2014. június 22., vasárnap

Tudományos szenzáció: Einstein elméletét igazolják a gravitációs hullámok




Közelebb kerülhet a világegyetem keletkezésének megértéséhez a tudomány  egy szenzációs felfedezés következtében. Egy a Déli-sarkon felállított teleszkóppal megtalálták a gravitációs hullámok nyomait, ez pedig a kutatók szerint bizonyíték arra, hogy a világegyetem az ősrobbanás utáni pillanatokban tágulni kezdett.




- Ez a kozmológia hiányzó láncszeme – jelentette ki Marc Kamionkowski elméleti fizikus, a Johns Hopkins Egyetem tanára, aki személyesen nem vett részt a kutatásban. – A tudósok régóta sejtették, hogy léteznie kell, de nem lehettek biztosak benne, ezért évtizedek óta szinte megszállottan keresték a bizonyítékot.
A gravitációs hullámok létezését már Albert Einstein megjósolta 1916-ban, de csak most, egy évszázaddal később sikerült kimutatni az ősrobbanás első rezgéseit. A teória szerint a világegyetem ezzel az ősrobbanással, az úgynevezett Big Banggel keletkezett 13,8 milliárd évvel ezelőtt.
- Ez a mostani felfedezés azonban már közvetlen bizonyíték, amely alátámasztja azt az elméletet, hogy az univerzum kezdetben csupán akkora lehetett, mint egy atom – így magyarázza Mordecai-Mark Mac Low, az amerikai Museum of Natural History kurátora. Ebből a parányi anyagból növekedett a világegyetem kosárlabda nagyságúra, méghozzá hihetetlenül rövid idő: a másodperc tíz a mínusz harminckettediken része alatt.
A gravitációs hullámok észlelése az utóbbi évek egyik legjelentősebb felfedezése, és könnyen lehet, hogy Nobel-díjat hoz az amerikai tudósoknak.
(forrás: hu.euronews.com)