Ebben a miliőben érkezett a földre két hatalmas eszmeáramlat: a teozófia és az antropozófia.
A teozófia az isteni igazság és bölcsesség helyreállítását tűzte ki célul, mégpedig úgy, hogy az ember ne legyen kiszolgáltatva a különféle irányzatoknak és a szellemi lények kényének-kedvének, hanem tudatának transzcendentálása (meghaladása) révén, maga pillantson bele a spirituális világok valóságszintjeibe. Ezeket beavatásokkal érhette el az önművelő ember. Maga a teozófia egy vallás is, melynek gyökerei Indiába, nem földi forrásai pedig az isteni teremtő princípiumokig nyúlik vissza. A szó pejoratív értelmében ő nem prófétáskodott, csupán vissza kívánta tenni a dolgokat az emberi fejekben az őket megillető helyre. A Teozófiai Társaság 1879-ben alakult – és ezt kevesen tudják – egy univerzális testvériség földi megnyilvánulásaként.
Rudolf Steiner
S bár maga a teozófia alapítója, Madame Blavatsky nem szívesen, de mégiscsak erődemonstrációk, bemutatók tartására kényszerült ezzel sokakban hiteltelenítve amúgy autentikus személyét. A belső viták és a későbbi teozófus vezetők konfliktusai és dogmatizmusa szépen fokozatosan eltérítették a vezetőket az alaptendenciáktól. Csak több szakítópróba után sikerült e válságból kilábalnia a társaságnak.
Madame Blavatsky
Itt lépett a képbe Rudolf Steiner (1861-1925), aki a német Teozófiai Társaság vezetőjévé vált. Steiner és a többi fanatikus teozófus beavatott között egyre szélesedett a szellemi szakadék, mígnem szétváltak útjaik. Steiner nem egy világmegváltó köré csoportosuló utat hirdetett, hanem önálló, ösztönös és intuitív szellemi praxist szorgalmazott.
Az antropozófia színre lépésének dátuma az 1900-as századforduló. E szellemi áramlat (impulzus) kimunkálója Rudolf Steiner volt. Ő arra vállalkozott, hogy kivezeti a szellemi kátyúba jutott emberi intellektust és egy szellemtudományos módszertant dolgozott ki, amely a világ megismerését az ember önmegismerésén keresztül célozta meg, méghozzá élő és tiszta formában, a realitások talaján állva és maradva mindvégig. Ma úgy tűnhet, hogy a materiális és a spirituális tények között vert hidat és teremtett összhangot Rudolf Steiner.
Steiner egyik legnagyobb erénye abban állt, hogy képes volt a hallgatósága értelmi szintjén elmagyarázni a legnagyobb okkult elveket és igazságokat, amelyekre a későbbiekben részletesebben is kitérek. Ezen kívül másik hatalmas nagy tette az volt, hogy feltárta és nyilvánosságra hozta a Föld életét évezredek óta irányító titkos szövetségek, testvériségek és páholyok létét és működését. Itt nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy Steiner felhívta a figyelmet a szellemi hierarchia polarizációjára, vagyis a két szemben álló oldal harcára és törekvéseire. Míg az egyik oldal az ember szellemi szabadságát hivatott megteremteni és erősíteni, addig a másik oldal manipulatív eszközeivel éppen ezt kívánja megakadályozni, mintegy rabszolgaságban tartva, egy tudati börtönbe taszítva az ember ébredező, szellemi öntudatát.
Rudolf Steiner megjelenése és munkássága tehát arra hivatott, hogy egyre több részt tárjon fel abból az ősi tudásból, amely visszaterelheti az embert a számára üdvös szellemi élet felé. Ma úgy mondanánk, hogy a testi, lelki és szellemi egészség helyreállításán fáradozott a „Doktor”, ahogy tanítványai hívták. Hiszen szellemtudományi kutatásai, meglátásai és eredményei az élet csaknem valamennyi gyakorlati területét felölelték: a gyermekneveléstől kezdve (Waldorf-pedagógia), a biodinamikus mezőgazdaságon és a táplálkozástudományon, a mozgáskultúrán, az organikus építészeten, történelmi szimptomatológián át, az emberi mikrokozmosz és a makrokozmosz megfeleltetésein keresztül az antropozófiai gyógyászatig a legmagasabb okkult ismeretekkel bezárólag.
Az antropozófia összességében úgy is felfogható, mint ezoterikus (beavatotti) tudás nyilvánosságra hozatala és alkalmazástana. Az adeptus-mester tisztában volt azzal, hogy az emberiség lelki fejlődésében – szándékosan nem használom az evolúció szót – elérkezett az ideje a tudati lélek korának. Vagyis annak, hogy az egyes ember, mint individuum, avassa be önmagát az érzékfeletti birodalmak valóságába. Azt is tudta születésétől fogva működő látnoki képességeinek köszönhetően, hogy az ellenoldal mindent el fog követni, hogy a hallgatóságát összezavarja, kételybe taszítsa, materiális illúziókba csalogassa. Ilyen ellenáramlat volt például a karma törvényének a nyílt tagadása, az emberi élet halállal való véget érésének eszménye, a test elmúlásával együtt járó szellemi-lelki megsemmisülés dogmája, vagy éppen az álezoterikus irányzatok hamis prófétáinak propagandahadjáratai. Később megpróbálták eretneknek bélyegeztetni, mondván, az antropozófia szóban szereplő „bölcsesség”, vagy „belső ismeret” hajszálpontosan azt jelenti, mint a gnosztikusok nevében a „gnózis” fogalma.
(forrás: Száraz György)
Rudolf Steiner - A szellemtan fontossága
forrás: Karsay István videó
A teozófia az isteni igazság és bölcsesség helyreállítását tűzte ki célul, mégpedig úgy, hogy az ember ne legyen kiszolgáltatva a különféle irányzatoknak és a szellemi lények kényének-kedvének, hanem tudatának transzcendentálása (meghaladása) révén, maga pillantson bele a spirituális világok valóságszintjeibe. Ezeket beavatásokkal érhette el az önművelő ember. Maga a teozófia egy vallás is, melynek gyökerei Indiába, nem földi forrásai pedig az isteni teremtő princípiumokig nyúlik vissza. A szó pejoratív értelmében ő nem prófétáskodott, csupán vissza kívánta tenni a dolgokat az emberi fejekben az őket megillető helyre. A Teozófiai Társaság 1879-ben alakult – és ezt kevesen tudják – egy univerzális testvériség földi megnyilvánulásaként.
S bár maga a teozófia alapítója, Madame Blavatsky nem szívesen, de mégiscsak erődemonstrációk, bemutatók tartására kényszerült ezzel sokakban hiteltelenítve amúgy autentikus személyét. A belső viták és a későbbi teozófus vezetők konfliktusai és dogmatizmusa szépen fokozatosan eltérítették a vezetőket az alaptendenciáktól. Csak több szakítópróba után sikerült e válságból kilábalnia a társaságnak.
Itt lépett a képbe Rudolf Steiner (1861-1925), aki a német Teozófiai Társaság vezetőjévé vált. Steiner és a többi fanatikus teozófus beavatott között egyre szélesedett a szellemi szakadék, mígnem szétváltak útjaik. Steiner nem egy világmegváltó köré csoportosuló utat hirdetett, hanem önálló, ösztönös és intuitív szellemi praxist szorgalmazott.
Az antropozófia színre lépésének dátuma az 1900-as századforduló. E szellemi áramlat (impulzus) kimunkálója Rudolf Steiner volt. Ő arra vállalkozott, hogy kivezeti a szellemi kátyúba jutott emberi intellektust és egy szellemtudományos módszertant dolgozott ki, amely a világ megismerését az ember önmegismerésén keresztül célozta meg, méghozzá élő és tiszta formában, a realitások talaján állva és maradva mindvégig. Ma úgy tűnhet, hogy a materiális és a spirituális tények között vert hidat és teremtett összhangot Rudolf Steiner.
Steiner egyik legnagyobb erénye abban állt, hogy képes volt a hallgatósága értelmi szintjén elmagyarázni a legnagyobb okkult elveket és igazságokat, amelyekre a későbbiekben részletesebben is kitérek. Ezen kívül másik hatalmas nagy tette az volt, hogy feltárta és nyilvánosságra hozta a Föld életét évezredek óta irányító titkos szövetségek, testvériségek és páholyok létét és működését. Itt nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy Steiner felhívta a figyelmet a szellemi hierarchia polarizációjára, vagyis a két szemben álló oldal harcára és törekvéseire. Míg az egyik oldal az ember szellemi szabadságát hivatott megteremteni és erősíteni, addig a másik oldal manipulatív eszközeivel éppen ezt kívánja megakadályozni, mintegy rabszolgaságban tartva, egy tudati börtönbe taszítva az ember ébredező, szellemi öntudatát.
Rudolf Steiner megjelenése és munkássága tehát arra hivatott, hogy egyre több részt tárjon fel abból az ősi tudásból, amely visszaterelheti az embert a számára üdvös szellemi élet felé. Ma úgy mondanánk, hogy a testi, lelki és szellemi egészség helyreállításán fáradozott a „Doktor”, ahogy tanítványai hívták. Hiszen szellemtudományi kutatásai, meglátásai és eredményei az élet csaknem valamennyi gyakorlati területét felölelték: a gyermekneveléstől kezdve (Waldorf-pedagógia), a biodinamikus mezőgazdaságon és a táplálkozástudományon, a mozgáskultúrán, az organikus építészeten, történelmi szimptomatológián át, az emberi mikrokozmosz és a makrokozmosz megfeleltetésein keresztül az antropozófiai gyógyászatig a legmagasabb okkult ismeretekkel bezárólag.
Az antropozófia összességében úgy is felfogható, mint ezoterikus (beavatotti) tudás nyilvánosságra hozatala és alkalmazástana. Az adeptus-mester tisztában volt azzal, hogy az emberiség lelki fejlődésében – szándékosan nem használom az evolúció szót – elérkezett az ideje a tudati lélek korának. Vagyis annak, hogy az egyes ember, mint individuum, avassa be önmagát az érzékfeletti birodalmak valóságába. Azt is tudta születésétől fogva működő látnoki képességeinek köszönhetően, hogy az ellenoldal mindent el fog követni, hogy a hallgatóságát összezavarja, kételybe taszítsa, materiális illúziókba csalogassa. Ilyen ellenáramlat volt például a karma törvényének a nyílt tagadása, az emberi élet halállal való véget érésének eszménye, a test elmúlásával együtt járó szellemi-lelki megsemmisülés dogmája, vagy éppen az álezoterikus irányzatok hamis prófétáinak propagandahadjáratai. Később megpróbálták eretneknek bélyegeztetni, mondván, az antropozófia szóban szereplő „bölcsesség”, vagy „belső ismeret” hajszálpontosan azt jelenti, mint a gnosztikusok nevében a „gnózis” fogalma.
(forrás: Száraz György)
Rudolf Steiner - A szellemtan fontossága
forrás: Karsay István videó
