Szepes Máriának természetes állapota volt a derű, a lelki harmónia
Vásáry Tamás világhírű zongoraművésszel, karmesterrel és feleségével Tunyogi Henriett balettművésznővel együtt lenni különleges élmény, a velük való beszélgetés pedig több, mint pusztán gondolatok cseréje. Ha a beszélgetést még áthatja a Himalájában élő jógik bölcsessége és a karácsony szellemisége is, nemcsak azt tudhatjuk meg, hogy mi a közös a jógik és Szepes Mária között, de az is kiderül, hogy mi az igazi boldogság, és hogyan találhatunk rá mindannyian. Az alábbi interjú tisztelgés az írónőnek 102. születésnapja alkalmából.
– Ahogy benneteket nézlek, megérint egyfajta földöntúli boldogság. Ti hogyan élitek meg a boldogságot, mit jelent a számotokra?
Henriett: Semmit sem adnak az életben ingyen, így a boldogságot sem. Tenni kell érte. Soha nem volt könnyű az életem, és talán ez indított arra, hogy keressem, mi az igazi boldogság, s hogyan lelhetek a sok stresszel járó pályám ellenére is állandó lelki békére. Tudtam, hogy kell lennie egy olyan helynek, olyan forrásnak bennünk, amiből újra és újra meríteni lehet. Ez vezetett el Indiába, ahol három hónapot töltöttem és ahol megtaláltam a választ a kérdésemre. De ezt találtam korábban Szepes Máriánál is, aki, amikor már egészségileg sem volt olyan állapotban, hogy embereket tudott volna fogadni és tanítani, akkor is ott volt vele ez a belülről fakadó derű és boldogság. Persze amikor magunk alatt vagyunk, nem könnyű arra emlékezni, hogy az élet arról szól, hogy fejlődjünk és hogy a gyengeségeinken túllépjünk. Én sem vagyok mindig boldog, vannak problémáim magammal is, másokkal is, de ha elkezdem keresni ezek gyökerét, és megértem, hogy azok miért vannak, akkor újra meg tudok merítkezni a boldogság forrásában. Tamás: Örülök, hogy Henriett Szepes Máriát említette. Neki valóban annyira természetes állapota volt a derű, a lelki harmónia és boldogság, hogy már a puszta jelenlétéből is lehetett táplálkozni. Mária élte is azokat a bölcsességeket, amiket leírt és elmondott. Ezért volt olyan hatalmas a személyes varázsa, és ezért özönlöttek hozzá az emberek, mint valami jógihoz.
– Henriett, Indiai utad során nem egy jógival találkoztál. Ők mit tanítanak a boldogságról?
Henriett: Valamennyi jógi, akivel találkoztam, azt mondta, hogy a boldogság mindenkiben megtalálható. Bármikor átélhető, bármikor lehet meríteni belőle. Csak akarni kell. A jógik, mivel már ebben az állapotban vannak, állandóan megtapasztalják a boldogságot, ami nem más, mint az örök béke. A jógik a boldogsággal kapcsolatban azt is elmondták, hogy fontos látnunk, hogy nem vagyunk tökéletesek. Az élet pedig éppen arról szól, hogy fejlődjünk, tökéletesedjünk.
Tamás: Sokszor azon múlik a boldogságunk, hogy ki tudjuk-e kapcsolni a gondolkodásunkat, félre tudjuk-e tenni az elképzeléseinket. Ha ez sikerül, akkor azon nyomban abban a középpontban lehetünk, ahol a jógik is időznek. Nem arról van szó tehát, hogy mit kell tennünk a boldogságért, hanem arról, hogy mit nem.
Henriett: Találkoztam egy 120 éves jógival is Indiában, aki a Himalája hóhatára fölött, a mínusz harmincfokos hidegben, jóformán meztelenül töltött el 18 évet egy barlangban. Azt mondta, hogy ez a 18 év volt életének legboldogabb időszaka. Mindez azt jelenti, hogy kell lennie legbelül, a szívünkben valaminek, ami önmagában elég a boldogsághoz.
– Tamás! A himalájai tradíció rád is nagy hatással volt, és magad is eltöltöttél egy kis időt Szvámi Véda tanítványaként.
Tamás: Szvámi Védával Magyarországon találkoztam, és annyira megérintett, hogy követtem Indiába. Jómagam már 50 éve jógázok, de Szvámi Védától olyan meditációs technikákat, gyakorlatokat tanultam, melyekkel ki tudom kapcsolni a gondolkozást, és kivételesen hosszú időt tudok eltölteni abban a különleges állapotban, ami hasonlít az ébrenlét és az álom közti létre, ám igazán nem lehet szavakkal leírni. Ez nagy változás az életemben, és az utóbbi hónapokban nem ritka, hogy egy-egy órát is meditálok.
Henriett: A meditáció számomra is mindennapos tapasztalat, minden alkalommal újabb élményekkel gazdagodom, és egyre hosszabb ideig tudok létezni a boldogságnak ebben a különleges állapotában. A meditáción túl létezik még valami, amin keresztül közelebb kerülhetünk a boldogsághoz: a humor. A jógik is gyakran viccelődnek. Persze minden helyzetet nagyon komolyan vesznek, teljes figyelmükkel fordulnak az emberek felé és segítenek, mégis ott van a derű és a humor – ami hatalmas bölcsesség. Mi is gyakorolhatjuk, hogy egy ponton túl már csak nevetünk a dolgokon, és humorral emelkedünk felül rajtuk.
Tamás: Erről jut eszembe egy eset, ami Szvámi Véda előadásán történt. Egy francia hölgy megkérdezte tőle, mondja meg, miért olyan boldogtalanok a franciák? A mester nevetve válaszolta, hogy ugyanezt kérdik tőle a magyarok, az indiaiak, az angolok, az amerikaiak. Mert nem látják, hogy minden úgy van jól, ahogyan van. A megnyilvánulás folyamatában állandóan ott vannak a negatív dolgok is. De ami negatív az egyik résztvevőnek, az lehet, hogy pozitív a másiknak. Ha a tigris megesz téged, az neked rossz, de a tigrisnek jó, mert táplálni tudja a kicsinyeit. Az, hogy kinek mi a jó és mi a rossz, relatív dolog. A lényeg az, hogy mindennek megvan az értelme. A jógik azt mondják, hogy a világban addig van boldogtalanság, amíg az emberek az ego útján járnak.
– Az ego sok bonyodalom okozója, ám, ahogy Szepes Mária is mondta, szükséges a fejlődéshez.
Tamás: Az ego olyan burok a lelkünkön, a szellemünkön, mint a tojáson a héja. A fejlődéshez nélkülözhetetlen, de később fel kell törni, le kell választani. Mert ha ez nem történik meg, a benne kifejlődött ego elpusztítja önmagát. Elég csak arra gondolni, hogy mit teszünk a Földdel, a természettel vagy a másik emberrel.
– Henriett! Jógi mestered milyen tanácsokkal küldött vissza téged a Himalájából a mindennapokba?
Henriett: Azt mondta, hogy mindig emlékeztessem magam arra, hogy a szeretet és a boldogság bennünk van. Senkitől és semmitől nem függ, csak mi hagyjuk, hogy befolyásolva legyünk valaki vagy valami által. Azt kérte, hogy ne abból a tapasztalatból induljak majd ki, amit akkor éreztem, amikor mellette ültem, hiszen ott béke volt és nyugalom. A hétköznapok a küzdésről szólnak, ahol már közel sem olyan egyértelműek a dolgok. Ezért gyakran vegyek erőt magamon, és az akaratom által találjak vissza ahhoz a belső forráshoz, melyből a boldogság fakad. Ez most még egyfajta erőfeszítés. De egy pont után már nem kell erőltetnünk magunkat, mert egyszer csak azt vesszük majd észre, hogy folyamatosan a boldogság állapotában vagyunk.
- Csupán hetek választanak el a karácsonytól. Mit jelent számotokra ez az ünnep?
Henriett: Bennünket a karácsony befelé fordít. Hiszen az ajándékok és a nagy ceremónia mind csupán külsőségek, melyek közben éppen az veszik el, ami a lényeg: a szeretet. A karácsony mindemellett általában munkával telik, hiszen ilyenkor van a legtöbb előadás és koncert. De megállunk arra az egy-egy pillanatra, és átéljük a szeretet időtlen csodáját.
Tamás: A karácsony ünneplésének mai formája sajnos már csupán földi dolog. Szomorú, hogy a karácsony mára egyfajta jelzőtáblaként szolgál az emberek számára, hogy emlékeztesse őket a szeretetre. De az, hogy megajándékozunk valakit, még nem jelenti azt, hogy méltóképpen fejeztük ki a szeretetünket. Olyan ez, mint a templom. Az emberek gyakran már attól azt hiszik, hogy jobbak lettek, hogy elmentek az isten házába. Pedig ahogy Krisztus mondta: a mennyeknek országa bennünk van – akár a boldogság. Szvámi Ráma nem véletlenül nevezte Krisztust a legnagyobb jóginak.
– Tavaly karácsonykor kaptam egy képeslapot egy kedves barátomtól, ami, ahogy Szvámi Ráma nevezte, „a legnagyobb jógit” ábrázolta. A kép alá egy kérdés volt írva: Mondtam volna, hogy a születésnapomat ajándékvásárlással ünnepeljétek? Amikor megláttam, arra gondoltam, hogy bárcsak minél több ember megkapná ezt a lapot! Néha ugyanis egy üdvözlőlap is elég ahhoz, hogy eszünkbe juttassa a megváltást és az isteni szeretetet.
Tamás: A karácsony, ahogy mondod, éppen a krisztusi megváltás szimbóluma. Azt jelenti, hogy mindenkinek meg kell magát váltani. És mi a megváltás? Számomra az, hogy Krisztus által az emberek megláthatták a boldogság felé vezető utat. Ezen az úton csupán el kell indulni, és minél tudatosabbá válunk, minél inkább azonosulunk az istenivel, annál inkább boldogok leszünk. De ezt csak úgy tapasztalhatjuk meg, ha egyre kevesebb figyelmet szentelünk a külsőségeknek, és befelé fordulunk.
Henriett: Ha az ember tudja, hogy a boldogsága nem függ semmilyen külső dologtól, akkor a kezében tartja a kulcsot ahhoz. De ha nincs ennek tudatában, akkor a legnagyobb boldogságot sem tudja elfogadni.
Tamás: Én egy dolgot tartok elkerülhetetlennek az életben, ez pedig a boldogság. Hiszen arra törekszik minden. Az interjú elején kérdezted, hogy számomra mit jelent a boldogság. A nagy isteni fénylénnyel való tudatos azonosulást. Karácsonykor picit közelebb kerülhetünk ehhez a Fényhez, és megláthatjuk, Krisztus hogyan szeretett bennünket: úgy, hogy a saját áldozatán keresztül mutatta meg nekünk, hogy mindenkinek módjában áll a boldogság.
(forrás: Fülöp Mónika, Szepes Mária Alapítvány-tgy-magazin.hu)
Vásáry Tamás világhírű zongoraművésszel, karmesterrel és feleségével Tunyogi Henriett balettművésznővel együtt lenni különleges élmény, a velük való beszélgetés pedig több, mint pusztán gondolatok cseréje. Ha a beszélgetést még áthatja a Himalájában élő jógik bölcsessége és a karácsony szellemisége is, nemcsak azt tudhatjuk meg, hogy mi a közös a jógik és Szepes Mária között, de az is kiderül, hogy mi az igazi boldogság, és hogyan találhatunk rá mindannyian. Az alábbi interjú tisztelgés az írónőnek 102. születésnapja alkalmából.
– Ahogy benneteket nézlek, megérint egyfajta földöntúli boldogság. Ti hogyan élitek meg a boldogságot, mit jelent a számotokra?
Henriett: Semmit sem adnak az életben ingyen, így a boldogságot sem. Tenni kell érte. Soha nem volt könnyű az életem, és talán ez indított arra, hogy keressem, mi az igazi boldogság, s hogyan lelhetek a sok stresszel járó pályám ellenére is állandó lelki békére. Tudtam, hogy kell lennie egy olyan helynek, olyan forrásnak bennünk, amiből újra és újra meríteni lehet. Ez vezetett el Indiába, ahol három hónapot töltöttem és ahol megtaláltam a választ a kérdésemre. De ezt találtam korábban Szepes Máriánál is, aki, amikor már egészségileg sem volt olyan állapotban, hogy embereket tudott volna fogadni és tanítani, akkor is ott volt vele ez a belülről fakadó derű és boldogság. Persze amikor magunk alatt vagyunk, nem könnyű arra emlékezni, hogy az élet arról szól, hogy fejlődjünk és hogy a gyengeségeinken túllépjünk. Én sem vagyok mindig boldog, vannak problémáim magammal is, másokkal is, de ha elkezdem keresni ezek gyökerét, és megértem, hogy azok miért vannak, akkor újra meg tudok merítkezni a boldogság forrásában. Tamás: Örülök, hogy Henriett Szepes Máriát említette. Neki valóban annyira természetes állapota volt a derű, a lelki harmónia és boldogság, hogy már a puszta jelenlétéből is lehetett táplálkozni. Mária élte is azokat a bölcsességeket, amiket leírt és elmondott. Ezért volt olyan hatalmas a személyes varázsa, és ezért özönlöttek hozzá az emberek, mint valami jógihoz.
– Henriett, Indiai utad során nem egy jógival találkoztál. Ők mit tanítanak a boldogságról?
Henriett: Valamennyi jógi, akivel találkoztam, azt mondta, hogy a boldogság mindenkiben megtalálható. Bármikor átélhető, bármikor lehet meríteni belőle. Csak akarni kell. A jógik, mivel már ebben az állapotban vannak, állandóan megtapasztalják a boldogságot, ami nem más, mint az örök béke. A jógik a boldogsággal kapcsolatban azt is elmondták, hogy fontos látnunk, hogy nem vagyunk tökéletesek. Az élet pedig éppen arról szól, hogy fejlődjünk, tökéletesedjünk.
Tamás: Sokszor azon múlik a boldogságunk, hogy ki tudjuk-e kapcsolni a gondolkodásunkat, félre tudjuk-e tenni az elképzeléseinket. Ha ez sikerül, akkor azon nyomban abban a középpontban lehetünk, ahol a jógik is időznek. Nem arról van szó tehát, hogy mit kell tennünk a boldogságért, hanem arról, hogy mit nem.
Henriett: Találkoztam egy 120 éves jógival is Indiában, aki a Himalája hóhatára fölött, a mínusz harmincfokos hidegben, jóformán meztelenül töltött el 18 évet egy barlangban. Azt mondta, hogy ez a 18 év volt életének legboldogabb időszaka. Mindez azt jelenti, hogy kell lennie legbelül, a szívünkben valaminek, ami önmagában elég a boldogsághoz.
– Tamás! A himalájai tradíció rád is nagy hatással volt, és magad is eltöltöttél egy kis időt Szvámi Véda tanítványaként.
Tamás: Szvámi Védával Magyarországon találkoztam, és annyira megérintett, hogy követtem Indiába. Jómagam már 50 éve jógázok, de Szvámi Védától olyan meditációs technikákat, gyakorlatokat tanultam, melyekkel ki tudom kapcsolni a gondolkozást, és kivételesen hosszú időt tudok eltölteni abban a különleges állapotban, ami hasonlít az ébrenlét és az álom közti létre, ám igazán nem lehet szavakkal leírni. Ez nagy változás az életemben, és az utóbbi hónapokban nem ritka, hogy egy-egy órát is meditálok.
Henriett: A meditáció számomra is mindennapos tapasztalat, minden alkalommal újabb élményekkel gazdagodom, és egyre hosszabb ideig tudok létezni a boldogságnak ebben a különleges állapotában. A meditáción túl létezik még valami, amin keresztül közelebb kerülhetünk a boldogsághoz: a humor. A jógik is gyakran viccelődnek. Persze minden helyzetet nagyon komolyan vesznek, teljes figyelmükkel fordulnak az emberek felé és segítenek, mégis ott van a derű és a humor – ami hatalmas bölcsesség. Mi is gyakorolhatjuk, hogy egy ponton túl már csak nevetünk a dolgokon, és humorral emelkedünk felül rajtuk.
Tamás: Erről jut eszembe egy eset, ami Szvámi Véda előadásán történt. Egy francia hölgy megkérdezte tőle, mondja meg, miért olyan boldogtalanok a franciák? A mester nevetve válaszolta, hogy ugyanezt kérdik tőle a magyarok, az indiaiak, az angolok, az amerikaiak. Mert nem látják, hogy minden úgy van jól, ahogyan van. A megnyilvánulás folyamatában állandóan ott vannak a negatív dolgok is. De ami negatív az egyik résztvevőnek, az lehet, hogy pozitív a másiknak. Ha a tigris megesz téged, az neked rossz, de a tigrisnek jó, mert táplálni tudja a kicsinyeit. Az, hogy kinek mi a jó és mi a rossz, relatív dolog. A lényeg az, hogy mindennek megvan az értelme. A jógik azt mondják, hogy a világban addig van boldogtalanság, amíg az emberek az ego útján járnak.
– Az ego sok bonyodalom okozója, ám, ahogy Szepes Mária is mondta, szükséges a fejlődéshez.
Tamás: Az ego olyan burok a lelkünkön, a szellemünkön, mint a tojáson a héja. A fejlődéshez nélkülözhetetlen, de később fel kell törni, le kell választani. Mert ha ez nem történik meg, a benne kifejlődött ego elpusztítja önmagát. Elég csak arra gondolni, hogy mit teszünk a Földdel, a természettel vagy a másik emberrel.
– Henriett! Jógi mestered milyen tanácsokkal küldött vissza téged a Himalájából a mindennapokba?
Henriett: Azt mondta, hogy mindig emlékeztessem magam arra, hogy a szeretet és a boldogság bennünk van. Senkitől és semmitől nem függ, csak mi hagyjuk, hogy befolyásolva legyünk valaki vagy valami által. Azt kérte, hogy ne abból a tapasztalatból induljak majd ki, amit akkor éreztem, amikor mellette ültem, hiszen ott béke volt és nyugalom. A hétköznapok a küzdésről szólnak, ahol már közel sem olyan egyértelműek a dolgok. Ezért gyakran vegyek erőt magamon, és az akaratom által találjak vissza ahhoz a belső forráshoz, melyből a boldogság fakad. Ez most még egyfajta erőfeszítés. De egy pont után már nem kell erőltetnünk magunkat, mert egyszer csak azt vesszük majd észre, hogy folyamatosan a boldogság állapotában vagyunk.
- Csupán hetek választanak el a karácsonytól. Mit jelent számotokra ez az ünnep?
Henriett: Bennünket a karácsony befelé fordít. Hiszen az ajándékok és a nagy ceremónia mind csupán külsőségek, melyek közben éppen az veszik el, ami a lényeg: a szeretet. A karácsony mindemellett általában munkával telik, hiszen ilyenkor van a legtöbb előadás és koncert. De megállunk arra az egy-egy pillanatra, és átéljük a szeretet időtlen csodáját.
Tamás: A karácsony ünneplésének mai formája sajnos már csupán földi dolog. Szomorú, hogy a karácsony mára egyfajta jelzőtáblaként szolgál az emberek számára, hogy emlékeztesse őket a szeretetre. De az, hogy megajándékozunk valakit, még nem jelenti azt, hogy méltóképpen fejeztük ki a szeretetünket. Olyan ez, mint a templom. Az emberek gyakran már attól azt hiszik, hogy jobbak lettek, hogy elmentek az isten házába. Pedig ahogy Krisztus mondta: a mennyeknek országa bennünk van – akár a boldogság. Szvámi Ráma nem véletlenül nevezte Krisztust a legnagyobb jóginak.
– Tavaly karácsonykor kaptam egy képeslapot egy kedves barátomtól, ami, ahogy Szvámi Ráma nevezte, „a legnagyobb jógit” ábrázolta. A kép alá egy kérdés volt írva: Mondtam volna, hogy a születésnapomat ajándékvásárlással ünnepeljétek? Amikor megláttam, arra gondoltam, hogy bárcsak minél több ember megkapná ezt a lapot! Néha ugyanis egy üdvözlőlap is elég ahhoz, hogy eszünkbe juttassa a megváltást és az isteni szeretetet.
Tamás: A karácsony, ahogy mondod, éppen a krisztusi megváltás szimbóluma. Azt jelenti, hogy mindenkinek meg kell magát váltani. És mi a megváltás? Számomra az, hogy Krisztus által az emberek megláthatták a boldogság felé vezető utat. Ezen az úton csupán el kell indulni, és minél tudatosabbá válunk, minél inkább azonosulunk az istenivel, annál inkább boldogok leszünk. De ezt csak úgy tapasztalhatjuk meg, ha egyre kevesebb figyelmet szentelünk a külsőségeknek, és befelé fordulunk.
Henriett: Ha az ember tudja, hogy a boldogsága nem függ semmilyen külső dologtól, akkor a kezében tartja a kulcsot ahhoz. De ha nincs ennek tudatában, akkor a legnagyobb boldogságot sem tudja elfogadni.
Tamás: Én egy dolgot tartok elkerülhetetlennek az életben, ez pedig a boldogság. Hiszen arra törekszik minden. Az interjú elején kérdezted, hogy számomra mit jelent a boldogság. A nagy isteni fénylénnyel való tudatos azonosulást. Karácsonykor picit közelebb kerülhetünk ehhez a Fényhez, és megláthatjuk, Krisztus hogyan szeretett bennünket: úgy, hogy a saját áldozatán keresztül mutatta meg nekünk, hogy mindenkinek módjában áll a boldogság.
(forrás: Fülöp Mónika, Szepes Mária Alapítvány-tgy-magazin.hu)
