2014. június 4., szerda

Az elme




Ha a testet a psziché vagy tudatosságunk fizikai megnyilvánulásaként definiáljuk, akkor az elmét a fizikai és a belső univerzumunk közötti átmenetként magyarázhatjuk.




Az elme nem több mint egy számítógép. Az elménknek nincs személyisége, nincs én tudata. Az elme dolga a gondolkodás általi problémamegoldások kidolgozása és az információtárolás. Attól függően, hogy az egónk vagy mi hogyan használjuk ki a lehetőségeit, leszünk mások egójának számára okosak vagy hülyék. Ha az elmét az egónk folyamatos, kényszeres - látszólag értelmes, de valójában önpusztító - gondolkodásra készteti, és állandóan azon kell agyalnia, hogy „jaj, mi lesz holnap, be kell fizetnem a csekkeket”, akkor a jelen pillanatban előbukkanó helyzetekkel nem, vagy csak abnormálisan tudunk megbirkózni.  Arról nem is beszélve, hogy a csekkek befizetésére irányuló segítségek lehetőségeit sem vesszük észre, hiszen annyira a problémában vagyunk, hogy nem látunk mást. Egy ilyen élet, amikor folyamatosan az egó irányítja az elmét, de akár csak egy élethelyzet is iszonyatosan leamortizálja szellemi és testi energiáinkat egyaránt. És bár tudjuk, hogy az aggódásunk és az önmarcangolás nem oldja meg a problémát, abból az indíttatásból, hogy mi lesz, ha nem lesznek kifizetve a csekkek, rágódunk, szenvedünk és egy olyan lehúzó örvénybe kerülünk, ahonnan kimászni nagyon nehezen lehet. Vagy befizeted a csekkeket, vagy „Úristen mi lesz”. Olyan alternatívát az egód hallani sem akar, hogy elfogadod azt a helyzetet, amibe keveredtél olyannak amilyen és persze nem leszel különösebben boldog, hogy van 100 forint a zsebedben, de egy olyan nyugodt, jelen lévő és éber állapotba hozhatod magad, amely nem engedi ki a kezedből gondolataid gyeplőjét és meglátod a megoldásokat, amiket az élet kínál.
És így elérkeztünk ahhoz a lehetőséghez, hogy Te irányítod azt, hogy mikor és miről gondolkozzon az elméd. Ha nem engeded, hogy egód elmédet folyamatos munkára ösztönözze, és csak akkor jár és azon az agyad, amire szükség van, sokkal jobb meglátásaid és megoldásaid lesznek egy adott problémára vagy helyzetre vetítve, mint amikor elméd folyamatos „duruzsolása” elveszi az energiát a lényeges dolgokról. Persze a csekk befizetése lényeges dolog, és ha nem fizeted be azokat, lekapcsolják az áramit, elviszik az autódat vagy kilakoltatnak. De ha állandóan ezen agyalsz és túrázol, csupán azt éred el, hogy tönkreteszed saját és mások életét az örökös aggodalommal, szorongással és szenvedéssel. A jelen pillanat akkor adhat megoldást, ha kiszállsz a mókuskerékből és kezedbe veszed gondolkodásod irányítását. Lehet, hogy így sem oldódik meg a probléma. Akkor azt a helyzetet kell elfogadni. Nem a jövő helyzetéről beszélek, hanem a jelen pillanatban éppen zajló jelenetről. A jövőt képtelenség elfogadni vagy küzdeni ellene, hiszen az nem létezik, csupán végtelen sok lehetséges kimenetele a jelen pillanatok egymásutánjának, ami csupán elménk számításait segítheti vagy akadályozhatja.
Azt is mondhatnám, hogy ne gondolkozz, mert az árt az egészségnek. De ez a hozzáállás az emberiségben igen erős ellenérzést, sőt megvetést is kiválthat, hiszen magát az embernek levést kérdőjelezném meg: „Gondolkodom, tehát vagyok”. Szerintem pedig akkor sem azért vagyok, mert gondolkodom, hanem azért gondolkodom, mert tudom, hogy gondolkodok. Egész más érzéseket vált ki belőlem ez a mondat, mint ama híres másik, hiszen ezzel azt állítom, hogy több vagyok mint a gondolkodás. Nem halok bele, ha nem gondolkodom kicsit. ÉS amikor tudatosan nem gondolkodom, akkor jönnek a jó ötletek. Akkor mondhatom azt, hogy ihletben vagyok. Nem görcsöl az agyam folyamatosan mindenfélén, végre én is odajutok a számítógépemhez. Az elme nem csak gondolkodik, de segít a teremtésben is. Segít velünk láttatni elképzeléseink célját vagy tárgyát, segít manifesztálni az életjáték által megélni kívánt helyzeteket, helyszíneket, tárgyakat, embereket, mindent. Szeresd elméd mert jó barátod, de óvd őt az állandó és kényszeres gondolkodástól.
Csodás felemelkedést!
(forrás: egysegtudatban)