Miért nem tudja a tudomány többé a tudatot mellőzni?

A tudomány idáig próbálta figyelmen kívül hagyni, sőt még tagadni is a tudat és az anyag közötti kapcsolatot.  Ennek kezdete visszanyúlik a középkori Európában a modern tudomány megjelenéséig.  Abban az időben az intellektuális életet a katolikus egyház uralta, amely azt állította, hogy tantételei megdönthetetlenek.  Az egyik ilyen doktrinája állította azt, hogy az univerzum középpontja a Föld, és a Nap az összes égitesttel együtt körülötte kering.  Amikor a korai tudósok megtették azokat a felfedezéseiket, amelyek ennek ellent mondtak, akkor komoly egyházi üldöztetéssel kellett szembenézniük.  Volt, akit máglyán égettek el eretnek nézeteiért.

Az üldözés eredményeként a tudomány eltávolodott az egyháztól, és a két intézmény megosztotta a területet egymás között.  A tudósok elfogadták azt a nézetet, hogy a vallási hit a tudatban van jelen, és a különböző vallásos hitrendszerek közötti különbségek, mivel abban az időben Európa erősen megosztott volt a katolikus és protestáns vallás szakadása miatt, azt bizonyították, hogy a tudat teljes mértékben szubjektív.  Ezért azon igyekeztek, hogy a tudományt objektív tevékenységgé alakítsák, ezzel jelezve azt, hogy nincsen rá hatással a szubjektív emberi tudat.

A tudományos kísérleteken alapuló módszereket nem befolyásolják szubjektív tényezők.  A kísérletek eredményeiről feltételezzük, hogy azokat nem befolyásolja a kutatók hite vagy véleménye.  A tudós a megfigyelései során egy jelenségre figyel, amely a tudóstól függetlenül létezik, és a megfigyelés azt nem befolyásolja.  A tárgyilagosságnak ez a követelménye a materialista tudomány sarokköve.  Néhány tudós pont olyan buzgalommal hisz ebben, mint amennyire a vallásos emberek hisznek a megdönthetetlen hittételeikben.  Ez a magyarázata annak, hogy a legtöbb tudós miért hagyja figyelmen kívül azt a javaslatot, amelyet Einstein vetett fel, hogy osszuk a világot szubjektív szférára, amely az emberi tudatban történteket jelenti, és objektív szférára, amely a tudaton kívül történteknek felel meg.

Ez a magyarázata annak is, hogy a tudósok többsége miért nem veszi figyelembe az új tudomány, a kvantumfizika azon tényét, amely teljesen aláaknázza azt a megállapítást, hogy a tudományos megfigyelésekre nincs hatással a tudós tudatállapota.  A kvantumfizikusok Einstein teóriájára alapozva kifejlesztettek egy új tudományt a szubatomi részecsketudományt.  Hamarosan olyan felfedezéseket tettek, amelyeket még Einstein is nehezen tartott elfogadhatónak, de a kvantumfizika legdöbbenetesebb felfedezése azonban az, hogy a tudat és az anyag nem különül el.

A tudósok a valóság mélyebb és mélyebb rétegeit fedezik fel.  Az érzékszervek szintjéről nézve milliárdnyi különböző formát és anyagot láthatunk.  Azonban ez a sokféle forma korlátozott számú molekulákból áll, és csak 108 féle atom alkotja őket.  Még az atomok sem a végső építőelemei az anyagnak, ahogy azt régen gondolták.  Az atomok még kisebb egységekből, a szubatomi részecskékből állnak.  A tudósok először azt gondolták, hogy csak három ilyen részecske létezik, a proton, a neutron és az elektron.  Azonban a kvantumfizikusok azóta sokkal több szubatomi részecskét fedeztek fel, és pontosan senki sem tudja, hogy mennyi vár még felfedezésre.

A szubatomi részecskék tanulmányozására a tudósok sokféle módszert, és eszközt fejlesztettek ki, amelyek közül az eddig épített legnagyobb és legdrágább tudományos eszközt részecskegyorsítónak nevezik.  Kezdetben a kvantumfizikusoknak úgy tűnt, hogy a szubatomi részecskék tanulmányozása olyan, akár a Hold megfigyelése, vagyis a megfigyelés a jelenséget nem befolyásolta.  Azonban hamar rájöttek arra, hogy ez a megállapítás a szubatomi részecskék esetében nem állja meg a helyét.

A kvantum fizikusok felfedezték, és számos kísérlettel igazolták azt a tényt, hogy amikor egy szubatomi részecskét tartunk megfigyelés alatt, akkor a megfigyelésünk annak az eredménye, amelyet úgy hívhatunk, hogy „teljes körű mérési helyzet”.  Ez a helyzet három részt foglal magába: a szubatomi részt, a megfigyeléshez használt eszközt és a tudós elméjét.

Más szavakkal, nem lehetséges a szubatomi részecskék megfigyelése anélkül, hogy a megfigyelő tudata ne befolyásolná a látottakat.  Ennek az az oka, hogy nem olyan objektív valóságot látunk, amely a megfigyelés előtt is létezett volna.  A megfigyelés ideje során részesei leszünk a jelenség társteremtésének.  Mi hívjuk életre azokat a szubatomi részecskéket, amelyeket megfigyelünk, és a tudatunk ennek a folyamatnak a részévé válik.

Ez a felfedezés a tudós társadalmat ugyan alapvetően megrázta, de mégsem fordítottak rá figyelmet mondván, hogy ez a jelenség csak a szubatomi részecskékre igaz, és a tudomány többi területére nem.  Azonban, ha az emberi elme az anyagot alkotó részecskék szintjén hatást képes gyakorolni, akkor milyen alapon állíthatjuk azt a tudomány bármely területére, vagy az anyagra, hogy az elme azokra nem gyakorol hatást?

Valójában minden tudományos elmélet a tudós elméjéből indul ki, és a tudományos megfigyelés értelmezése a gyakorlati alkalmazás során szintén a tudós elméje által történik.  Ebből logikusan következik az, hogy a tudós társadalom világról alkotott felfogása van leginkább hatással a kutatási területek megválasztására, és a megfigyeléseik értelmezésére.  Igazából csak az jelenthető ki, hogy a tudomány addig objektív, ameddig nem ismeri el, hogy a tudományos folyamat maga is az elme hatása alatt áll.  A kvantumfizikusok érvénytelenítették azokat az állításokat, hogy a tudomány az elmét figyelmen kívül hagyhatná, és ezzel együtt is objektívnek lenne tekinthető.

Milyen hatással van a kvantumfizikában történt felfedezés az élet alapvető kérdéseire, keresendő válaszainkra, és az életélményünk javítására?  Kiindulásként jelentheti azt, hogy a tudomány mostanra bebizonyította azt, hogy az elme az egyik főszereplő a drámában, amelyet életnek nevezünk.  Ebből adódóan, ha az életünkön ténylegesen javítani szeretnénk, akkor elsősorban az elme működését, és az anyagi világra gyakorolt hatását kell megértenünk.  Ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy az anyagi világ legalapvetőbb szintje a szubatomi részecskék szintje, ami azt jelenti, hogy minden anyag szubatomi részecskékből épül fel.

  A kvantumfizikában történt felfedezés azt a kérdést vetette fel, hogy az elme vajon hatást gyakorol-e  bármilyen emberi tevékenységre, a tudományt is beleértve.  Ha a tudat az anyag legalapvetőbb szintjére képes hatni, akkor mi akadályozná meg abban, hogy hatással legyen az anyagi világ minden területére, beleértve mindent, még olyan magas szinteken is, amelyet már a fizikai érzékszerveinkkel nem is vagyunk képesek érzékelni?  Lehetséges, hogy a szubatomi részecskék ténylegesen tükröződő felületet alkotnak, amely az elménk által bármilyen kivetített képet visszatükröz?  Ez az elmélet hamarosan bővebb magyarázatot kap.

(forrás: jezustanitasok.hu)