2017. november 20., hétfő

A gyógyulás lényege az öngyógyítás



Gondolataink és érzéseink azok, amelyek megbetegítenek vagy meggyógyítanak. A betegség tulajdonképpen a lélek üzenete. Azt üzeni, hogy változtatni kell a gondolkodásmódunkon, helytelen hozzáállásunkon.


A neves amerikai jövőkutató, John Naisbitt egyszer azt mondta: “belefulladunk az információkba, de szomjazunk a bölcsességre!” Kurt Tepperwein szerint az ész mindig kételkedik és kétségbeesik. A lélek és a tudat az, ami bízik az életben, tehát segítheti a gyógyulást is.

Kurt Tepperwein: Szellemi ​öngyógyítás
Tepperwein, a nálunk is népszerű német természetgyógyász, legújabb – Az öngyógyítás erői című – könyvében a mindent átfogó gyógyulás útját mutatja be. “Mindannyiunk számára eljött az idő, hogy felismerjük: a betegségek okait nem a testben, hanem sokkal inkább a szellemben és a lélekben kell keresnünk!” – írja bevezetőjében. Testünk tünetei, illetve állapota gondolatainkat és hozzáállásunkat tükrözi.

Aki folyamatosan építő és pozitív gondolatokat őriz a tudatában, annak a teste is egészséges marad. Természetesen nem elég annyi, hogy pozitívan gondolkodunk, de nem veszünk tudomást a legelemibb természeti törvényekről: például helytelenül lélegzünk, egészségtelenül táplálkozunk, környezeti ártalmaknak (például elektroszmognak) tesszük ki magunkat, stresszes és zaklatott életet élünk. Az élet az energia egyik legintelligensebb formája, az energiát pedig az ember saját maga is irányíthatja a testében.

“Amikor tudatára ébredtem ennek – írja Tepperwein -, elkezdtem beszélgetni a testemmel. Azt mondtam a szívemnek, legyen erős, és verjen nyugodtan és egyenletesen. A tüdőmnek azt tanácsoltam, lélegezzen nyugodtan és mélyen, és árassza el a testem nyugalommal, és azt, hogy töltse fel nyugalommal testem valamennyi sejtjét – ez meg is történt.”

Ha meg akarjuk érteni a betegségek lényegét, többet kell tudnunk az “önazonosságról” is: hogyan azonosítjuk magunkat? Mit értünk az alatt, ha azt mondjuk: “én”? Minden embernek van egy valódi lénye: ÖNMAGA. Ha ezzel a lénnyel, ezzel a valódi önmagunkkal azonosulunk, és “önazonosan” élünk, harmóniába kerülhetünk saját magunkkal és meggyógyulhatunk.

Viszont sok ember elfelejtette ki is valójában, és hamis dolgokkal azonosul. Vannak, aki a testével, annak hibátlanságával, hatékonyságával és teljesítményével azonosul, ilyenek a sportolók, a testépítők és a modellek, vagyis a testkultusz képviselői.

Mások a munkájukkal vagy a karrierjükkel, esetleg valamiféle társadalmi szereppel azonosulnak, és hatalmas, csillogó falat építenek a “személyiségük” köré. Olyanok is vannak, akik a vagyonukkal azonosulnak. Vagy a partnerükkel, a családjukkal. Ezek az emberek tulajdonuknak tekintik a másikat, és nem engednek szabad teret neki önmaga kibontakoztatásához. Ez boldogtalansághoz és szenvedéshez, később betegséghez vezet.

Hamis önazonosság

A hamis önazonosság azonnal napvilágra kerül, ha az érintett hirtelen munkanélkülivé válik, elveszíti a vagyonát, nyugdíjba küldik, tönkremegy a párkapcsolata, vagy kirepülnek a gyermekei. Életét hirtelen üresnek, értelmetlennek, jelentéktelennek és értéktelennek érzi. A hamis önazonosság miatt diszharmónia alakul ki, ami fájdalomban, betegségben jelentkezik. Ahol nem a valódi ÖNMAGUNK, hanem a szorongó vagy agresszív EGO mondja ki az utolsó szót, ott előbb-utóbb diszharmónia, valamint (párkapcsolati, munkahelyi, társadalmi) fájdalom és betegség keletkezik. S aki nem változtat az életmódján, annak a testét tönkreteszi ez a diszharmónia.

A gyógyítás azt jelenti, hogy A LÉT MINDEN SZINTJÉN tökéletes egészséget teremtünk. A valódi egészség több a betegség hiányánál. Az egészség az elevenség, az energia, a lelkesedés, az életöröm meglétét hordozza magában.

A gyógyulás pedig – függetlenül attól, milyen formában következik be – mindig öngyógyítás. A legjobb orvost és a legdrágább gyógyszert is csak a belső gyógyító erő teheti hatékonnyá.

Tepperwein szerint “a hagyományos orvoslás ma már csak “tűzoltást” végez, és csak akkor avatkozik közbe, ha már nagyon muszáj. Általában csak a legnagyobb tüzet oltja el, a keletkező “vízkárok” pedig sokszor még a tűz okozta károknál is nagyobbak.

A valódi gyógyulás az egésszé válást is mindig magában kell, hogy hordozza. A magyar nyelvben ez nagyon képletes: EGÉSZ-SÉG azt jelenti, hogy valaki tökéletes, eggyé válik önmagával, illetve a természettel, része az univerzumnak.

Minden betegség a saját magunkhoz vezető utat mutatja meg. A betegségek által új perspektívák és a lét új szintjei nyílnak meg, új oldalunkat ismerhetjük meg.

Lüktető energiamező

Az orvostudomány egyre inkább felfedezi azt, amit a természetgyógyászok már évszázadok óta tudnak: hogy a szervezet energiamező. Az ember valójában energiatest. Ez az örökké lüktető energiatest irányítja a szervezetünkben zajló valamennyi biokémiai folyamatot. A gyógyszer hatása is abban rejlik, hogy a benne rejlő energia befolyásolja a szervezet energiamezejét – a rezgésén keresztül hat, és így elektromágneses úton közöl információt a szervezet energiamezejével.
Mindezek tudatában a távgyógyítás, a szellemgyógyítás vagy a kézrátétellel történő gyógyítás is érthetőbbé válik: a gyógyító egyfajta rezgést visz át a páciens energiatestére, aki együtt kezd rezegni a gyógyítóval. Energia-mezejének köszönhetően sokszor már a gyógyító jelenléte is gyógyító hatású lehet.

S mert a gyógyító erő korlátlan, nem létezik gyógyítható és gyógyíthatatlan betegség. Csak olyan emberek vannak, akik egy adott időpontban nem készek arra, hogy átadják magukat a gyógyulásnak, illetve olyan orvoslás van, amely nem találta meg a gyógyítás útját.
(forrás: astronet.hu-http://betegsegnyelv.hu)

Gyógyító meditáció - Teljes gyógyulás a gondolat erejével - zmuniverzum videó