2014. június 20., péntek

Visszatérés a halálból



 

Úgy tarja a mondás, hogy a világban semmi sem biztos, csak a pusztulás és a halál az. Legyen szó bármiről, a fizikai létrejötte után ott vár rá a vég. 

 

 

De mi a helyzet utána? Ez a teljes megszűnéssel jár, vagy van valami azon túl? Aki volt már a klinikai halál állapotában, esetleg megtapasztalhatta már a halálközeli élményt, és vannak, akik a szó szoros értelmében a halál alagútjából, vagy a halálból tértek vissza.

A világ minden táján előfordul, hogy az átmenetileg halottak, majd magukhoz térők különös tapasztalatokról számolnak be. Az egyre fejlettebb újraélesztési-technikáknak köszönhetően ráadásul jelentősen megugrott ezeknek a száma, így még az is előfordul, hogy valaki többször is az élmény részesévé válik. A tudomány jelenlegi állása szerint senki nem tud választ adni arra, hogy mi áll a jelenség mögött, de a legtöbben a halál utáni életet tartják az egyetlen magyarázatnak. A régi korokból fennmaradtak olyan írások, mint a Tibeti halottas könyv, Platón "Állam" c. könyve, vagy Mohamed mennybemenetele, melyek hasonlóan írnak erről az érdekes utazásról.
Minden esetben vannak hasonlóságok a történések folyásában. A test halála utáni út a nyugalommal és lebegéssel kezdődik, ezután testen kívüli élmény következik, amikor rendszerint mindenki kívülről látja az eseményeket. Ilyenkor a lélek elválik a testtől, és sokan képesek átmenni más helyiségekbe is, ahol megfigyelik az embereket, eseményeket.

Egy sötét alagúton haladnak tovább, aminek a végén világos, fehér fényt látnak, majd szembesülnek azzal. A fényt Isten, vagy a szeretet megnyilvánulásaként írják le általában. A soron következő a panoráma, vagy életünk-filmje jelenség, ahol leperegnek az életünk során velünk történt események, és amelyek mély belátásra is bírhatnak minket bizonyos dolgokkal kapcsolatban.
Legutoljára egy mindenki által gyönyörűnek leírt helyre jutnak el, ahol elhunyt hozzátartozóikkal, ismerőseikkel, barátaikkal vagy akár lelki vezetőikkel is találkozhatnak. Itt gyönyörű zenét hallanak, és látnak egy szimbolikus határt is. Ez lehet folyó vagy kerítés is, amin átlépve már nem lenne visszaút. A visszatérés után az alanyok világlátása megváltozhat, sok bűnöző megtérhet, új életcéljaik lesznek, valamilyen feladatot kapnak, néha még különleges képességekkel is rendelkeznek. Ezek az emberek már nem is félnek a haláltól, és sokkal boldogabbak, hogy egy ilyen teher nélkül kell élniük.