2015. április 2., csütörtök

Szellemekkel akart társalogni Edison



Thomas Edison egyik kevésbé köztudott ambíciója az volt, hogy egy olyan eszközt hozzon létre, amellyel kommunikálni tudnak az élők a holtakkal. Ezt tartalmazza a napokban, Franciaországban újra kiadott memoárjának egyik, eddig nem publikált fejezete – számolt be róla a Discovery News.


 Edison

A villanykörte ötlete sem tőle származik?

Az amerikai, aki feltalálta a fonográfot és hozzá kapcsolják a villanykörtét is (bár más források szerint fillérekért megvásárolta a szabadalmat az eredeti feltaláló, Heinrich Göbel özvegyétől) mindig is létre akart hozni egy „szellemtelefont”, amelyen az eltávozott lelkekkel beszélgethet. Thomas Alva Edison (1847-1931) ezzel kapcsolatos tervei és erőfeszítései 1948-as Napló és különböző megfigyelések című posztumusz mű utolsó fejezetében jelentek meg.
Néhány amerikai azt gondolta, hogy ez csak egy álhír vagy vicc Edison részéről, ugyanis a „szellemtelefon” nagyjából 2300 szabadalma mellett sosem látott napvilágot. Franciaországban 1949-ben került elő a kiadott napló hiányzó utolsó fejezete, benne a szokatlan tervvel.



Edison a laboratóriumában, az úgynevezett telescribe-bal, azaz üzenetrögzítőként működő, telefonnal összekapcsolt fonográffal. Forrás: Origo


Beszédes szellemek

A francia olvasók már tegnap óta olvashatják Edison szokatlan küldetésének újból kiadott könyvét a Királyság a túlvilágon fejezettel kibővítve. Ezek Edison szavai a síron túlról. A képzett francia filozófus és rádiós műsorvezető, Philippe Baudouin kommentálta a bemutatott művet. „Ez a történelem olyan kis szelete a beszélő gépekről, ami engem, mint rádiós személyt nagyon érdekel.”
A frissen bemutatott fejezet arra is rávilágít, hogy 1870 végén Edison a „szellemtelefont” a mostani (lemez)lejátszók előfutáraként képzelte el. „A vele dolgozó mérnökkel, William Walter Dinwiddie-vel még egyezséget is kötöttek, hogy amelyikük előbb meghal, próbál majd jeleket küldeni a másiknak a túlvilágról. Edison nemcsak a szellemek létezésében hitt, de abban is, hogy nagyon beszédesek lehetnek. „Úgy vélte, képes felvenni e nem evilági lények hangját úgy, hogy azt később visszajátszva a halottak hangjait meg tudja hallgatni.” – mondta Baudouin.

Edison hallatta a hangját

Pár éve Thomas Edison egyik korai hangfelvételét mutatták be a Museum of Innovation and Science tudósai. A fonográf feltalálásának évében, a találmány „atyjának” 1878-ban készült felvételét lézeres 3D-szkennerrel olvasták be, és az így rögzített barázdákat alakították vissza hanggá.
(Forrás:origo.hu)


EDISON FONOGRAF -videó