2020. április 8., szerda

Dr. Komin Vlagyimir: Életünket irányító folyamatok



Az ember életét nem a tények, és történések irányítják, hanem a folyamatok.

A folyamatok időben nyilvánulnak meg, az a tulajdonságuk, hogy időben újra és újra megtörténnek velünk. 


Amikor nem vesszük észre és nem értjük ezeket a folyamatokat, akkor képtelenség bármit is átváltoztatni az életükben.

A folyamatoknak hierarchikusan épülnek egymásra. A magasabb szintű folyamat irányítja az alacsonyabb szintű folyamatokat. Ezeket a hierarchia szinteket, ha ego szempontjából tekintjük látjuk, hogy értékeit befolyásolják az emberi testből, hormonális háttérből származó kívánságok. A túlélési ösztön, a szexuális ösztön, a dominancia ösztöne erősíti az emberi önzést. Konfliktus jön létre azokkal, akiknek hasonló ösztöneik vannak. Csapatok, kis bandák alakulnak, saját önzéseik alapján egyesülnek. Vannak, akik nagyobb csoportokat alakítanak, hitelessé válnak, közösségi struktúrává fejlődnek, és vannak akik kis bandákban léteznek tovább. Itt minden embernek és csoportnak saját igaza van. Az erősebb visz mindent. Emberi törvények és szabályok működnek.

Gyakran felborul az egyensúly a csoportokon belül és a csoportok között is. Végül az összeomlás törvényei szerint zárulnak a dolgok.

Léteznek még a testen belül, és testen kívüli finom struktúrák, amik túllépik a test és a sejtek határait, és nem befolyásolják az emberi ösztönöket. Itt egyfajta szellemi törvények folyamatok kezdenek működni. Ezek a finom struktúrák az emberi mozgást, ötleteket cselekedeteket befolyásolják, és erősebbek mint, az emberi test ösztöneiből származó folyamatok.

Ha érzelmi konfliktus van két ember között, fájdalmat, frusztrációt okoznak egymásnak, ez a konfliktus a testben sejt szinten rögzül, és újra és újra reprodukálódik.I Nem tűnik el az idővel, ezek a fájdalmas emlékek a testben megmaradnak. Amikor spirituális jellegű folyamatot építünk fel kollektív tudat finom struktúrákkal összekapcsolódunk. Feldolgozzuk, megszüntetjük ezeket a fájdalmas emlékeket, és át változtathatjuk pozitív hatású energia tartalékká. Kilépünk a negatív folyamatokból, ami több generáción keresztül irányították az életünket, és elindítjuk, , felépítjük az új pozitív hatású folyamatokat ami új irányba viszi az életünket és a további generációét.

A spirituális feldolgozás nélkül nem tudjuk észrevenni, megérteni a minket irányító negatív folyamatokat, és ezért csak spirituális úton változtathatjuk meg őket

Szent Pál a korintusiaknak írt első levelében írja, a spirituális embereknek mindig igaza van a lelkes emberekkel szemben. Mert a szellemi típusú emberek erősebbek, nekik mindig igazuk van. Az emberi életet irányító törvényeket, felismerhetjük, megtapasztalhatjuk. Aki jobban érti ezeket, előnyhöz jut azzal szemben aki kevésbé érti.

A folyamat tulajdonsága, hogy nincs jó és rossz folyamat, az számít, mi a végpont, hová érkezünk meg. Hogyan kezdődik, hogyan folytatódik valami, még elrejti előlünk, jó vagy rossz dolog történik, csak az eredmény a fontos. Lehet olyan élet helyzet ami szépen jól indul , és jól is végződik. , De van amikor a jó vég kicsengéshez nehéz körülmények között jutunk célba. Ritkán lehet tiszta fejjel ezeket elindítani, olykor szükségünk van spirituális hatásra, hogy vállalni tudjunk egy nehéz, bonyolult dolgot, aminek csak a végén vár a szép eredmény. Legtöbben félünk az ismeretlentől, a változástól. Szükség van szellemi megvilágosodásra a tetteinkhez.

Spiritualitás a mindennapi életben

Régi megfigyelés, hogy egyesek kézen fogva járnak a szerencsével, amíg mások vonzzák bajt. Az utóbbiak legtöbbje férfi, mivel génjeikben hordozzák az új keresését.

Ha hasznos tapasztalatra tesznek szert, a nők is azonosulnak az újdonsággal, ami pozitív változást hoz az életükben, s azután ők is az új irányában haladnak tovább.

A megrázó életeseményeink, nem csak a sejtjeinkben tárolódnak, hanem genetikai szinten is fixálódnak. Minden, ami velünk, szüleinkkel, nagyszüleinkkel történt, azt molekuláris genetikai szinten hordozzuk.

Legtöbbször szeretnénk jobban csinálni a dolgainkat, de a kellemetlen helyzet mégis újfent ismétlődik. Amikor puszta akarattal, mentálisan látunk hozzá, hogy változtassunk az életünkön, kudarcba fullad a próbálkozásunk. Észrevesszük, hogy a traumák, balesetek újra és újra ugyan úgy bekövetkeznek. Sőt nem csak velünk ismétlődnek meg a traumák, hanem mi is tovább adjuk a gyerekeinknek. Hasonlóan alakulnak a párkapcsolati viszonyok, a pénzzel, munkával való kapcsolatok. Jót derülünk azokon a filmeken, melyek balszerencsés főszereplői körbe-körbe járnak, mint egy labirintusban. Ilyenek Charlie Chaplin filmjei, vagy a „Magas szőke férfi felemás cipőben” Pierre Richard-al, a „Dumb és Dumber” című filmben Jim Carrey-vel. Vagy a Másnaposok sorozatban is elkerülhetetlenül megtörténik ismét ugyan az, a különlegesen balszerencsét hozó állandó figurával.

Jóízűen nevetünk ezeken a filmeken, hiszen megéltünk már hasonlót, derülünk az ismerős helyzeteken,velünk is elő fordult már ilyen, vagy valakivel, aki közel áll hozzánk.

A pszichológusok elemezték a szerencsétlen élethelyzeteket.

320 sajnálatos helyzetet vizsgálva látták, hogy 285 a férfiakkal történt, és csak 35 esetben jutottak bajba a nők. A tudótusok hipotézise, hogy a férfi nem a kísérletező karakter a női nemmel összevetve. A férfi feladata: a genetikai szint változtatása az új keresésével, felfedezésével fizikai szinten. A férfiaknál megjelenő új gének, a következő generációnál már megjelenik a nőknél is. A férfiak agya jobban illik a változáshoz, többféle viselkedési modellel is rendelkeznek.

A Teremtőnek nincs más beavatkozási lehetősége, mint hogy különféle élethelyzetekbe sodorjon minket a célból, hogy megértessen velünk valamit, amit nem tudunk. Különböző módszereket használ erre.

Például ilyen módszer a betegség, baleset, vagy olyan rendkívüli helyzet az életünkben, amikor a saját életünkről, sorsunkról kell dönteni. Ilyenkor felmerül a kérdés, mit, hogyan cselekszünk? A kritikus élethelyzetbe jutott ember egyedül marad a gondolataival. Megérti merre tart a helytelen tetteivel, mit hibázott, hogyan tudja radikálisan megváltoztatni az életét. Amikor katasztrófa történik, vagy kritikus helyzetbe kerülünk, a sors segítő kezet nyújt, egy új esélyt is ad a változáshoz. Megértést ad, mit kell másképp látni ebben a pillanatban, mert a tiszta tudat erejével mindent meg lehet változtatni, jóra fordítani. Óriási erőt ad, amivel a teljes addigi életkörülményeit lecserélheti a bajba jutott ember. Elengedheti e helyzetet, a világgal kapcsolatos nézőpontját lecserélheti, és minden megváltozik.

A sorsunk, és az élethelyzeteink száz dologtól függhetnek. Érdekes módon attól is, a hét melyik napján történnek az események.

Ezt vizsgálva 2015-ben amerikai tudósok tanulmányozták a 1999-2014 közötti haláleseteket. Kiderült, hogy 39.000.000 halál esett történt ezen évek alatt. Ezekben fellelhető törvényszerűségeket keresték.

Hétfőnként a legtöbben szívbetegségben haltak meg. Kedden a vírusoktól, tüdőgyulladástól. A kedd a legbiztonságosabb nap az autóval való utazásra. Szerda a közepes kockázatos a halálesetek tekintetében, ezen a napon azok haltak meg akiknek a vérnyomásukkal van gond. Csütörtökön a legkevesebben haltak meg a szív problémától, cukorbetegségtől, lövöldözés áldozataiként. Pénteken a drog túladagolástól haltak meg legtöbben, és mint hétfőn is, a szív és érrendszeri betegségtől. A szerencsétlenségből bekövetkező halál esetek csúcsa szombaton és vasárnap van. Több országban az űrhajósok nem startolnak el hétfői napon.

Több tíz éven át vizsgálták ezt a tendenciát. John Edensor Littlewood (1885 –1977) angol matematikus igyekezett megfogalmazni 1955-ben csoda törvényeit . A csoda különleges, nagy jelentőségű esemény, de az esélye egy a millióhoz. Az emberekre jellemző, hogy várnak rá, arra számítanak, abban reménykednek, hogy hétköznapi életükben csodák történnek. Littlewood törvénye szerint az emberek legalább havi egy csodára, meg nem magyarázható, fel nem fogható eseményre számítanak a hétköznapjaikban.

A csodának van egy láthatóan emberek által előidézett változata is, a mágia (eredetileg perzsa szó). Ez illúziókeltéssel és trükkökkel kapcsolatosak (például laterna magica és a camera obscura)

A nők erősen intuitívak, ez a képességük megóvja őket a vészhelyzetek nagy részétől. Így váratlan vészhelyzetek, vagy csodák ritkábban fordulnak elő az életükben. A tudósok a Londoni egészségügyi Intézetből Turner-szindrómás lánygyereket vizsgáltak. Összehasonlították a betegek intuitív képességeit az egészséges lányokéval. A fiús, sűrű testalkatú lányok intuíciós készsége teljesen elmaradott volt, nem tudtak ráérezni mások kívánságaira. Ezek a lányoknak nem volt csak egy X kromoszómájuk.

A nők fizikai szinten tudják érzékelni a jövőbeni változásokat. Ezt a képességet a következő generációnak átadják.

Minden tárgy, ember nyomot hagy a Föld elektromágnesen mezejében, az agyunk a körülötte lévő energia mezőben regisztrálni, érzékelni tudja ezeket a rezgéseket. Az intuíció vagy nyugtalanság jelei az agyvelőből származnak. Az ember egy adó vevő rendszer. A DNS-ünk az antennánk, fogadó és küldő szereppel rendelkezik. Több fajta hullámzás létezik, melyeket érzékelünk, itt sorolhatjuk a rádiós, gravitációs, pszichikai hullámokat. A bennünk működő szuper számítógépünk állandóan analizál, kritikus helyzetben vészjelzéseket küld: S.O.S. ! Erős nyugtalanságot érzünk bizonyos esetekben. A sorsunk az agyvelőnkben rejtett különleges összerendezettség. Mindenkié egyedi, senkié sem hasonlít a másikéra. Az egyikünknek van vele kapcsolata, másoknak egyáltalán nincs, mindenki különlegesen, egyedien viselkedik. Amikor kritikus helyzetben hozunk döntést, az a mi döntésünk, mások másképp döntenek ugyan abban a helyzetben.

A testünk is tükrözi az információt amit az agyvelőnk leolvas a jövőről. Kiderült, minél közelebb érünk a különleges, vagy vészhelyzethez, az arcunk annál szimmetrikusabbá válik. Több száz emberen folytattak kísérletet ezzel kapcsolatba, A jobb és bal arcunk egymástól eltérő. Minél fiatalabb, és egészségesebb valaki annál inkább eltérőek. Az idősebbeknél kisimulnak ezek a különbségek geometrikus progressziót fedezünk fel a testen, mint egy bio computeren. A halál előtt hirtelen egyensúlyba kerül a test, elmúlnak a betegségei, élettelivé válik. Minden előre ki van dolgozva, ez annak a jele, indulni kell. A „halál maszk” kifejezés tükrözi: az arc harmonikussá válik mielőtt az ember kilép az életből. Az arc szimmetrikussá simul. Minél közelebb ér a halálhoz valaki, annál szimmetrikusabbá válik az arca.

Amikor gyakorlatilag is bekövetkezik egy esemény az életünkben, a körülményeinken keresztül megnyilvánul Isten és az univerzum akarata. Ezek a történések tények elé állítanak és változásra kényszerítenek. Ha ezt elfogadjuk, nem szállunk vitába az evolúció eseményeivel, a fejlődéssel, a magasabb szellemi típusú emberként, megváltozunk. Ez az elv: „change or dead”.

Láthatjuk, hogy különböző programok működtetik az életünket. Irányításuk alól ki lehet lépni. Szükséges észrevenni, azonosítani őket, majd rá kell találni, és követni az új alternatív lehetőséget adó programra. Sok technika ismert ennek érdekében. A meditáció, légzés gyakorlat, testi gyakorlatok, kivonulások, lelkigyakorlatok. Ezek mind segítenek. Fontos, hogy olyan emberekkel kommunikáljunk, akiknek volt már hasonló tapasztalata az életben, és sikerült nekik megoldást találni. Nem csak abból tanulunk, amit mi éltünk át, hanem mások tapasztalatára is tudunk támaszkodni, képesek vagyunk tőlük is hasznos információhoz jutni.

(forrás: spiritualiselet.hu - Dr. Komin Vlagyimir)
 

Ima és Meditáció Dr Komin Vlagyimír - videó
forrás: https://www.youtube.com/watch?v=n60UcJ7SjLY