2018. május 28., hétfő

Kicsoda KRYON?


Lee Carroll amerikai médium író és előadó, közvetíti Kryon üzeneteit, aki szerinte a Forrásból (illetve a „Központi Napból”) származik. Egy, a Földre „szakosodott” csoport energiáját képviseli, az otthon energiáját. „Kryon nem egy szervezet, nincsenek tanítók, doktrínák és székhely, nem lehet csatlakozni, nincs tagság, se tagdíj, nem kér pénzt, és nincs, akit imádni kellene.” Itt van a Földdel „a kezdetektől fogva”. Az információk, melyeket a közvetítőkön keresztül közzétesz, azt a célt szolgálják, hogy segítsen az embereknek felemelkedni egy magasabb tudatosság szintjére. Tanításainak központi eleme a szeretet és az Én mélyebb megismerése.
 
 Lee Carroll 
 
Kryont általában egy szerető lényként írják le, aki a béke és a saját erő üzeneteit közvetíti az emberiségnek. Ahogy Mihály arkangyal, úgy Kryon is embereken keresztül közvetíti üzeneteit. Jelenleg hét ilyen áldott ember van a bolygón, aki Kryon csatornájaként működik. Lee Carroll közülük az „eredeti”, vagyis a legelső.


Az avatatlanok számára Kryon egy rejtély, és ez nem is csoda! Maga a „Kryon” szó sem szerepelt a szótárunkban mindaddig, amíg egy figyelemreméltó esemény nem történt 26 évvel ezelőtt, amikor is Lee Carroll találkozott a végzetével. Lee a '80-as évek végén élvonalbeli hangmérnökként dolgozott, feleségül vette Jan Tobert. Jan kimagasló szintű jazzénekes, de az igazi szenvedélye mindig is a metafizika volt. Amikor Lee és Jan összeházasodtak, Lee tudta, hogy feleségét a spirituális megvilágosodás keresése élteti, és őszintén tudomására hozta, hogy őt viszont ez egyáltalán nem hozza lázba. Jan szabadon hódolhatott a „New Age-es dolgainak”, egészen addig, amíg ezzel békén hagyta Lee Carrollt. Lee semmi olyasmiben nem hitt, amiben Jan, sőt, néha kifigurázta Jan ezoterikus elképzeléseit. A Szellemnek azonban szemmel láthatóan megvolt a maga terve, és nem volt véletlen, hogy ők összekerültek.

Mint ahogy mindannyian, Lee Carroll is számos potenciállal született arra nézve, hogy mit is kezdjen az életével. Ezek közül a potenciálok közül az egyik az volt, hogy Kryon csatornája lesz. Szabad választása volt, hogy elfogadja-e ezt a lehetőséget vagy nem. Jan hatására Lee két különböző médiumhoz is elment, akik három év különbséggel pontosan ugyanazt mondták Lee-nek: „Kryon, a Mágneses Mester szeretne veled kapcsolatba lépni.” Mindez Lee-t, a logikus, racionális és praktikus hangmérnököt derült égből villámcsapásként érte, és egy rejtély közepében találta magát. Hogyan lehetséges az, hogy két különböző egyén, akik nem is ismerték egymást, három év különbséggel ugyanazt a mondatot közlik vele egy olyan entitásról, akiről még csak nem is hallott senki?


Amikor Lee végre leült a székbe és kifejezte a szándékát, hogy jelenjen meg Kryon, olyan intenzív szeretetáramlat járta át, hogy zokogásban tört ki. Ez az élmény igencsak idegesítő volt egy ilyen praktikus ember számára, ám ugyanakkor mélyen megérintette Lee-t. Lassan és fokozatosan Lee ismét felvette vele a kapcsolatot, és a lény Kryonként mutatkozott be. Négy évébe telt Lee-nek, míg az 1989-ben történt első kapcsolatfelvételtől számítva munkája világszintűvé vált. 1993-ban jelent meg az első Kryon-könyv, Az utolsó idők, s ezzel Kryon üzenetei a reményről és a békéről fénymunkások ezrei számára váltak elérhetővé világszerte.

Kryon Lee által közvetített üzenetei rendkívüli mértékben tisztelik az emberi lényt. A tanítások mélyenszántó információkat tartalmaznak nemcsak néhány kiválasztott, hanem az egész emberiség számára. A Kryontól érkező üzenetek mindig felemelőek, erőt adóak, és átjárja őket Isten szeretete. Ráadásul a harmadik nyelven adja át őket, ami egy multidimenzionális szinten kommunikáló energia. Azok, akik érzékenyek rá, gyakran érzik, akár látják is ezt az energiát.

Most, hogy tudjátok, hogyan vált Kryon ismertté bolygószerte, feltehetjük a kérdést: Kicsoda is Kryon? A válasz elég nehéz, mert maga a kérdés lineáris, Kryon pedig nem. Kryonnak nincsenek fizikai tulajdonságai, ahogy magának Istennek sincsenek. Isten részének lenni, nos, ezt nem lehet lineáris módon megmagyarázni. Kryon ráadásul nem egyetlen lény, és hozzátok hasonlóan része „Isten levesének”. Kryon szerint:

„A csoportom feminin, de az esszenciám maszkulin jellegű. Egy kiegyensúlyozott csoport vagyok, akárcsak ti is. Habár nem nélküli vagyok, az egyensúly aközött, ami számotokra abszolút, számomra megváltoztatható arány. Én mindkettő [nem] vagyok, és úgy változom, hogy alkalmazkodjak a körülményekhez. Ez megtisztelő és ti láthatjátok, hogyan történik meg mindez.”

Azok, akik ismerik a Lee Carroll által közvetített üzeneteket, felismerik az alábbi mondatot: „Üdvözöllek benneteket, kedveseim, Kryon vagyok a Mágneses Szolgálattól.” Vajon miért választ egy szeretetteljes lény egy olyan furcsa nevet, mint Kryon és mit is jelent az a Mágneses Szolgálat? A Kryon név egy sajátos rezgést hoz létre a levegőben, amikor kimondják, és segít a megfelelő frekvenciára állítani a hallgatók figyelmét.

Kryon szerint:

„Nem szerettünk volna egy habos-babos angyalnéven bemutatkozni, értitek? (Kryon humorizál.) Hiszen ezáltal azonnal elfogadnának bennünket azok, akiknek ez tetszik, és elutasítanának azok, akiknek viszont nem tetszik az a név.”

Az pedig, hogy Kryon Mágneses Mesterként mutatkozott be, a Kryont kísérő csapathoz kapcsolódik, amely 1989-ben jelent meg a bolygóra, mint a Föld mágneses rácshálózatát átalakító csapat. Annak oka, hogy Kryon megérkezett és elkezdett üzeneteket átadni, az emberiség tudatosságának átalakulásában keresendő. A legelső üzenetek egyike, amelyeket az első Kryon-könyv (Az utolsó idők) tartalmaz, éppen az volt, hogy a bolygó mágneses hálója jobban elmozdul a következő tíz évben, mint a korábbi száz évben együttvéve. Mindez pontosan így történt 2002-re, és egy egyszerű iránytűvel mérhető a változás. Az emberiség arra irányuló szándékának, hogy egy új valóságot alkosson meg, a mágneses háló változása volt a közvetlen eredménye. Az emberek kollektív tudatossága megemelte a bolygó rezgését és ezáltal a mágnesesség is megváltozott.

A háló átalakulása így tulajdonképpen jóval több, mint egy eltolódás a mágnesmezőkben (ami iránytűvel mérhető). Ez egy új Föld lehetőségét jelenti, amit az emberi tudatosság eltolódása jelez. Közvetlen kapcsolat áll fenn a Föld mágneses hálója és az emberi tudatosság között. Az együttérző emberi cselekedetek konkrétan emelik a bolygó tudatosságát, ami a mágneses háló változásaiban mérhető le. De vajon van erre bármi bizonyíték? Naná!

Tudósok egy csoportja óránkénti rendszerességgel méri a Föld mágneses mezejének erősségét műholdakon keresztül. Megfigyelték, hogy a Föld mágneses mezeje erősebbé vagy gyengébbé válik az emberekre mélyen ható események nyomán.

Ime a Princeton University megállapitása:

Amikor az emberi tudatosság egységessé (koherenssé) válik, a véletlen rendszerek viselkedése megváltozik. A véletlenszám-generátorok (random number generators, RNGs) nullák és egyesek teljességgel kiszámíthatatlan sorozatai. De amikor egy nagyszabású esemény több millió ember érzéseit összehangolja, akkor a véletlenszám-generátorok hálózata is strukturálttá válik. Egy az egybillióhoz az esélye annak, hogy mindez véletlen. Ez a tény arra utal, hogy valóban létezik egy emelkedőben lévő nooszféra (a globális tudat szférája, a Földnek az ember tevékenysége által befolyásolt „övezete”) vagy a tudatosság egységesebbé váló mezeje, amelyet az ősi kultúrák látnokai is mindenütt leírtak vagy ismertek...

A tudatosság mély, de mégis valódi hatásai fontosak tudományos szempontból, de igazi erejük azonnaliságukban rejlik. Arra ösztönöznek, hogy lényeges és egészséges változtatásokat eszközöljünk azokban a rendszerekben, amelyek működtetik a világunkat. A nagyszámú csoportok tudatossága hatással van a fizikai világra. Ha ezzel tisztában vagyunk, szándékosan építhetünk egy fényesebb, tudatosabb jövőt.” 
(Forrás: http://noosphere.princeton.edu)

- - - - - - -

INTERJÚ LEE CARROLL-LAL - beszélgetés Kryon közvetítőjével - videó
forrás:Lélek Magazin


Kapcsolódó írás
 Lee Carroll: Mi történik a lélekkel a halál után:
 
 - - - - - -

Lee Carroll életrajz

Lee Caroll a California Western Egyetemen szerzett diplomát üzleti és gazdasági szakon, majd hangtechnikai boltot nyitott San Diegóban, ami harminc éven keresztül virágzott.

Hogy jött a képbe a csatornázás és az indigó gyerekek? Lee úgy fogalmaz, hogy Istennek szinte fejbe kellett vágnia őt, hogy spirituális élményének valódiságát bizonyítsa. 1989 volt a fordulópont, amikor ez megtörtént. Néhány évvel korábban egy médiumtól hallott először a spirituális útjáról, majd három évvel később egy másik, tőle teljesen függetlenül ugyanazokat a dolgokat mondta. Mindketten Kryonról beszéltek… ezt a nevet addig szinte senki nem is ismerte.

Az első írásokat Lee még meglehetősen félénken nyújtotta be a del mari (Kalifornia) metafizikai csoportnak, innentől pedig a többi történelem: tíz év alatt tizenkét Kryon-könyv jelent meg.

Ma már majdnem egymillió Kryon és indigó témájú könyvet adtak ki a világ minden táján, az eredeti kötetek ma huszonkét nyelven olvashatók: spanyolul, franciául, németül, kínaiul, héberül, olaszul, dánul, görögül, koreaiul, magyarul, bolgárul, oroszul, litvánul, japánul, hollandul, finnül, szlovénül, észtül, indonézül, portugálul, románul és törökül.

Lee és spirituális partnere, Jan Tober 1991-ben kezdték el Del Marban a Kryon-csoportok szervezését, és a nappaliban tartott összejövetelek rövid idő leforgása alatt átköltöztek egy del mari templomba. Ma már a világ minden táján tartanak találkozókat, csak Európában háromezer fős közönség kíváncsi rájuk. Az internet hőskorában Kryonnak volt a legnagyobb összefüggő New Age adatbázisa az America Online eddigi történetében. A Kryon weboldal ma már számtalan érdekes aloldalt tartalmaz, és a webes statisztikák szerint naponta húszezren látogatják meg csak a főoldalt.

A legmegindítóbb találkozó talán a tel-avivi volt, melyre 2000 októberében került sor. Lee és a csoport a harcoktól és felkelésektől forrongó Közel-Keleten Kryon felemelő és pozitív üzenetét adta át több mint 1100 izraelinek. Lee 2005-ben tért vissza újra Izraelbe – az ekkor készült közvetítések szintén ingyenesen letölthetők a website-ról. Lee és a Kryon-csapat évente négy országba látogat el, ahol meglehetősen nagy közönség várja őket.

1995-ben Leet felkérte az ENSZ, hogy New Yorkban csatornázza Kryont a Társaság a Megvilágosodásért és Átalakulásért (Society for Enlightenment and Transformation, S.E.A.T.) csoport előtt. Ez a találkozó annyira jól sikerült, hogy Leet még öt alkalommal meghívták (1996-ban, 1998-ban, 2005-ben, 2006-ban, 2007-ben), hogy ilyen formában közvetítse a szeretet üzenetét. Ezeket az üléseket az ENSZ épületének emeletén tartják, nem messze a Közgyűléstől, vagyis kizárólag az ENSZ-megbízottak és vendégek vehetnek részt rajta.

Lee a tizenegy Kryon-könyv szerzője, valamint társszerzője az Indigó gyerekek, az Indigó ünneplés és az Indigó gyerekek: tíz évvel később c. könyveknek (összesen 15 könyv, ezek közül magyarul is megjelent a tizenegy Kryon-könyv, valamint az Indigó gyerekek című első kötet). Az Indigó gyerekek c. könyv weboldala: www.indigochild.com. Az indigó témájú könyvek tették világszerte ismertté az indigó gyerekek fogalmát 2000 táján, ezt pedig rengeteg hasonló könyv követte számos különböző szerzőtől, továbbá egy film, egy dokumentumfilm és rengeteg egyéb is napvilágot látott különleges, átalakulásban lévő gyermekeinkkel kapcsolatban. Az indigó könyvek majdnem félmillió példányban fogytak az egész világon 24 különböző nyelven.

A Delphi Metafizikai Egyetemen tartott rendezvényen Lee számára is meglepő dolog történt: tiszteletbeli doktori címet kapott a tudomány, transzperszonális pszichológia és metafizika tárgykörben "a szeretetért, a bölcsességért és a spirituális megértésért tett kiemelkedő hozzájárulásáért”!

Lee ma is ír és gyakran utazik. San Diegóban él feleségével, Patriciával, máltai selyemkutyáikkal, Angel-Minivel, Violettel, Hollyval és papagájukkal, Verdével.

(Forrás: http://www.kryon.com/Leebio.html - firstkryon.hu)