Egy különös képesség: a színhallás !

A szinesztézia görög eredetű szó, az idegen szavak és kifejezések szótára szerinti jelentése az élettanban: a meglévő érzékeléshez egy másiknak a társítása anélkül, hogy annak valóságos ingere lenne. Egyik leggyakoribb formája a színes hallás vagy színhallás, amikor is az egyes hangok színérzetet váltanak ki. 

A legtöbb ember számára a szinesztézia egyfajta fantasztikus, lenyűgöző képességet jelent. A szakértők szerint nehéz megbecsülni, hogy a népesség hány százaléka tapasztalja, mivel az életük része, sokan észre sem veszik magukon ezt a jelenséget. Egy teória szerint valaha mind szinesztéziásak voltunk csecsemőkorunkban, ám ezt a különös érzékszervi inger-összekapcsolódást a normál fejlődés során elveszítettük. 

A színhallás képességével rendelkezők, amikor hangokat hallanak, automatikusan és akaratlanul színeket kapcsolnak a hangélményhez. Furcsa lehet, hogy valaki zenehallgatás közben színeket lát, ám azok számára, akik ezzel együtt nőttek fel, teljesen természetes jelenség. Különösen gyakori az abszolút hallással rendelkezők között. 

A színhallás elképesztően változatos, vannak, akik valóban maguk előtt látják a térben a színt, míg másoknál pusztán a lelki szemeik előtt jelenik meg. Van, akinél mindenféle audiális inger színérzetet vált ki, van, akinél csak a zene, a dallamok vagy éppen a hangmagasságok, egyeseknél pedig csak a beszédhang, illetve a hallott szavak. 

A színhallás a tehetséges művészek körében igen gyakori. A neves szinesztéziások között találjuk híres zeneszerzőnket, Liszt Ferencet is. Amikor Weimarban karnagy lett, a zenekar kezdetben azt hitte, hogy Liszt Ferenc csak tréfál, amikor arra kéri őket, hogy játszanak kissé kékebben, vagy, hogy vegyék figyelembe, hogy az adott hang sötétlila. Később kiderült, hogy a zeneszerző valóban látta ezeket a színeket.
(forrás: fenyorveny.hu)

A szinesztézia olyan mentális jelenség, amelyben egyik érzékszerv által keltett benyomás automatikusan aktivál egy másik érzetet, tehát például a betűkhöz vagy számokhoz az ember akaratlanul is színeket társít. A szó görög eredetű: σύν (szün) – együtt, egyszerre, αισθησις (esztészisz) – érzékelés. Magyarul összeérzésnek is nevezik.

 Sokszor a szinesztéziások nem veszik észre maguktól, hogy nem úgy észlelik a világot, mint a többi ember. Legtöbbjük semlegesnek vagy kellemesnek érzi, de néha úgy érzik, hogy túl sok inger éri őket adottságuk miatt.

Legtöbbjük már gyermekként felfedezi szinesztéziáját. Jellemzően pozitívan értékelik, és az emlékezőképesség javítására, a fejben számolás megkönnyítésére, és bonyolult kreatív tevékenységekhez használják, mint például a képzőművészet, a zene és a színjátszás.

A közös jellemzők ellenére nagy a változatosság, és ez többféleképpen nyilvánul meg. Minden szinesztéziás egyéni érzékelésmóddal bír, amit nem akar elveszíteni. Ezt már a korai kutatások is felfedezték, de csak a XXI. század elején ismerték el újból a kutatók.

Például a betű-szín szinesztéziások lehetnek projektorok vagy asszociátorok. A beszámolók szerint az asszociátorok vannak többségben. A színek intenzitása változó: van, aki inkább csak sejti, míg mások nagyon is jól látják őket. Egyeseknek a magánhangzók a színesebbek, másoknak a mássalhangzók. Néha olyan színeket is látnak, amiket egyébként a látórendszer felépítése miatt nem láthatnának.

Összegzésként: a beszámolók szerint nagyon nagy a változatosság a típusokban, az intenzitásban, és a szinesztézia kreatív hasznosításában a mindennapi életben.

Az 1990-es évektől kezdve az internet előretörésével egyre többször találnak egymásra a szinesztéziások. Online fórumok, levelezőlisták alakultak, és országos szövetségek jöttek létre az Amerikai Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Németországban, Hollandiában és Belgiumban. A Magyar Szinesztézia Társaság a Magyar Nemzeti Színbizottság keretében működik.

A jelenség természete miatt nem lehet tudni, hogy milyen ritka vagy gyakori is valójában. A szinesztéziások ugyanis maguktól nem veszik észre adottságuk különlegességét. A becslések nagyságrendje változó, van egy a százezerhez és egy a húszhoz becslés is, de van, aki úgy hiszi, hogy a legtöbb ember valamilyen formában szinesztéziás. 

Simner és társai úgy találták, hogy az előfordulás gyakorisága 1 a 23-hoz. Ők végezték az első véletlenített vizsgálatot. Családi halmozódás mutatkozott az X kromoszómán levő domináns allél öröklődési mintája szerint. A 2009 elején nyilvánosságra hozott genetikai kutatások azonban a 2-es, az 5-ös, a 6-os és a 12-es kromoszómán találtak szinesztéziával kapcsolatba hozható régiókat, az X kromoszómán nem; továbbá bizonyítottak két esetet, amikor a fiú az apától örökölte ezt a tulajdonságot. 

A genetikai meghatározottság nem kizárólagos: találtak egypetéjű ikreket, akik közül csak az egyik volt szinesztéziás. Egy családban nemzedékeket is átugorhat Mindezek azt fejezik ki, hogy a génkifejeződés nem teljes. A vizsgálat szerint a gének nem határozzák meg a szinesztézia típusát; az sokkal inkább a környezeti tényezőkön és a génkifejeződéseken múlik. 

Úgy látszott, hogy a nők között sokkal gyakoribb: 2-7-szerese a férfiakénak. Az újabb véletlenített vizsgálatok szerint a nemek aránya 1,1:1 a nők javára. A művészek között 8-szor gyakoribbnak látszik, mint a többi embernél. Mindazonáltal egyes tanulmányok szerint kapcsolat van a szinesztézia és a kreativitás között.

Vannak tanulmányok, amik azt sugallják, hogy a szinesztéziások hajlamosak összekeverni az irányokat, és hogy rosszabbak a matematikai képességeik, ezeket azonban nem sikerült tudományos alapossággal igazolni. Más kutatások szerint a szinesztézia javíthat az emlékezőképességen. Ha a színes hallás érzékeny a hangmagasságra, akkor ez abszolút hallást eredményezhet, hiszen alkalmas arra, hogy az alany színekként különböztesse meg a hangokat. Egyes kutatások szerint a szinesztéziások érzékenyebbek a külső ingerekre, mint a többség. Azonban mindezekről nem lehet tudni, hogy mennyire jellemzők az egyes emberekre.
(forrás:wikipedia.org)