"A fiatalság mércéje nem az életkor, hanem a szellem és a lélek állapota: az akarat- és képzelőerő, az érzelmek intenzitása, a jókedv és a kalandvágy győzelme a lustaságon"
Albert Schweitzer
Evangélikus tudós teológus, egyetemi tanár, híres egyházzenész, kultúrfilozófus, orvos, a trópusi betegségek szakértője, az emberség, általános szeretet és világbéke képviselője. Ezek a jelzők mind egy embert írnak le, pedig ezeknek a fele is elég lenne egy gazdag és kerek életműhöz. 154 éve született Albert Schweitzer.
Ludwig Philipp Albert Schweitzer 1865. január 14-én született az elzászi Kaysersberg nevű városkában, ahol édesapja, Ludwig Schweitzer evangélikus lelkész volt. A család nemsokára – Albert születése után – a közeli Günsbachba költözött, az elemi iskolát itt végezte el. Albertet édesapja ültette először zongorához ötéves korában, majd a gyülekezet idős kántora, akiről Iltis apóként emlékezik meg emlékirataiban, nagyjából nyolcéves korától kezdve tanította orgonálni.
Kilencévesen a közeli Münster reáliskolájába került, s a günsbachi parókiától mindennap három-három kilométert tett meg gyalogszerrel az iskoláig és vissza. Az ekkori hosszas erdei séták, barangolások emlékét szívébe zárta egész életére. A jókedvű münsteri sétáknak hamar vége szakadt, ugyanis szülei úgy határoztak, hogy a következő évtől Mühlhausenbe járatják fiukat. Itt Albert Louis nagybátyjához és Sophie nagynénjéhez került, akik értesülve a Schweitzer család anyagi nehézségeiről nagylelkűen magukra vállalták a fiú gimnáziumi tanulmányainak minden költségét.
A gimnáziumi évek alatt Albert zenei képzését a mühlhauseni Szent István-templom orgonistájára, Eugene Münch karnagyra bízták. Schweitzer az érettségi után Párizsba utazott, ahol megismerkedett Charles-Maria Widorral, az elzászi születésű, de magyar származású orgonaművésszel, a párizsi zeneakadémia igazgatójával. Meghallgatta Schweitzer játékát, és olyan tehetségesnek találta, hogy elvállalta magántanítványának. Ezután jelentkezett a Strasbourgi Egyetem teológiai karára, de érdekelte az irodalom és a filozófia is, így egyúttal a bölcsészkarra is beiratkozott. A következő években teológiai és filozófiai tanulmányai mellett zeneelmélettel is foglalkozott. Egyetemi tanulmányait Párizsban, Strasbourgban és Berlinben folytatta. A másfél éves katonai szolgálatot Strasbourgban teljesítette. Megértő parancsnoka jóvoltából bejárhatott a délelőtti előadásokra, és készülhetett a vizsgákra.
Legszívesebben az Újszövetséggel foglalkozott, később ezen a területen születtek híressé vált teológiai értekezései. Az utolsó vacsora problémája a XIX. század tudományos kutatásai és a történeti beszámolók alapján című írásáért 1900. július 21-én elnyerte a teológiai licenciátust, mely bizonyos egyetemeken a doktorátust megelőző vagy azzal megegyező tudományos fokozat volt. A második résszel pedig, amelynek címe A messianizmus és a passió misztériuma – Jézus életének vázlata volt, 1902-ben elnyerte a magántanári képesítést. Az úrvacsora mellett a keresztséggel is foglalkozott, ezzel kapcsolatos, kiadatlan írása a Tanulmány a keresztség történetéről az Újtestamentumban és az őskeresztyénség korában. A híressé vált munka, amely eredetileg kiegészítés lett volna a Jézus életének vázlata című műhöz, időközben vastag kötetté terebélyesedett, és 1906-ban meg is jelent A Jézus életével foglalkozó kutatások története címmel. Schweitzer sokat foglalkozott Pál apostollal is, erről tanúskodik a Pál apostol gondolatvilága című tanulmánya, majd pedig a Pál misztikája című könyve.
Teológiai munkásságát illetően mindenképpen le kell szögeznünk, hogy Albert Schweitzerre hatott a 19. század végi és 20. század eleji racionalizmus, illetve liberális teológia. Tetten érhető ez mind a történeti Jézushoz, mind a Pál apostolhoz kötődő kutatásában, s meg kell hagyni, hogy sorai érthető módon nem igazán találnak egyetértésre hitvalló körökben.
Schweitzer 1896 pünkösdjét Günsbachban töltötte, s egy csodás tavaszi reggelen támadt benne a gondolat, hogy az életét az emberek közvetlen szolgálatának kell szentelnie, azonban élethivatását csak később találta meg. Miután letette a hittudományi államvizsgát, ösztöndíjat kapott, s Párizsba ment a Sorbonne-ra bölcsészettudományokat hallgatni. 1899. december 31-én visszatért Strasbourgba, ahol segédlelkész lett. Ezt a szolgálatot azonban nem érezte neki valónak, volt, hogy olyan röviden prédikált, hogy a hívek bepanaszolták felettesénél. 1902-től a Strasbourgi Egyetem teológiai karán kezdett oktatni, és ebben az évben látott neki Bach-monográfiájának. Schweitzer az orgonák szerkezetének tanulmányozására sok időt szentelt, több régi orgonát sikerült megmentenie a lerombolástól, ugyanis amellett szállt síkra, hogy a régi orgonák jobb minőségű, nemesebb hangszerek, mint az újak.
A döntő fordulatra 1904 őszén került sor, ekkor került ugyanis Schweitzer elé az elzászi Alfred Boegner cikke a kongói misszióról. A cikk írója panaszkodott, hogy még több elszánt lélekre és segítő kézre volna szükség Gabonban, Kongó északi részén. Schweitzer elhatározta, hogy orvos lesz, és Afrikába megy gyógyítani. Tudta, hogy az a pár száz orvos, akiket a gyarmatokra küldenek, gyakran a gyarmatosítók és a hadsereg szolgálatában állnak, Schweitzer pedig úgy érezte, hogy szolgálata, feladata van a szenvedő afrikaiak irányában.
Schweitzer tehát 1905-ben beiratkozott az orvosi egyetemre, majd harminchat éves korában letette az orvostudományi államvizsgát, és megszerezte a sebészi képesítést is.
1912-ben megházasodott, odaadó hitvesére talált Helene Braslau személyében, aki azért, hogy férjének segíthessen, ápolónői képesítést szerzett. A Schweitzer házaspár a Bach-monográfiából befolyt összeget a felszerelésekre és az ottani tervek elindítására fordította.
1913 nagypéntekén indultak el Günsbachból, s Strasbourgon és Párizson át vasúttal érkeztek Bordeaux-ba, ahol hajóra szálltak. Április 11-én érkeztek meg a gaboni Lambarénébe. Az evangélikus missziós településen eleinte nem voltak adottak a gyógyítási körülmények, így a kezdeti időben Schweitzer a szabadban, majd a rendbe hozott baromfiólban rendelt.
A betegek pedig egyfolytában jöttek leprával, csontgennyesedéssel, bőrfekélyekkel, álomkórral, szívbetegségekkel, a doktor pedig vizsgált, kötözött, gyógyszert osztott, operált, a felesége pedig segédkezett mellette, kifőzte a műszereket, és sterilizálta a kötszert.
Az afrikai betegek között érkezett egy, aki folyékonyan beszélt franciául és angolul, és ismerte a különböző afrikai nyelvjárásokat. Ő volt Joseph, aki hamar asszisztens és tolmács lett. Ő sokat mesélt Schweitzernek az afrikaiak hitvilágáról, kultúrájáról, s segített neki, hogy jobban megértse betegeit.
1914-ben kitört Európában az első világháború, ezt csakhamar a gyarmatokon munkálkodók, így a Schweitzer házaspár is megérezte. A missziói településnek nemsokára nélkülöznie kellett az élelem, a gyógyászati segédeszközök és gyógyszer terén is. Időközben a Clemenceau-kormány megszigorította a Franciaországgal hadban álló országok állampolgárainak ellenőrzését, Schweitzer pedig francia gyarmaton élő német állampolgár volt. Az elején megnehezítették, majd megtiltották számára, hogy kórházában dolgozzon, végül 1917-ben feleségével együtt Európába internálták. Az ezt követő időszakot a franciaországi Garaisonban és Saint-Rémyben töltötték. Az első világháború végén, nagy hányattatások közepette érkeztek meg Strasbourgba. A legyengült Helene-t szülei gondjaira bízta, majd Schweitzer hazatért Günsbachba. Ezután számára is kényszerpihenő következett, azonban ekkor sem tétlenkedett, s megírta az Orvos az erdőben című könyvét, amelyet többek között magyarra is lefordítottak. 1919. január 14-én megszületett kislányuk, Rhena. Ezután Schweitzer egy komoly műtéten esett át, s miután felgyógyult, meghívták Svédországba és Finnországba előadásokat és hangversenyeket tartani. A következő időszakban hasonló célból ellátogatott Dániába, Angliába és Spanyolországba is, a befolyt összeget pedig a lambarénéi munka folytatására szánta.
1923 őszén Schweitzer újra Afrika felé vette az irányt, de gyengélkedő feleségét kénytelen volt Európában hagyni. Mikor visszaért Lambarénébe, szomorúan látta, hogy a korábbi kórház nagyon rossz állapotban van. Visszajövetelének híre ment, s kisvártatva megérkeztek a betegeket szállító kenuk. A doktor hamar rádöbbent, hogy a kórházat át kell helyezni, és bővíteni kell, úgyhogy három kilométerre a korábbi helyszíntől megindultak a munkálatok. Schweitzer, amikor nem beteggel foglalkozott, reggeltől estig az építkezésen dolgozott, amíg el nem készült az új kórház.
1927-től kezdve újra azon fáradozott, hogy afrikai kórháza számára pénzt és barátokat szerezzen, ezért rengeteget utazott. Volt Svájcban, Dániában, Angliában, Hollandiában. Hatalmas szolgálatáért 1928-ban megkapta a Frankfurt am Main Goethe-díját. Amikor otthon, Günsbachban tartózkodott, akkor is rengeteg látogatója akadt, így elhatározta, hogy épít ott egy házat, ahol látogatóit el tudja szállásolni. Schweitzer 1935-ben lett hatvanéves, sokan ünnepelték és méltatták.
Albert Schweitzer - Az életszentség nagymestere - videó
A második világháború elején Schweitzernek és feleségének sikerült visszajutni Lambarénébe. A háború évei alatt tovább gyógyítottak az őserdő peremén, míg 1945. április 9-én megérkezett a hír, hogy a harcoknak vége van Európában. Schweitzer 1949-ben az Egyesült Államokba utazott feleségével, hogy a Rocky Mountains nevű városban előadást tartson Goethéről.
Munkásságáért 1951-ben megkapta Frankfurt város békedíját, egy évvel később pedig a Nobel-békedíjjal tüntették ki, amelyet 1952. november 4-én Oslóban vett át.
1957-ben nagy csapás érte a doktort, szerető felesége és munkatársa Zürichben meghalt. Schweitzer élete utolsó másfél évtizedében is a tőle megszokott aktivitással dolgozott. A lambarénéi kórháztól külön, de attól nem messze 1955 nyarára felépült a kétszáznyolcvan férőhelyes leprafalu. Az idős Schweitzer aggódva figyelte a hidegháború nagy rémét, az atombombát, s állandóan képezte magát a témában. 1958 áprilisában három alkalommal sugározta az oslói rádió Schweitzer felhívását az atomveszély ellen.
Albert Schweitzer 1965-ben kilencvenéves lett, s utódjának Walter Munz svájci orvost jelölte meg. A doktor 1965. szeptember 4-én halt meg Lambarénében. Nyughelyéről úgy rendelkezett, hogy ha Afrikában köszönt rá az utolsó éjszaka, akkor maradjon a teste Lambarénében – így is lett. Temetése a kórházi dolgozók, betegek és a gaboni kormány jelenlétében zajlott.
1957-ben nagy csapás érte a doktort, szerető felesége és munkatársa Zürichben meghalt. Schweitzer élete utolsó másfél évtizedében is a tőle megszokott aktivitással dolgozott. A lambarénéi kórháztól külön, de attól nem messze 1955 nyarára felépült a kétszáznyolcvan férőhelyes leprafalu. Az idős Schweitzer aggódva figyelte a hidegháború nagy rémét, az atombombát, s állandóan képezte magát a témában. 1958 áprilisában három alkalommal sugározta az oslói rádió Schweitzer felhívását az atomveszély ellen.
Albert Schweitzer 1965-ben kilencvenéves lett, s utódjának Walter Munz svájci orvost jelölte meg. A doktor 1965. szeptember 4-én halt meg Lambarénében. Nyughelyéről úgy rendelkezett, hogy ha Afrikában köszönt rá az utolsó éjszaka, akkor maradjon a teste Lambarénében – így is lett. Temetése a kórházi dolgozók, betegek és a gaboni kormány jelenlétében zajlott.
Szerző: Gömbös Tamás, az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológus-lelkész szakos hallgatója | Forrás: Evangélikus naptár, 2019
Albert Schweitzer - Egy élet Afrikáért - részlet - videó
Tartalom:
Az Egy élet Afrikáért című film az afrikai dzsungel Nobel-békedíjas orvosának élettörténetét mutatja be.
Ő Albert Schweitzer, akinek a neve mára az emberségesség szinonimájává vált.
1949 – Albert Schweitzer „Az élet tisztelete” filozófiájának köszönhetően, amelyet az afrikai Lambarénében lévő őserdei kórházában valósított meg, az egyik legtöbbek által csodált ember a világon. Az Egyesült Államokban koncertekkel és előadásokkal gyűjt adományokat Lambaréné számára. Először szimpátiával és nagyvonalú támogatással találkozik, később azonban egyre több nehézségbe ütközik. Ellenségei rágalmazó hadjáratba kezdenek, mellyel Schweitzer életművének kétségbevonását akarják elérni, így a doktor afrikai kórházát hirtelen a bezárás veszélye fenyegeti. Ám orvosai támogatásával és betegei szeretetével felvértezve felveszi a harcot Lambaréné megmentéséért.
Kapcsolódó írás
Ki a fiatal?
Kapcsolódó írás
Ki a fiatal?
Albert Schweitzer – Egy élet Afrikáért - (2009) Teljes film - videó
