2015. március 14., szombat

Nincs Halál csak Élet - Magasabb tudatossági szintre lépés V.



Gyógyítgatom a lelket, ameddig a földön van, hogy ezzel a bolygó egészének segítsek felemelkedni egy magasabb létezés szintjére, abba a magasabb rezgésbe, amiből ti jöttetek egykor.”.

 
Amint látjuk, a Transzformáció Angyala még gyógyít is. Mivel pedig a haldokló félelmét is csökkenti, így az őrangyalok is nagyon szívesen veszik az ő jelenlétét, szolgálataikkal teljesen összedolgoznak. Amikor az egyén életereje gyengül, kialvó félbe kerül, akkor megtölti helyét a Transzformáció Angyalának energiája. Gyakorlatilag fokozatosan birtokába tudja venni az embert. 
Innen erednek egyébként a „halálos beteg” és a „haldoklás” fogalmak is, mert ebben az időben Ő már jelen van. Amikor meghal valaki, pontosan az ellenkezője történik annak, mint ami a születéskor történt: a Transzformáció Angyala „kiveszi a lelket az élő emberből”. Ez a kissé ködös megfogalmazás a gyakorlatban nem jelent mást, mint hogy energiát alakít vissza
Az angyal kiemeli a lélekenergiát a testből, egyesítve azt a nála még magasabb rezgésszintű szellemi energiával, és leválasztva ez által magát a fizikai testet. Tehát ebben az esetben is transzformációt végez, hogy a lélek aztán egy magasabb fokon, magasabb rezgésben tudjon továbblétezni.  

Mert nincs halál, csak élet!
 
A halál csupán egy átalakulás, egy átmenet, egy rezgésszint módosulás, frekvenciaváltás, miközben az egyén tudata nemcsak hogy megmarad, de még inkább kiszélesedik! Ahogyan a híres lélekkutató Dr. Elisabeth Kübler-Ross fogalmaz: „Az emberi test halála ahhoz az eseményhez hasonlít, amikor a pillangó kilép a gubójából… A gubó, s benne a lárva a túlhaladott emberi test. Ez azonban nem azonos önökkel, ez csak egy kinőtt ház. A meghalás csupán átköltözés egy szebb házba.”
 
Neale Donald Walsh Beszélgetések Istennel trilógiájában ezeket írja: „Először is értsd meg, hogy a halál nem a vég, hanem kezdet, nem valami borzalmas élmény, hanem öröm. Nem záróra, hanem nyitás. Életed legboldogabb pillanata az lesz, amikor véget ér. Mégpedig azért, mert nem ér véget, hanem olyan csodálatosan folytatódik, tele békével, bölcsességgel és örömmel, hogy lehetetlen leírni, hiszen fel sem foghatod.” „Soha nem halsz meg. Az élet örökkévaló. Egyszerűen megváltoztatod az alakodat.” „Nincs halál. Az élet mindörökké tart. Csak a formája változik.”  

Mára már számtalan kutató munkája támasztja alá mindezeket. Az utóbbi években rohamosan megnőtt a hasonló témájú könyvek megjelenése is a boltok polcain, bőven lehet válogatni közöttük. Ez azt mutatja, hogy a civilizáltnak mondott emberiség is kezd felébredni hosszú álmából, kezdi visszanyerni rég elvesztett tudatosságát. Ugyanakkor vannak olyan népcsoportok a földön, melyek mindig is erős kapcsolatban voltak a természettel. Náluk természetes dolognak számít, ha megérzik, mikor csatlakozik hozzájuk a Transzformáció Angyala. Az ilyen emberek akkor befejezik a dolgukat és elbúcsúznak a családjuktól. Az lenne a természetes, ha ez minden egyes emberrel így történne meg. 

A Transzformáció Angyala egyébként még a hátramaradott hozzátartozók vigasztalásában is részt vesz. A lélek sokkal jobban örül, ha a hátramaradottak nem gyászolnak, hanem úgy gondolnak rá, mint aki a fényben van - nem pedig keseregve. Jobb lenne egy halottra a feljegyzett gondolatai révén odafigyelni, mint gondosan lefedni őt földdel. Ez megtörténik más civilizációkban, melyek sokkal fejlettebbek a tiéteknél. Nem ártana ezt ellesni tőlük.”  

Nos, jól látható, hogy van még hová fejlődnünk. Meg kell tanulnunk nem félni a haláltól, sokkal inkább ismereteket szerezni erről a lét-állapotról. Az elalvástól sem félünk, pedig a lelkünk akkor is kilép a magasabb dimenziókba. Tudatosítanunk kell magunkban, hogy a másvilág fogalma pusztán emberi elképzelés. Valójában csak egy világ van, mely éppúgy magában foglalja az anyagi létezést, mint a test elhagyása utáni létet.
Hiszen nincs Halál, csak Élet!
(forrás: arvisura.van.hu)