2016. december 30., péntek

Mi jött be Tesla 21. századi jóslataiból?



Nikola Tesla 21. századra vonatkozó jóslatait egy amerikai újságíró jegyezte le 1935-ben. A neves feltaláló előrejelezte egy környezetvédelmi hivatal felállításának szükségességét, jól látta a robotika fejlődésének jövőjét, és felhívta a figyelmet a fenntartható energiagazdálkodás fontosságára.


Az 1930-as években szinte egymás kezéből kapkodták ki a kilincset az újságírók, hogy a New Yorkban élő, szerb származású világhírű feltalálóval, Nikola Teslával interjút készíthessenek.

Az idős tudós ilyenkor főként fiatalkori élményeiről anekdotázott, illetve kifejtette a jövővel kapcsolatos elképzeléseit.


Az egyik leghíresebb ilyen interjút George Sylvester Viereck jegyezte le, és 1935. február 9-én jelent meg a Liberty magazinban. Ez a cikk elsősorban azért egyedülálló, mert a szerző jószerivel változtatás nélkül tolmácsolta Tesla gondolatait.

A Smithsonian Magazin által ismertetett cikkben Tesla kifejti, hogy a nevelés és kormányzati munka egyik elismert ága lesz az, amely a higiéniával és a testkultúrával foglalkozik. Elmondja, hogy szerinte a vízkészletet sokkal gondosabban fogják felügyelni, és csak a bolondok isznak majd sterilizálatlan vizet. Úgy véli, száz éven belül felállítják az amerikai környezetvédelmi hivatalt (amelyet 35 évvel e jóslat után valóban megalapítottak).

Tesla egy olyan világot képzelt el, ahol nem a háború, hanem az új tudományos felfedezések válnak az emberiség prioritásává. Napjainkban, mondta, a világ civilizált országainak többsége a bevételek zömét hadi célokra költi és csak minimális pénz jut az oktatásra. A 21. században megfordul ez az arány.

Dicsőségesebb lesz a tudatlanság ellen harcolni, mint elesni a harcmezőn. Az új tudományos igazságok fontosabbak lesznek, mint a diplomaták civakodásai. A 21. század újságjai is az új tudományos eredményeket és elméleteket hozzák majd a címlapokon, és csak az utolsó oldalakon jut hely a bűnügyeknek és a politikai vitáknak.

Élete vége felé Tesla furcsa elképzeléseket vallott az optimális emberi étrendről – erről is megemlékezik a cikk. Utolsó napjaiban alig evett mást tejen és mézen kívül, mert úgy vélte, ez az élelem legtisztább formája. Emiatt erősen lefogyott és elég kísértetiesen nézett ki az 1940-es évek elejére. Részben e szegényes étrend és nyúzott kinézete miatt alakult ki az az elterjedt tévhit, hogy teljesen elszegényedett élete végén.

Furcsa véleménnyel volt a különböző élvezeti cikkekről is.

“Jómagam kerülök mindenféle serkentőszert. Tartózkodom a húsevéstől is. Meggyőződésem, hogy egy évszázadon belül nem lesz divat a kávé, a tea és a dohányzás. Alkoholt azonban még mindig használnak majd. Ez nem stimuláns, hanem valódi életelixír” – jelentette ki.

Tesla az 1890-es évek végén kezdett foglalkozni a robotikával, amikor szabadalmaztatta a távirányítású hajóját, amely teljesen lenyűgözte a nézőket a Madison Square Gardenben 1898-ban rendezett Elektromos Kiállításon.

Az interjúban Tesla elmondta, hogy az emberek még mindig nem alkalmazkodtak a gépkorszakhoz. A megoldás nem a géprombolás, hanem a gépek felügyelete.

“A ma emberi kézzel végzett számos tevékenységet holnap automaták végzik majd. Az amerikai egyetemeken dolgozó kutatók ebben a pillanatban is úgynevezett gondolkodó gépek kifejlesztésén fáradoznak. Én előre láttam ezt a fejlődést. Jómagam ‘robotokat’ készítek. A 21. században a robotok munkája azt a helyet tölti majd be, amit az ókori társadalmakban a rabszolgamunka. Nincs ok kételkedni abban, hogy miért ne történne ez meg egy évszázadon belül. Ez felszabadítja az emberiséget, hogy magasabb célok elérésére törekedhessen.”


Tesla a természeti erőforrások jobb kihasználásáról is nyilatkozott.

“Jóval azelőtt, hogy a következő század felvirradna, a módszeres újraerdősítés és a természeti erőforrások tudományos kezelése véget vet a pusztító szárazságoknak, erdőtüzeknek és árvizeknek. A vízenergia általános használata és az energia nagy távolságra való eljuttatása minden háztartást ellát olcsó energiával, és megszünteti az üzemanyagok elégetésének szükségességét.”

Tesla zseniális feltaláló volt, akinek sok hozzájárulását a világ fejlődéséhez ma jobban ünneplik, mint valaha. Noha sok dologban tévedett, más dolgokban (a tiszta levegő, víz és élelem megbecsülése vagy a “gondolkodó gépek” eljövetele) viszont meglepően jól látta a jövő alakulását.
(forrás: http://rejtelyekszigete.com)