2014. június 2., hétfő

A tudat elhelyezkedése és az Om rezgés hangok gyógyító ereje




A tudat elhelyezkedése a testhez kapcsolódva:
Az öntudatra ébredés igaz megnyilvánulásáról akkor győződhetünk meg, mikor gondolkodásunk kissé lelassul és tudatunk egyfajta nyugalmi helyzetet foglal el az ember fejének tengerének szigete felett egy kevéssel.




Egy ragyogó fénygömb említésével közelíteném meg, ha festenem kellene, ám ezen gömb egyszerre a materiális testünk körvonalait is magában foglalja, szemmel felfoghatatlan sebességgel váltakozva.
No meg a fény és ragyogás is szinte kontúr nélküli gömbformává változtatja a sarkán vagy török-lótusz ülésben elhelyezkedő alakot.
Tehát a fejtető felett helyezkedik el a megébredt öntudat, s mivel materiális testen kívül van, onnan származik azon mesés nyugalom és emelkedett rezgésállapot, ami a tudatot akkor jellemzi. A beszéd lelassul és a légzés is egyenletességre áll be.
Képessé válunk ilyenkor saját egónkon kívül álló tapasztalatainkon túlszárnyaló igazmondás gondolatait megidézni.
Materiális érzékszerveink, olyan mértékig letompulnak és jelentéktelenné válnak, mintha víz alá merülne az ember. Ezzel szemben mentális érzékszerve élesebbé válik és létrejön a kapcsolat föld és égi világ között.
Nagyon fontos felhívjam a figyelmet arra a fontos dologra, hogy a sajnálatos visszatéréseket követően a felsőbb rezgéssel rendelkező nemes gondolatok energiája általában képtelen azonosulni teljes mértékig az ember materiális memóriájával: az aggyal, ami azért probléma, mert ha túl sok magas frekvenciájú gondolat reked a fizikális és éteri test között, részleges és végzetes mentális és fizikális egészség károsodásokat eredményezhet.
Ezért roppant fontos, hogy a lehívott gondolati energiát, vagy energia halmazt a helyére illesszük, s mentesítsük az étertestünket az oda nem illő, ám alaphelyzetben szükségszerűen oda is rögzülő emlékanyagtól.
Tehát ahhoz, hogy materiális világunkban is képesek legyünk megélni és felfogni a magasabb rendű etikai logikát, ahhoz változtatnunk kell saját testünk és lelkünk rezgés minőségén. Emelnünk kell azt a befogadni kívánt rezgésszint magasságáig.
Ha ezt nem tesszük meg az ilyen jellegű szellemi tevékenység helytelen rendezését követően fejzúgás, enyhe fejfájás, sajgás várható.
Ennek korrigálása érdekében ajánlom a fizikális és szellemi síkon történő OM és egyéb magánhangzók elnyújtott váltakozó hangskálájának rezonanciális kiejtését, ami gyógyulást idéz elő a szellemben és az agyban.
Ezen rezonanciákat csinálhatjuk hangunk által, avagy szellemi tudatunk teremtő erejével. Szellemi teremtő erőnktől függően áll be a szellemi rendrakás, ami azt eredményezi, hogy az étertestben maradt gondolati energiákat, melyek a materiális agyban készültek helyet foglalni, lerezegtetjük őket csúnyán kifejezve az agyunkba. Ez még nem jelenti azt, hogy képesek leszünk hosszú távon azonosulni a megszerzett bölcselettel.
Ahhoz, hogy az végérvényesen is aktiválódjon, ahhoz tudatunknak is ki kell építenie az adott bölcseleteknek szánt tároló helyiséget, alkalmatosságot.
Amint tudatunk felkészült és rezgése emelkedett, úgy telik meg energiával agyunk kihasználatlan területeinek részei is.
Logikánk és igazszólásunk egyre szélesebb skálán lesz képesebb megnyilvánulni.
Mindennek tudatában foglalkozz és gondolkodj minél többet ezen témákkal is, hogy azonosulni tudj és hited szellős pilléreit megszilárdíthasd, mely tapasztalássá és tudattá minősül. Apró és egyenletes folyamatossággal képes lehet mindenki Öntudatának építésére.
(Bertalan Zoltán)