Pozitív alapérzelmeink, az öröm, a boldogság - érdekes módon - nincsenek olyan jól körülírva a pszichológiában, mint negatív állapotaink, a stressz, a félelem, vagy akár a depresszió.
A pszichiátriában, a pszichológiában
főleg a negatív állapotokkal foglalkozunk, pedig talán legalább annyira érdekes
lenne arról is beszélni, hogy vajon hogyan, miből építsük fel jó érzéseinket,
boldogságunkat, elégedettségünket.
Tulajdonképpen miért is fontosak az érzelmek? Mit befolyásolnak életünkben?
Az teljesen természetesnek,
logikusnak tűnik, hogy érzelmeink alapvetően meghatározzák a másik emberrel, a
környezetünkkel való kapcsolatot. Ha valaki mosolytalan, rosszkedvű vagy
esetleg arrogáns, jóval nagyobb esélye van arra, hogy magával szemben is ezt a
fajta hozzáállást váltsa ki. Hosszú távon azok az érzelmek érkeznek vissza
hozzánk, melyeket mi magunk is sugárzunk. Ugyanakkor kimutatott tény az is,
hogy érzelmeink befolyásolják egészségi állapotunkat. Pszichoimmunológiai
vizsgálatokkal igazolták, hogy pl. depressziós, örömtelen állapotban csökken
szervezetünk immunvédekezése, míg az örömteli állapotok kifejezetten
inspirálják belső védekezési rendszerünket.
Saját kreativitásunkat - hogy mennyit
hozunk elő önmagunkból -, szintén nagymértékben befolyásolják az érzelmek. Már
Platon is úgy véli, hogy a tanulás pusztán emlékezés. Ez utalás arra, amit pl.
Jung vagy a keleti filozófiák hangsúlyoznak: minden tudás, minden lehetőség ott
lappang saját tudattalanunkban. Ha tudatunk és tudattalanunk közé egy
szimbolikus falat képzelünk el, azt is mondhatnánk, hogy ezt a bizonyos falat
kell átjárhatóvá tenni, hogy a bennünk lévő (tudattalanunkban rejtőző) kincseket
"előbányásszuk".
Ennek a bizonyos falnak az
átjárhatósága is nagy mértékben függ a bennünk lappangó érzelmektől. Ha hiszünk
magunkban, ha van önbizalmunk, jóval nagyobb az esélyünk a jó ötletek
"előhívására", mint ha félünk és szorongunk, ami gátolja a
kreativitást, a fal átjárhatóságát. (A stressz egy bizonyos fokig
"falbontó", nagyobb mértékben azonban negatívan hat.)
A másik emberrel való kapcsolatomon,
önmagamon, egészségi állapotomon, kreativitásomon túl azonban feladataim
elvégzését, a világhoz való viszonyulásomat - önmegvalósításomat - is
alapvetően befolyásolják az érzelmek. Jóval nagyobb esélyem van a sikerre, ha
pozitívan, jó érzésekkel állok neki valamilyen feladat megoldásának. Maga a
hozzáállás meghatározza a feladat elvégzésének kimenetelét.
Ha valóban ilyen fontosak az érzéseink, akkor hogyan tehetnénk szert pozitív érzelmekre, hogyan lehetnénk boldogok?
A nyugati és keleti kultúrákban erre
számtalan egyező és - részben - különböző utat ajánlanak.
A pozitív gondolkodás - számunkra
talán kissé felszínesnek tűnő - amerikai vonulatában elhangzó jelszavak:
"be happy", "keep smiling" mögött mélyebb értelmezést is
találhatunk. (Pl. megvizsgálták, hogy mi történik, amikor egy színész eljátssza
az öröm érzését. Valóban vidámabb lesz-e, vagy csak úgy tesz,
"mintha".) A mimikai izmainkat nem igazán tudjuk az érzelmek
gerjesztése nélkül működtetni. Az izmok bizonyos helyzete és az érzelmek
megélése feltételes reflexszerűen összekapcsolódik. Tehát a mosoly jellegű
mimikai izomváltozás mintegy kiváltja - önmagában is - a mosoly érzését, sőt az
ezzel járó pozitív biokémiai változást.
Egy amerikai oktatófilmben négy jó
tanács hangzik el arra vonatkozóan, hogyan tudja az ember a napjait
"boldogabbá" tenni.
Tedd játékossá munkádat, napjaidat!
Ahol tudod, hagyd előbújni magadból a
mindenkiben ott lappangó gyereket. A humor, a játék, a nevetés közismerten jó
hatású. Sajnos a ma sugallott ideálkép inkább egy komoly üzletember ideális
képe, aki sikeres, jól menő, jó döntéseket hoz, kellően határozott, magabiztos
"felnőtt". Az érzelmeink kimutatása mintha egyre inkább tabuvá válna
a szocializáció során.
Szerezz a másiknak egy jó napot!
Természetes része életünknek, hogy
hangulatunk - személyiségünktől függően - ingadozik. A válságok, kudarcok
fontos állomások, az új, a tanulás kibontakozásának lehetőségét hordozzák
magukban. Mégis természetes, hogy ha valaki mélyponton van, ritkán tud örülni
és pozitívan viszonyulni a válsághoz, hiszen a bajjal járó szenvedést éli meg.
Fontos azonban a válsághoz való alapvető viszonyulás. A buddhizmusban pl. azt
mondják, hogy a jó és a rossz viszonya nem egymással szemben álló ellentétpár,
hanem olyan, mint a nap és a felhő. A felhő csak átmenetileg takarhatja el a
napfény sugárzását.
Amikor válságban vagyunk, nagyon
gyakran arra várunk, hogy kívülről érkezzen a megoldás. Várunk egy segítő
kézre, amely utánunk nyúl és kihúz bennünket a gödörből.
Nem tudom, tapasztalta-e már, hogy
néha a másokra való figyelés, a segítségnyújtás önmagában is olyan, mintha
nekünk segítene valaki. Érdekes módon mások támogatásával, az adás élményével
saját magunkon is segítünk.
Daganatos betegekkel végzett
vizsgálatok igazolták, hogy azok a betegek, akik nem hagyják el magukat, és
önsegítő, öntevékeny csoportokban próbálnak meg társaikon segíteni, növelik
saját túlélési esélyeiket.
A másik felé való odafordulás, az
adakozás önzetlen gesztusa pozitívan hat vissza saját pszichés állapotunkra.
Légy jelen!
Az egyik legnagyobb problémánk, hogy
életünket nem a jelenben éljük. Vagy a múlton rágódunk, vagy a jövőtől
szorongunk. Valamennyiünknek van az idővel kapcsolatban egy alapvető tévhite:
úgy érezzük, hogy egy bizonyos idő eltelte után majd több időnk lesz. És majd
akkor ezt meg azt tesszük...
Gyakran nem vagyunk jelen az adott
pillanatban. Holott az igazi boldogság a jelenben való minél intenzívebb
jelenlét.
Te magad döntöd el, hogyan állsz hozzá a dolgokhoz!
Amikor felkelünk reggel,
eldönthetjük, hogy hogyan csináljuk végig a napot: jókedvűen, mosolyogva, vagy
kényszeredetten, lekonyuló szájjal. Így is, úgy is tennünk kell a dolgunkat, de
igenis van választási lehetőségünk. Az ember képes befolyásolni pillanatnyi
állapotát, tudatosan is. Pl. azzal, hogy múltbeli, pozitív élményeket idéz fel,
s újra átéli azokat.
(Dr. Piczkó Katalin
pszichiáter szakorvos)
