2017. május 16., kedd

Dalai Láma: A spiritualitás a kvantumfizika nélkül hiányos képet ad a valóságról



"Általánosságban elmondható, hogy bár vannak különbségek, úgy gondolom, hogy a buddhista filozófia és a kvantummechanika világnézete nagyon közel állnak egymáshoz. Ezeket a nagyszerű példákat az emberi gondolkodás gyümölcseiben láthatjuk. Függetlenül attól a csodálattól, amit e nagyszerű gondolkodók iránt érzünk, nem szabad figyelmen kívül hagyni azt a tényt, hogy ők is emberi lények voltak, ahogy mi magunk."
Dalai Láma


A tudomány és a spiritualitás hosszú időn át ellentétes nézetnek számítottak, ami mindkét téma sarkítását eredményezte. Te "Isten embere" vagy, vagy a "Tudomány embere," és nincs középút. Most azonban a tudomány és a spiritualitás egyesülését figyelhetjük meg a kvantumfizika és a tudat tanulmányozásán keresztül, ledöntve ezzel a régi gondolati mintákat, és a két téma közötti "kötélhúzás" lassan talán végleg megszűnik.


A kvantumfizika ma már igazolja, amit a buddhisták és más spirituális gyakorlók már hosszú évek óta mondanak, segítve ezáltal az embereket abban, hogy elfogadják a világ szellemi természetét. Alapvető módon állunk kapcsolatban mindennel, ami körülvesz bennünket, és a tudomány ezt végre bizonyítani is képes. Ugyanakkor még mindig érezhető a kettősség légköre a tudomány és a spiritualitás között olyan vallásos embereknek köszönhetően, akik tagadják a tudományos tényeket, valamint olyan tudósok hatása miatt, akik magukat önjelölt ateistának nevezik. Mindezzel együtt azonban az élet ezen két fontos területének összeolvadása figyelhető meg, ami egy lenyűgöző dolog.

Számos kiemelkedő vallási személyiség és tudós ismerte már el a spiritualitás és a tudományos közösség közti összekapcsolódást, köztük a Dalai Láma. A Dalai Láma számos alkalommal beszélt a kvantumfizika és a spiritualitás közötti hasonlóságokról. Sőt tény, hogy még egy kvantumfizika konferencián is részt vett, és beszédet tartott a témáról.

2015 novemberében Tendzin Gyaco, a 14. Dalai Láma részt vett egy kétnapos konferencián, melyet a kvantumfizikáról és a Madhjamaka filozófiáról tartottak Újdelhiben. A Madhjamaka jelentése "középkövető" vagy a "középút," és a mahájána buddhizmus egyik iskoláját takarja, amit Nágárdzsuna indiai buddhista filozófus alapított a 2. században.


A konferencia az emberi tudat, a tudomány és a buddhizmus különféle témáit vizsgálta, melyen szakértők, fizikusok és szerzetes tudósok vettek részt. A Dalai Láma volt az egyik előadó, aki szerint a tudomány és a vallási filozófiák összeegyeztetése létfontosságú lehet fajunk jövője szempontjából.

"Reményeim szerint az ilyen konferenciák két célt szolgálhatnak: tudásunk bővítését és a valóságra vonatkozó nézeteink javítását, így jobban tudjuk kezelni a zavaró érzelmeket" - mondta a Dalai Láma. "Életem korai szakaszában a tudományt az anyagi és gazdasági fejlődés további fejlesztésére használták. Később a 20. században a tudósok elkezdték felismerni, hogy a lelki nyugalom fontos a fizikai egészség és a jólét szempontjából. A melegszívűség és az intelligencia párosításával remélem, hogy jobban felkészülünk arra, hogy hozzájáruljunk az emberiség jólétéhez."

A Dalai Láma azt is elmagyarázta, hogyan kezdte először tanulmányozni a kvantumfizikát.

"Amikor 19 vagy 20 éves voltam, kifejlesztettem a tudományos érdeklődésemet, amely a mechanikai dolgok iránt érdeklődéssel kezdődött, és hogy hogyan működnek. Kínában 1954-ben többször találkoztam Mao Ce-tunggal. Egyszer megdicsért a tudományos gondolkodásomért és hozzátette, hogy a vallás mérgező, talán abból kiindulva, hogy tetszik, ha valaki 'tudományos gondolkodású.' Miután menekültként Indiába érkeztem, sok lehetőségem volt találkozni számos különböző életkörülmény között élő emberrel, köztük tudósokkal. 30 évvel ezelőtt párbeszédet kezdtem a kozmológiára, a neurobiológiára, a fizikára, a kvantumfizikára és a pszichológiára összpontosítva. Ezek a viták jórészt kölcsönös előnyökkel jártak. A tudósok többet megtudtak az elméről és az érzelmekről, miközben az anyag finomabb magyarázatához jutottunk."

Talán a legérdekesebb része ennek az idézetnek az a tény, hogy a Dalai Láma úgy értelmezte Mao Ce-tung vallást bíráló szavait, hogy valamilyen módon vonzóvá válik valaki számára az, aki "tudományos elmével" rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy a tudomány és a vallás hitrendszere sarkos ellentétei egymásnak. Ha valaki tudós, szinte társadalmi normának számít a valláson való gúnyolódás és fordítva, és ez a mai napig igaz.

Majd a Láma így folytatja:

"Körülbelül 15-20 évvel ezelőtt egy találkozón az indiai fizikus, Raja Ramanna elmondta nekem, hogy Nágárdzsunát olvasott és meglepődött, amikor azt találta, hogy amit mond, az megegyezik azzal, amit a kvantumfizikáról megértett. Egy évvel ezelőtt a kolkatai Elnöki Kollégiumban Sayan Bhattacharya professzor alelnök kancellár elmondta, hogy a kvantumfizika szerint semmi sem létezik objektíven, amiről ismét úgy éreztem, hogy megfelel a Csittamatra és a Madhjamaka nézeteknek, különösen Nágárdzsuna azon állításának, hogy a dolgok önmagukban nem léteznek."

A Dalai Láma elismeri, hogy a buddhista szövegek ősi tudását ma már a kvantumfizika is bizonyítja. A fizikusok valóban felzárkóznak az évszázadokkal ezelőtti szövegekhez, de most már a modern tudományok is igazolhatják.


A Dalai Láma beszéde azzal fejeződik be, hogy megpróbál cselekvésre buzdítani:

"Most, amikor látjuk a szomorú dolgokat a világban, a sírás és az imádság nem fog nagyon sokat segíteni. Bár hajlamosak vagyunk imádkozni Istenhez vagy Buddhához, hogy segítsenek nekünk megoldani ezeket a problémákat, azt válaszolhatnák, hogy mivel mi hoztuk létre ezeket a problémákat, nekünk is kell megoldanunk őket. A legtöbb ilyen problémát az emberek hozták létre, ezért természetesen emberi megoldásokat igényelnek. Világi megközelítést kell alkalmaznunk az egyetemes emberi értékek kihirdetésére. Az az érzés, hogy alapvető emberi természetünk pozitív, a remény forrása. Ha valóban megpróbáljuk, jobbá tudjuk tenni a világot."

Ezek az utolsó szavak nagyon kijózanító hatásúak, habár úgy gondolom, hogy az imádság és szándék révén nagyszerű dolgokat érhetünk el. Az elme és a gondolatok ereje hatalmas, és a tudomány ezt ma már szintén bizonyítja. A cselekedetek azonban ugyanilyen fontosak.

Mi is pontosan a kvantumfizika?

A kvantumfizikusok felfedezték, hogy a fizikai atomokat örvénylő energiák alkotják, melyek állandóan forognak, vibrálnak, és mindegyik saját egyedi energia jellemzőkkel rendelkezik. Ezért ha valóban meg akarjuk figyelni és ismerni önmagunkat, akkor fel kell ismernünk, hogy valójában energia és vibráló lények vagyunk, és a külvilágba saját egyedi energia jellemzőinket sugározzuk.

Ha egy mikroszkóp segítségével megfigyelnénk az atomok felépítését, akkor egy kis, tornádószerű örvényt látnánk, számos végtelen kis energia örvényléssel, melyeket kvarkoknak és fotonoknak neveznek. Ezek alkotják az atom szerkezetét. Ha az atom szerkezetére közelebbről fókuszálnánk, akkor nem látnánk semmit, csak szó szerinti ürességet. Az atomnak nincs fizikai szerkezete, tehát nekünk sincs fizikai szerkezetünk, és a fizikai dolgoknak valójában egyáltalán nincs fizikai struktúrája. Az atomok láthatatlan energiából állnak, nem kézzelfoghatóak.

Mindebből adódóan a tudósok számos felfedezésre jutottak, többek között arra, hogy a saját valóságunkat mi magunk hozzuk létre.

"Az új fizika alapvető megállapítása azt is elismeri, hogy a megfigyelő teremti a valóságot. Megfigyelőként személyes résztvevői vagyunk a saját valóságunk létrehozásának. A fizikusok kénytelenek elismerni, hogy az univerzum egy 'mentális konstrukció.' Sir James Jeans úttörő fizikus azt írta: "A tudás áramlása egy nem mechanikus valóság irányába halad; az univerzum kezdetben sokkal inkább egy nagy gondolat volt, mint egy nagy gépezet. Már nem tűnik úgy, hogy az elme egy véletlen betolakodó az anyag birodalmába, hanem inkább a dolgok birodalmának teremtőjeként és kormányzójaként tekinthetünk rá." - R. C. Henry, “The Mental Universe”; Nature 436:29, 2005

A kvantumfizika azt is kimutatta, hogy a jelen meg tudja változtatni a múltat, hogy az idő egy illúzió, és hogy a túlvilági élet létezik. A kvantummechanika alapvetően a tudat és a spiritualitás tudománya, bizonyítva, hogy mennyire összekapcsolódik mindaz, ami létezik, és ami valójában egy illúzió.
(forrás: http://ujvilagtudat.blogspot.hu)