A mindennapokban úgy
gondoljuk, hogy nincs miért hálásak legyünk: ez a pillanat nem teljesen
olyan, mint amilyennek kellene lennie. S ez egy feloldhatatlan
feszültséghez vezet: az ideális állapot valahol a jövőben van, s a jövő nincs
most, ebben a pillanatban. "Add meg, Uram, de most add meg!" -
mihamarább oda szeretnénk jutni, s ez sóvárgáshoz vezet, annak hiányában pedig
unalomhoz. Amikor sóvárgunk, energiát vonunk el a most-tól, hogy azt a jövőbeli
beteljesüléshez adjuk, s amikor unatkozunk, akkor életenergiáinkat fogjuk
vissza a jelenben való kibontakozástól - ilyenkor álmainkban szundikálva
várakozunk az élet előcsarnokában. A hála érzete csak némelykor suhan át
rajtunk: például amikor egy súlyos testi fogyatékost, netán hajléktalan koldust
látunk. Azt gondoljuk, hogy "Jó, hogy nem vagyok ebben a helyzetben!"
- s ezt némelykor hamisan részvétnek is hisszük.
Ha képtelenek vagyunk
hálát érezni, akkor harcot hirdetünk a jelen pillanatának. Végső soron
harcban állunk a teljességgel, az Élet-el, ami soha máskor, mint most, ebben a
pillanatban zajlik. Az élet nem a múltban zajlik, és nem is a jövőben, mindig
csak az egyetlen örökké jelenlevő mostban. Hiszen az emlékeinket is most
emlékezzük, a jövő terveit vagy félelmeit is most szövögetjük. A múlt,
amikor történt, akkor is most volt, a jövő is csak akkor válik
valósággá, amikor éppen most történik. S ha ezt megérted, akkor megértetted
a lényeget: nincs más valóság, mint a most örökkévalósága. S amikor
elzárkózol a jelen pillanat befogadása elöl, akkor valójában az élettől, az
életben való jelenléttől zárkózol el. Megfosztod magad mindazon lehetőségeknek
a felfedezésétől, amelyek a most-ban bontakoznak ki, s az elképzelt jövődet
alakítják. Elégedetlenné, unatkozóvá válsz, visszavonulsz az élet
teljességéből. "Bocs', de én nem ezt a valóságot akarom. Én nem ezt a
pillanatot akarom. Nem fogadom el, nem veszek részt benne, inkább még itt
ücsörgök a vágyakozásaim és félelmeim poklában!". Szenvedéseink java
éppen a jelen teljességének az elutasításából fakad.
A hála érzete
éppenséggel ezekre a belső szenvedésekre, élet és halál közötti várakozó, alvó
állapotok feloldására szolgál. Ha mélyen belegondolsz, akkor mindenképpen
van valami, amiért hálás lehetsz. Ha egészséges vagy, akkor könnyű belátnod:
hálás lehetsz, hogy nem vagy abban a helyzetben, amelyben milliónyi rokkant
vagy beteg embertársad van. Ha éppen nem vagy haldokló beteg, gondolhatsz arra,
hogy mily' szenvedéseket élnek át az utolsó óráikban a haldokló rákos betegek.
Hálás lehetsz azért, hogy otthon vagy a munkahelyeden csúcstechnikás kütyüddel
olvashatod ezeket a sorokat: hiszen az emberiség java részének nem adatott meg
az olvasás tudománya, egy biztos munkahely, vagy saját fedélzet a feje fölött.
Ha sokáig kontemplálsz ezen, ráébredsz, hogy végső soron hálás lehetsz a
létezésért, hiszen a létezésed egy igazi csoda. Az élet létrejötte egy igazi
csoda. Több millió ondósejt közül éppen az termékenyítette meg az érett
petesejtet, amelyiknek a testi formád létrejöttét köszönheted. Ha mindent
figyelembe veszünk (az Univerzum létrejöttének, a földi élet létrejöttének,
fejlődésének, az emberiség és benne a Te létrejöttödnek valószínűségét), akkor
nyilvánvalóvá válik, hogy a matematika valószínűségszámítása szerint neked
tulajdonképpen nem is szabadna létezned. Fred Hoyle csillagász, matematikus
tudós után szabadon fogalmazva: Annak valószínűsége, hogy Te létezz, messze
kisebb, mint az, hogy egy hulladékvas telepen átsuhanó légörvény a rozsdás
vasakból indulásra kész, működőképes repülőgépet hozzon létre.
Próbáld csak ki: Ha
teheted, vonulj egy csöndes, természeti szépségekben bővelkedő helyre. Szemléld
az égen lágyan úszó felhőket, fogadd magadba a madarak csicsergését, élvezd a
színek sokaságát, fogadd magadba a nyugalmat. Majd sóhajts néhányat, jó
nagyokat, és minden sóhajtáskor engedd el magadból a még meglevő feszültséget.
Tudd, hogy jó ott lenni.
Ekkor végy lassan egy
nagyon mély lélegzetet. S amint a levegőt lassan magadba szívod, hagyd hogy
szemeid lágyan elkalandozzanak a természet szépségein. Te pedig figyelj befelé,
önmagadba és érezd a hálát. Érezd, hogy mily' csodálatos, hogy létezel. Mily'
csodálatos, hogy minden úgy van, ahogy van. Akár köszönetet is mondhatsz a
Mindenségnek (Univerzumnak, Istennek, Őserőnek, bárminek is nevezed). Sorolj
fel minél több dolgot, amiért hálás vagy: hogy élsz, van hol fejedet nyugalomra
hajtsd, van elegendő pénzed ahhoz, hogy élj az általunk kitalált kultúrában -
légy hálás mindenért.
Amikor intenzíven
megtapasztalod a hála érzetét, valami különös történik. Mélyen legbelül
békés nyugalom honol, nem állsz ellen semminek. Megnyílsz és hagyod magadba
szívni a pillanat teljességében levő, létező világot. Valami kimondhatatlan
boldogságot érzel: a létezés örömét. Lélegezz csak mélyen és lassan; és szívd
magadba a világot! Szívd magadba a létezést, örömmel nyugtázd a belső békét és
a harmóniát - tudd, hogy összekapcsolódtál a mindenséggel.
Amint a hálaadás
gyakorlatát egyre többször végzed, meglepődve tapasztalod, hogy az Élet
csodákat művel Veled és Neked. Szívesen és örömest jelen vagy a most
pillanatában, az élettel együtt lebegsz egyfajta lágy, könnyed és örömteli
áramlásban. Észreveszel történéseket, dolgokat, amelyeket hamarább nem vettél
észre, s amelyek elmélyítik benned a csodálkozást és a hála érzetét.
Észreveszed a pillanatokban rejtőző lehetőségeket, amelyek jobbítják életedet,
harmonikusabbá teszik. Bármit, amit teszel, örömmel teszed, hálásan - és
meglepő módon sokkal eredményesebben, mint hamarább. Az Élet barátként melléd
szegődik, a Te szolgálatodra.
Sóhajts egy
nagyot, szívd magadba a levegőt és ismerd el: "Óh, köszönöm! Hálásan
köszönök
mindent!"
(Kery Ervin : A
tudat rejtelmei)
