Elég érdekes világot élünk. Mindenki rohan, felfoghatatlan mennyiségű információ ömlik ránk pillanatonként, a valóság érzetét keltve, miközben a média soha nem irányította a gondolkodást ilyen mértékben. Tele van minden hír nyomorral, háborúval, tragédiával, és izgalmat ezeken kívül csak a celebek világa okoz.
Ez sodor mindenkit magával, aki hagyja.
De vannak néhányan akik megállnak ennek az őrületnek a közepén, felismerve, hogy nem ezt akarják.
De akkor mit?
Hol vannak az értékek, amikhez igazodni lehet, amik megszabják a mértéket, és utat mutatnak a hogyan továbbra?
Egyáltalán kell még valakinek a művészet, mikor kenyérgondjai vannak? A rengeteg napi probléma, stressz után, a legtöbb ember nem akar mást, csak hogy békén hagyják.
De hol van a kiút?
Erről beszélgettünk PÁLFALVI DOROTTYA íróval
emtévé: Elég sokan látják, hogy ezek a folyamatok a világban nem vezetnek sehova, de nem látják, hogy merre kellene menni, ezért inkább a túlélésre koncentrálnak.
Pálfalvi Dorottya: Ezzel csak az a probléma, hogy a túlélés, és az élet, nem azonos fogalmak. Minden élőlény igyekszik, életösztönétől vezérelve túlélni egy életveszélyes helyzetet, de ez csak egy adott ideig tartó helyzetre igaz, és nem folyamatosan fenntartható állapot. Az élővilág alapvetően dinamikus létre van kódolva, amit legelemibb szinten az életösztön és a szexuális ösztön vezérel, de még ösztön szinten is hozzátartozik a létezés örömének a megélése, és a játék. Az ember az egyetlen élőlény a Földön, aki tarthatatlan stresszhelyzeteket konzervál, és évekig létezik benne. Persze ezt nem lehet büntetlenül, mert fizikai lényként ebbe előbb-utóbb mindenki belebetegszik.
emtévé:Ma nagyon sokan fordulnak a spiritualitás felé, és mindenféle gurutól, szellemi vezetőtől várják a megoldást az életükre.
Pálfalvi Dorottya: Semmit sem lehet kívülről megoldani. Az ember a saját problémáit, konfliktusát csak saját maga oldhatja meg. Segíteni persze lehet benne kívülről. A válsághelyzetek túlélésében szerepe van a barátoknak, gyógyítóknak, és hatalmas szerepe lehet egy jól működő közösségnek, ami erőt ad az éppen lelkileg és fizikailag legyengült embernek. De változni, változtatni egy nem kívánt helyzeten, mindenkinek magának kell, ahogy megszületni és meghalni is. Én azt látom a legnagyobb problémának, hogy a legtöbb ember kívülről várja a segítséget, ráadásul úgy, hogy semmit sem hajlandó tenni saját magért. A világtól annyit kapunk vissza, amennyit az Univerzum asztalára helyezünk. Aki nem ad semmit, az nem várhatja el, hogy áramlik felé számolatlanul a segítség. Az ember összetett lény. Testből, lélekből és szellemből áll. Sokan azt hiszik, hogy ha csak a testük fenntartásával vannak elfoglalva, akkor mindent megtettek magukért. Pedig ez nem igaz. A test táplálása mellett a lelket és a szellemet is folyamatosan táplálni kell. Amit nem táplál magában az ember, az elsorvad.
emtévé: Mikor van erre szerinted ideje valakinek, aki állandó rohanásban éli az életét?
Pálfalvi Dorottya: Idő arra van, amire akarod, hogy legyen. Mindenkinek van egy fontossági sorrendje, és a szerint osztja be az idejét. Aki saját magát nem tartja fontosnak, az magára nem fog időt áldozni. Enni azért eszik, mert különben meghalna. Csak azzal nem számol, hogy ha a lelkét és a szellemét nem eteti, akkor a lelke és a szelleme el fog sorvadni, és a végén már nem lesz belőle más, mint egy biorobot. Igaz, akkor ezt már nem biztos, hogy érzékelni fogja.
emtévé: Mivel tudja magát egy ember egyensúlyban tartani?
Pálfalvi Dorottya: Szerintem azzal, ha önmagát egy komplex lénynek tekinti, és törődik a szükségleteivel. A művészetet ma egy a valóságtól nagyon különböző “úri huncutságnak” állítják be, aminek a befogadása megterhelő és különben is szükségtelen. Valójában a művészet nem más, mint alkotás, legbenső lényünk, ha úgy tetszik Istenmagunk megélése, a teremtő erőnk kifejezése, ami minden egyes emberben ott szunnyad, még ha nem is tud róla. Van akiben ez a teremtő erő fejlettebb, vagy nagyobb tehetséggel bír, ezek az emberek képesek arra, hogy a többiek lelkét és szellemét feltöltsék energiával, örömmel. A régi korokban a tehetséges emberek megbecsült tagjai voltak a közösségnek, mert mindenki tisztában volt vele, hogy a szellemi energia ugyanolyan értékes, mint a fizikai erő. Leegyszerűsítve, ha nincs ötlet, nincs mit megvalósítani. A szellem mindig a cselekvés előtt jár. Nem lehet másként, minden munkát megelőz a terv, hogy mit fogunk csinálni. Vagy a mi tervünk, vagy a másé, de terv nélkül nincs cselekvés. Még a céltalan bóklászás is egy terv megvalósulása.
emtévé: Mi kell ma az embereknek szerinted?
Pálfalvi Dorottya: Ugyanaz, ami száz, meg ezer éve, tiszta levegő, tiszta víz, vegyszermentes étel, jó szó, szeretet, az alkotni vágyás, és a játék öröme. Ezek a létezés feltételei, nem a túlélésé. A túléléshez elég egy kis ennivaló, és a félelem hajtóereje. De mint mondtam, ez nem a végtelenségig fenntartható állapot. Az emberek legtöbbször a könnyű ellenállás felé mennek, de ez egy hazug irány, ami kényelemmel kecsegtet, és éppen emiatt a kényelem miatt, kizárja a fejlődés lehetőségét. A lepke ha nem egyedül jön ki a bábból, nem fog tudni repülni. Ahhoz, hogy életképes maradjon, gyötrődnie kell, és ereje fölötti energiát mozgatnia önmaga érdekében. Ha ezt egy pillangó ösztön szinten érzi, tudja, akkor az embernek is kéne tudnia.
emtévé. Az emberek elvesznek a rengeteg információ között. Hogy lehet ebben szerinted kiigazodni?
Pálfalvi Dorottya A tudás hatalom és értékes kincs. De kérdés mit nevezünk valódi tudásnak. Nálam fontossági sorrendben az első helyen a Föld, a természet, az állatok ismerete áll. Ez mind segít önmagunk megismerésében, ami létezésünk alapfeltétele. Ez az a tudás, amit itt a Földön senkinek sem lehetne figyelmen kívül hagyni, mert tudatlanságával hatalmas károkat okoz és nemcsak a szűk környezetében, hanem globális szinten. A lexikális tudás lehet látványos megnyilvánulás adott helyzetekben, de a természet megismeréséhez szükséges tapasztalati tudás semmivel sem pótolható. Tudom viccesen hangzik, de a művészet, az alkotás és a földdel való napi szintű foglalatosság szervesen összetartozik. Még évekkel ezelőtt elindítottam egy előadás sorozatot, ami a KERTEK ÉS LELKEK MŰVELÉSE címet kapta, nem véletlenül. A kert fizikai és átvitt értelemben lelkünk tükre. Amilyen a kerted, olyan a lelked. Ha elültetsz egy magot, az kikel a kertben és a lelkedben is. Hogy mekkorára nő, és hoz-e virágot, termést, újabb magot, az rajtad múlik, azon mennyit foglalkozol vele, mennyi szeretetet teszel bele. Élhető világban akarunk létezni? Akkor rajta, teremtsünk élhető világot magunk körül!
( forrás:http://madartelevizio.hu)
Ez sodor mindenkit magával, aki hagyja.
De vannak néhányan akik megállnak ennek az őrületnek a közepén, felismerve, hogy nem ezt akarják.
De akkor mit?
Hol vannak az értékek, amikhez igazodni lehet, amik megszabják a mértéket, és utat mutatnak a hogyan továbbra?
Egyáltalán kell még valakinek a művészet, mikor kenyérgondjai vannak? A rengeteg napi probléma, stressz után, a legtöbb ember nem akar mást, csak hogy békén hagyják.
De hol van a kiút?
Erről beszélgettünk PÁLFALVI DOROTTYA íróval
emtévé: Elég sokan látják, hogy ezek a folyamatok a világban nem vezetnek sehova, de nem látják, hogy merre kellene menni, ezért inkább a túlélésre koncentrálnak.
Pálfalvi Dorottya: Ezzel csak az a probléma, hogy a túlélés, és az élet, nem azonos fogalmak. Minden élőlény igyekszik, életösztönétől vezérelve túlélni egy életveszélyes helyzetet, de ez csak egy adott ideig tartó helyzetre igaz, és nem folyamatosan fenntartható állapot. Az élővilág alapvetően dinamikus létre van kódolva, amit legelemibb szinten az életösztön és a szexuális ösztön vezérel, de még ösztön szinten is hozzátartozik a létezés örömének a megélése, és a játék. Az ember az egyetlen élőlény a Földön, aki tarthatatlan stresszhelyzeteket konzervál, és évekig létezik benne. Persze ezt nem lehet büntetlenül, mert fizikai lényként ebbe előbb-utóbb mindenki belebetegszik.
emtévé:Ma nagyon sokan fordulnak a spiritualitás felé, és mindenféle gurutól, szellemi vezetőtől várják a megoldást az életükre.
Pálfalvi Dorottya: Semmit sem lehet kívülről megoldani. Az ember a saját problémáit, konfliktusát csak saját maga oldhatja meg. Segíteni persze lehet benne kívülről. A válsághelyzetek túlélésében szerepe van a barátoknak, gyógyítóknak, és hatalmas szerepe lehet egy jól működő közösségnek, ami erőt ad az éppen lelkileg és fizikailag legyengült embernek. De változni, változtatni egy nem kívánt helyzeten, mindenkinek magának kell, ahogy megszületni és meghalni is. Én azt látom a legnagyobb problémának, hogy a legtöbb ember kívülről várja a segítséget, ráadásul úgy, hogy semmit sem hajlandó tenni saját magért. A világtól annyit kapunk vissza, amennyit az Univerzum asztalára helyezünk. Aki nem ad semmit, az nem várhatja el, hogy áramlik felé számolatlanul a segítség. Az ember összetett lény. Testből, lélekből és szellemből áll. Sokan azt hiszik, hogy ha csak a testük fenntartásával vannak elfoglalva, akkor mindent megtettek magukért. Pedig ez nem igaz. A test táplálása mellett a lelket és a szellemet is folyamatosan táplálni kell. Amit nem táplál magában az ember, az elsorvad.
emtévé: Mikor van erre szerinted ideje valakinek, aki állandó rohanásban éli az életét?
Pálfalvi Dorottya: Idő arra van, amire akarod, hogy legyen. Mindenkinek van egy fontossági sorrendje, és a szerint osztja be az idejét. Aki saját magát nem tartja fontosnak, az magára nem fog időt áldozni. Enni azért eszik, mert különben meghalna. Csak azzal nem számol, hogy ha a lelkét és a szellemét nem eteti, akkor a lelke és a szelleme el fog sorvadni, és a végén már nem lesz belőle más, mint egy biorobot. Igaz, akkor ezt már nem biztos, hogy érzékelni fogja.
emtévé: Mivel tudja magát egy ember egyensúlyban tartani?
Pálfalvi Dorottya: Szerintem azzal, ha önmagát egy komplex lénynek tekinti, és törődik a szükségleteivel. A művészetet ma egy a valóságtól nagyon különböző “úri huncutságnak” állítják be, aminek a befogadása megterhelő és különben is szükségtelen. Valójában a művészet nem más, mint alkotás, legbenső lényünk, ha úgy tetszik Istenmagunk megélése, a teremtő erőnk kifejezése, ami minden egyes emberben ott szunnyad, még ha nem is tud róla. Van akiben ez a teremtő erő fejlettebb, vagy nagyobb tehetséggel bír, ezek az emberek képesek arra, hogy a többiek lelkét és szellemét feltöltsék energiával, örömmel. A régi korokban a tehetséges emberek megbecsült tagjai voltak a közösségnek, mert mindenki tisztában volt vele, hogy a szellemi energia ugyanolyan értékes, mint a fizikai erő. Leegyszerűsítve, ha nincs ötlet, nincs mit megvalósítani. A szellem mindig a cselekvés előtt jár. Nem lehet másként, minden munkát megelőz a terv, hogy mit fogunk csinálni. Vagy a mi tervünk, vagy a másé, de terv nélkül nincs cselekvés. Még a céltalan bóklászás is egy terv megvalósulása.
emtévé: Mi kell ma az embereknek szerinted?
Pálfalvi Dorottya: Ugyanaz, ami száz, meg ezer éve, tiszta levegő, tiszta víz, vegyszermentes étel, jó szó, szeretet, az alkotni vágyás, és a játék öröme. Ezek a létezés feltételei, nem a túlélésé. A túléléshez elég egy kis ennivaló, és a félelem hajtóereje. De mint mondtam, ez nem a végtelenségig fenntartható állapot. Az emberek legtöbbször a könnyű ellenállás felé mennek, de ez egy hazug irány, ami kényelemmel kecsegtet, és éppen emiatt a kényelem miatt, kizárja a fejlődés lehetőségét. A lepke ha nem egyedül jön ki a bábból, nem fog tudni repülni. Ahhoz, hogy életképes maradjon, gyötrődnie kell, és ereje fölötti energiát mozgatnia önmaga érdekében. Ha ezt egy pillangó ösztön szinten érzi, tudja, akkor az embernek is kéne tudnia.
emtévé. Az emberek elvesznek a rengeteg információ között. Hogy lehet ebben szerinted kiigazodni?
Pálfalvi Dorottya A tudás hatalom és értékes kincs. De kérdés mit nevezünk valódi tudásnak. Nálam fontossági sorrendben az első helyen a Föld, a természet, az állatok ismerete áll. Ez mind segít önmagunk megismerésében, ami létezésünk alapfeltétele. Ez az a tudás, amit itt a Földön senkinek sem lehetne figyelmen kívül hagyni, mert tudatlanságával hatalmas károkat okoz és nemcsak a szűk környezetében, hanem globális szinten. A lexikális tudás lehet látványos megnyilvánulás adott helyzetekben, de a természet megismeréséhez szükséges tapasztalati tudás semmivel sem pótolható. Tudom viccesen hangzik, de a művészet, az alkotás és a földdel való napi szintű foglalatosság szervesen összetartozik. Még évekkel ezelőtt elindítottam egy előadás sorozatot, ami a KERTEK ÉS LELKEK MŰVELÉSE címet kapta, nem véletlenül. A kert fizikai és átvitt értelemben lelkünk tükre. Amilyen a kerted, olyan a lelked. Ha elültetsz egy magot, az kikel a kertben és a lelkedben is. Hogy mekkorára nő, és hoz-e virágot, termést, újabb magot, az rajtad múlik, azon mennyit foglalkozol vele, mennyi szeretetet teszel bele. Élhető világban akarunk létezni? Akkor rajta, teremtsünk élhető világot magunk körül!
( forrás:http://madartelevizio.hu)
