megjelenő vágyuk révén olyan folyamaton mentek keresztül, amely a halállal állítható párhuzamba. Ilyenkor az érzékeik egymás után eltompulnak. (Amikor valaki meghal, legutoljára a hang távozik belőle, amely születéskor elsőként hatol az emberbe. Ez összhangban áll az indiai felfogással, miszerint az öt elem meghatározott sorrendben érkezik és távozik; mivel a hang azonos a rezgéssel, amely egyben tartja a testet, érthető, hogy annak kell utolsóként elhagynia.)

(Deepak Chopra: Élet a halál után)