A tudat
visszahúzódása
Kíséreljük meg
érzékeltetni mindegyik állapot életét. Legelőször a meghalás folyamatát. Ez
mindegyikünkhöz elérkezik, azonban a halál barát, akitől nem félni, hanem akit
üdvözölni kell. A halál óráját ismerik a másik oldalon, és senki sem léphet át
úgy, hogy ne találkozna odaát valakivel, akit ismer, és aki őt megelőzte.
Földi életünk során a
tudatunk kifelé fordul, hogy élettapasztalatokat gyűjtsön. Ha közeledik távozásunk
ideje, a tudat visszahúzódik és befelé kezd fordulni. Néha a haldokló azt kéri,
hogy gyújtsák fel a lámpát, vagy azt mondja, hogy távolodik a szoba. A távozó –
minthogy a másik oldal egyre közelebb kerül – elég gyakran felismer személyeket
vagy helyszínt a másik oldalon. Egy haldokló ír katona például így szólt az
ápolónővérhez: „Nővér, nézze ezeket a bájos hölgyeket!” Ilyennek tűntek
számára, mivel az Örök Ifjúság földjét látta, ahol az anyag ragyogó és sugárzó.
Ezután, minthogy a
tudat még beljebb húzódik, egy csodálatos és lényeges dolog történik. Rendes,
éber tudatosságunkban úgy látszik, mintha életünk sok mindennapi eseményét
elfelejtenénk. Ez nem egészen így van. Énünk mélyebb részeiben semmi sincs
örökre elfeledve, és amint valaki áthalad a másik oldalon levő életbe, úgy
tűnik, gyorsan keresztülhalad saját emlékezete csarnokain. Ez olyan, mint
amikor az ember az élet színterét elhagyva visszanéz, és madártávlatból nézi az
életet, mint egészet, hol volt sikeres, és hol bukott el. Ezután, ahogy a lélek
elhagyja a testet, a tudat rövid időre a mély alvás állapotába kerül, ez alatt a
pszichikai test, amely az élet folyamán áthatotta és körülvette a fizikai
védőburkot, önálló létre kel a másik oldalon.
Az alvás
kapuja
Habár a legtöbb ember
nem észleli, mialatt testben élünk, éjszakánként elhagyjuk azt az alvás kapuján
keresztül, amely egyben a halál bejárata is.
„Míly csodálatos az
alvás – írja Shelley – az alvás és fivére, a halál”.
Meghalni valójában nem
más, mint utoljára elaludni ebben az inkarnációban. Azonban, amíg élünk, alvás
alatt kapcsolatban vagyunk testeinkkel egy fénylő, magnetikus fonál révén,
amely azonnal visszahív bennünket az ébredésbe, ha testünket bármi érinti.
Halál esetén ez az összekötő kapocs megszakad, így a visszatérés nem lehetséges
többé. Vajon nem idézhetők-e Ecclesiastes szavai: „vagy valamikor az ezüst zsinór
elszakad”? Így az a világ, amelybe most belép, nem teljesen ismeretlen, mivel
némely részén már áthaladt, mialatt teste aludt.
’Tudatában van
mindennek a haldokló?’ – kérdezhetjük. Mi van azzal, amit haláltusának
nevezünk?’ Ez csak a fizikai izmok miatt van, amelyek megszűnnek működni. A
személy maga nincs ennek tudatában. El van foglalva elmúlt élete feltáruló képeivel,
és ez tudatában akkor is folytatódhat, ha teste megszűnik lélegezni. A haldoklót
soha nem szabad zavarni, semmivel sem szabad terhelni. Figyeljük elmúlását békében
és szeretetteljes gyengédséggel. Egy ősi tibeti írás azt tanácsolja, hogy
üljünk mellette, szerető szavakat suttogva, amelyeket ha fülei nem is hallják,
de a lelke igen.
Az
ébredés
A halált követő
tudattalanság időszaka általában nem túl hosszú, bár személyes tényezőktől
függ. Legtöbbünknél kb. harminchat óra. Ezután az ember egy ragyogó, nyugalmas
világra ébred, elsőként olyan emberekkel találkozik, akik előtte távoztak el.
Azért jöttek el, hogy találkozzanak vele. Egyszer Ausztráliában a szerző
ezekről a gondolatokról tartott előadást a rádióban, és az egész déli
féltekéről érkeztek hozzá levelek. Egy orvos Új-Zélandból leírt egy esetet. Egy
éjjel magányos farmra hívták, ahol egy nagyon idős házaspár lakott. Mire
odaért, az idős ember már meghalt. Széttárt karral feküdt. Felesége így mesélte
el: ’Ó uram, volt egy lányunk, aki tizenhét évesen halt meg. Mielőtt a férjem
eltávozott, azt állította, hogy látja őt. Karjait kitárta felé, és így szólt:
Jövök, Mary, várj rám!’
Milyen világba lépett
be? Kissé nehéz leírni, mivel természetesen mindannyian földi fogalmak szerint
képzeljük azt el, és a helyzet nem egészen ez. Fogjuk fel a következő módon:
nem vihetünk át semmi olyasmit, ami csak ehhez a földi élethez tartozik, mint
például a felhalmozott gazdagság, a megszerzett hírnév, vagy a testi örömök,
mint evés-ivás, szexuális élmény, mivel most már egy olyan világba és
anyagformába kerültünk, ahol ezek a dolgok egyáltalán nem valósak. Azonban
mindaz, ami hozzánk, mint lélekhez, mint érző és gondolkodó énhez tartozik,
velünk jön, és hihetetlenül felfokozódik és megnövekszik. A szellemi örömök,
mások igaz szeretete, minden tiszta vallásos törekvés, a szépség és az igazság
szeretete a másik oldalon kellemes és csodálatos életet készítenek elő annak az
embernek, aki egy időre elhagyja ezt a siralomvölgyet.
Arról sem szabad
megfeledkezni, hogy a lélek anyagának megvannak a saját törvényei és
feltételei, és ezek eltérnek a fizikai világban érvényesektől. Például a lélek
anyagára nem hat a meleg vagy a hideg. Ezért lelki testeink nem érzik egyiket
sem. A gondolat és az érzés azonban élőbb és tisztább, mint amikor fizikai
agyunk és idegsejtjeink nehézkes részecskéit kellett mozgásba hoznunk. Az idő
és tér érzékelése is más. Amit az ember gondol, azonnal előtte terem. Amit
szeret, az vele van.
(Clara M. Codd - Nincs halál)
