2017. november 14., kedd

Nikola Tesla hitt benne, hogy az emberi élet meghosszabbítható



Az alábbi sorok Nikola Teslától származnak 1897-ből. (Részlet Kocsis G. István: Nikola Tesla és az Univerzum titkai című munkájából.)


“Abszolút semmi kétségem sincs afelől, hogy az emberben szunnyadó rejtett erő nagyban meghosszabbíthatja az életét a rendkívül pontosan végrehajtott gyakorlatokkal, és azokkal a különböző készülékekkel, amelyeket a tudomány bocsát nap mint nap a rendelkezésére.

A halál oka azoknak az embereknek a nagy részénél, akik manapság az általánosan elfogadott öregkor előtt halnak meg, visszavezethető arra a tényre, hogy mindenféle kórokozókat engedtek be a testükbe az ezeket tartalmazó víz és étel lenyelésével, valamint a fertőző levegő belélegzésével.

Ténylegesen hány ember elővigyázatos manapság a vízzel, amit megiszik, az étellel, amit megeszik, és a levegővel, amit belélegzik? És hányan lennének figyelmesek erre, ha ismernék a különbséget a kórokozókkal teli étel és levegő, valamint a ténylegesen tiszta között?

Ahelyett, hogy a harcokban belőlünk egész hadseregekre valónyian belekényszerülnek egymás megölésének szégyenletes és megvetendő feladatába, ahelyett, hogy legjobb elméink ezrei egész életüket valamilyen borzasztó gépezet feltalálására és elkészítésére szentelik, csak azért, hogy más embereket öljenek meg vele, miért ne foghatnánk össze közösen, vállvetve, hogy minden fizikai és szellemi energiánkat az összes közös veszélyforrás és ellenségeink elhárítására, valamint elpusztítására fordítsuk?

Azokra a veszélyekre utalok, amelyek mindenhol itt vannak körülöttünk, és amik fenyegetést jelentenek a levegőben, amit belélegzünk, valamint a vízben és ételben, amit elfogyasztunk.

Nem furcsa és szégyenletes, hogy mi, az emberi lények, a fejlődés legmagasabb fokán álló teremtmények ezen a világon, a bolygó urai, megáldva leghatalmasabb szellemi és fizikai képességekkel, teljes mértékben ki legyünk szolgáltatva a láthatatlan ellenségeinknek, olyannyira, hogy még azt sem tudhatjuk, vajon a következő falat élelem vagy korty víz megelégedettséget és életet, vagy fájdalmat és halált hoz számunkra?

A nagyfrekvenciás elektromos áram gazdaságos előállítása, ami ma már egy rutinszerű művelet, könnyedén lehetővé teszi számunkra nagy mennyiségű ózon előállítását a levegő és a víz fertőtlenítésére, míg bizonyos nemrég felfedezett új sugárzások azzal a reménnyel kecsegtetnek, hogy hatásos ellenszerként szolgálhatnak majd olyan bakteriális eredetű betegségek ellen, amelyek eddig ellenálltak az orvosok minden korábbi erőfeszítéseinek.

Az egész világnak szembe kellene szállnia az igazi ellenségeinkkel, a betegségekkel. Így olyan titkok százainak biztos felfedezésével, mint a röntgensugarak különböző formáival és még számtalan olyan eljárással:amelyekkel kimutathatók lesznek a bacilusok és a baktériumok jelenléte a vérben; valamint a szövetek és a létfontosságú szervek rendellenes állapota; továbbá csak azoknak a törvényes összeházasodásával, akik testileg a szövetek, a vér meg a csontok legkisebb részletéig tökéletesek; és az egészségesség szabályainak gondos betartásával semmi esetre sem túl sok elvárni azt, hogy az ember végül is meg tudja majd hosszabbítani az átlagéletkorát száz évre.

Úgy vélem, hogy évről-évre megtanulunk egyre értelmesebben élni. Nagyon örömteli például megfigyelni azt, hogy a gyerekeket minden korábbinál gondosabban nevelik fel.

Úgy vélem, hogy a házasság leggondosabb tudományos alapokra helyezésével, idővel a férfiak és nők olyan fajtája fejleszthető ki, melyben az egyének századokig élhetnek, megőrizve eredeti képességeiket.”
(forrás:rejtelyekszigete.com)

Nikola Tesla Legendája - videó