2020. április 2., csütörtök

Miért bámulják a cicák olyan gyakran a nagy semmit?

A te cicád is ugyanígy nézi néha a szellemeket?

Egy állatorvos, Rachel Barrack arról beszélt a The Dodo kisállat-magazinnak, mi történik a cicák fejében, amikor óriási szemekkel merednek a semmibe. Legalábbis azt, hogy mire jöttek eddig rá a szakértők.


„Amikor a cicák bámulni kezdik a semmit, tényleg látnak valamilyen emberi szemmel nem látható mozgást. A látásuk világrendekkel kifinomultabb, mint a miénk”
– mondja az állatorvos.

A tudósok sajnos nem kutatják megfeszített munkával a cicák agymenéseit, a legfrissebb kutatás a témában 2014-ben jelent meg. Ebből az derült ki, hogy cicák és a kutyák is látják az ultraibolya-fény olyan tartományait, amit az emberi szem már nem. A kutyák viszont általában mégsem meresztenek óriási szemeket a semmire a falon. Hogy miért nem, arra az egyik magyarázat az, hogy a kutyákkal és a többi emlős átlagos viselkedéséhez képest

a cicák túl kíváncsiak mindenre, ezért figyelnek oda minden apróságra.

A másik magyarázat, hogy a tudomány még nem térképezte fel teljesen cicák speciális, különleges agyműködését, így nem tudhatjuk, mi jár a fejükben, amikor rájuk jön a szellemkergetés.

A szakértők egyébként azt tanácsolják a macskatartóknak, ha észreveszik, hogy a cicájuk valamit nagyon néz a falon, csináljanak úgy, mintha ők is látnák. Előfordulhat, hogy a cica ilyenkor nem érzi magát biztonságban, így megnyugtathatjuk őket, ha beszállunk a játékba és velük együtt bámulni kezdjük a nagy semmit.

Az alábbi videó elgondolkodtató:
forrás: Candy Kvidahl


A fehér cicák tényleg nem hallanak?

Természetesen nem minden fehér cica nem hall, ám a süketség előfordulási aránya igen magas a körükben. Az egy- vagy kétoldali hallásvesztés – utóbbi a gyakoribb - a fehér szín génjéhez kötötten öröklődik, és a kockázat még nagyobb, ha a cicának kék színű a szeme. Azok a cicák, akiknek az egyik szeme kék, a másik sárga, általában a kék szem oldalán lévő fülükkel nem hallanak. 


A jelenség már régóta jól ismert, Charles Darwin is megemlíti az 1868-ban megjelent „Az állatok és növények megváltozása a háziasítás állapotában” című könyvében, hogy azok a fehér cicák, akiknek kék a szeme, általában egyáltalán nem hallanak.

A fehér cicáknál a veleszületett hallásvesztés szenzoros jellegű, melynek hátterében a belső fülben található csiga öröklött károsodása áll, mely a hallószőrök elvesztésével jár. Szőrsejtek hiányában a hangrezgések nem alakulnak át idegingerületté, az idegi jelek nem jutnak az agyba, emiatt a cica nem hall semmit.
A süket cicáknak az utódai 70 százalékban a szüleikhez hasonlóan egyáltalán nem hallanak, míg a többiek vagy hallássérültek, vagy normál hallásúak lesznek. Ez a házi cicákra és a fajtatisztákra egyaránt vonatkozik. Érdemes ezért még kölyökkorban ellenőriztetni fehér cicánk hallását – ami nem mellesleg a fehér alapszínű kutyákra – többek között dalmatára, angol szetterre, angol cocker spánielre, bull terrierre, argentin dogra is vonatkozik. A hallásvizsgálat a tenyésztők esetében nyilvánvalóan nélkülözhetetlen.
Vannak-e más érzékszervi hiányosságai a fehér cicáknak?

Nincsenek, de abban különbözhetnek normál hallású cicatársaiktól, hogy átlag feletti lehet a látásuk – vélhetően a hallásvesztésből adódó hátrány kompenzálása miatt.
(forrás: http://mindenamihallas.hu -444.hu)