Egyszer volt hol nem volt, a szántó mögötti réten éldegélt a barátaival Gréta a zöld hernyó.
A napjai úgy teltek, ahogy minden hernyónak szoktak, csúszott-mászott a zöld harmatos leveleken, és közben tömte magát egész nap. Evett és evett, aztán pihizett egy kicsit, majd megint nekiállt enni. Szinte minden létező friss hajtást felevett maga körül, és ha elfogyott a ropogós levél, akkor tovább csúszott és a pici fekete lábaival hajtotta a testét a következő hajtásig.
Grétának volt egy titka, és mivel titok volt, nem mondta el senkinek, csak Petúniának a felső levélről, aztán Adélnek a szemközti lombokról, na meg Heninek, aki hangosan csámcsogva törte az utat előttük. A titok egy hatalmas nagy álom volt. Szeretett volna repülni, szárnyalni, hasítani az ég csodaszép kékjét. Minden nap látta szárnyalni maga körül azokat a színes gyönyörű lényeket, akiket pillangónak hívtak. De amikor ezt az álmot a barátaival megosztotta, azok csak viccelődtek, nevettek rajta, és tovább tömték magukba a zöld leveleket.
Egyikük meg is jegyezte, hogy jobb lenne, ha a földön maradna az álmaival, mert lehetetlen amit kíván, és csak magának okoz fájdalmat, hogy ábrándokat kerget a semmiért. A pillangók azok pillangók, és semmi, de semmi nem teszi lehetségessé, hogy Ő is azzá váljon és szárnyaljon velük az égen.
A barátok néha nagyon gonoszak szoktak lenni, bár akkor már nem hívjuk őket barátoknak!
Gréta is így volt ezzel, és már megbánta, hogy így kinyílt és elmesélte mi is a szíve vágya. A gúny égette apró pici lelkét, ami tele volt a szárnyaló pillangók álmával. De nem adta fel, inkább megerősítette abbeli hitében, hogy Ő pedig igen is ott fog repülni velük az égen, és akkor majd nézhetnek nagy szemekkel ezek a tohonyák. Rájuk nyújtotta pici zöld nyelvét, és olyan sebességgel, ami csak tőle telt elcsúszott tőlük.
Minél előbb el akart határolódni a többiektől, mert érezte, hogy nem tartozik oda. Azt nem tudta, hogy hova is tartozik valójában, merre is halad az élete, de tudta, hogy mostantól minden megváltozott.
Egyedül volt Gréta, a hernyó. Egyedül evett és csúszkált a leveleken, közben bánatában még többet evett, aztán utálta magát, hogy ennyire nem tud vigyázni az alakjára. Hogy fog így szárnyalni a pillangókkal? Még rendesen járni sem tud, csak csúszkál mint a hülye. Mérges volt magára a gyengeségére.
Az egyedüllétet, amit az elején nagyon élvezett, felváltotta a magány. A szirénhangok már nem a barátnőktől jöttek, hanem a lelke vált ketté. Meghasonlott és elkezdte megkérdőjelezni az álmát, a vágyát, hogy pillangó lehessen és szárnyaljon a szabad ég alatt, a napsütötte réten.
Nem fog sikerülni! – gondolta.
Már, hogy ne sikerülne, hisz ez minden álmod, annyira akarod, hogy a lehetetlent is túlszárnyalod! – válaszolt magának nyomban.
De hisz kövér hájas, csúszómászó hernyó vagy, a barátaidnak van igaza. Miért is hitted a hihetetlent? – kiabált már magával a zöld kis hernyó.
Nem! Nem! Nem és nem adom fel! – üvöltötte vissza lelkének másik énje.
A zöld kis hernyó zokogva abbahagyta az evést és összegömbölyödött. Kétségek marcangolták a lelkét. Addig sírt, míg annyira elfáradt, hogy mély álomba szenderült. Álmában elkezdett átváltozni. Merev szürke álcával vette körül magát, miközben a bábban lévő teste elkezdett, újjászületni. Átalakult, megváltozott, hisz annyira akarta a változást. A változást választotta aztán beledőlt az ismeretlenbe. Aludt, és közben álmodott. Azt álmodta, hogy újjászületik és pillangóként szárnyal a réten, miközben nézi azt a sok tohonya zöld hernyót, akik kigúnyolták és megsebezték e lelkét. Ez kicsit megnyugtatta, a háborgó énjét, és össze is forrasztotta azt.
Már egységben volt! Minden kétséget elengedett! Hagyta megtörténni azt amivé változni akart, és nem avatkozott a folyamatba, csak befogadta a megújult énjét.
Egyszer csak felébredt és érezte, hogy szűk számára a hely, ami eddig védte és óvta. Ki akart törni onnan és újra látni a kék eget. Elkezdett rést nyitni az álcán és szép lassan kipréselte a testét rajta. Olyan könnyednek és karcsúnak érezte magát. Az élet elkezdett belepumpálódni a tagjaiba, mint amikor egy lufit fújunk fel. A háta bizsergető érzéssel kitárult és hatalmas, színes szárnyakká alakult át. Nem félt az újtól, mert már megérett rá.
Elrugaszkodott, a szárnyait nekifeszítette a játékos szellőnek és élvezte az újjászületett Grétát, a pillangót.
Már nem akart fentről letekinteni senkire, és kigúnyolni a régi barátait. Nem volt benne a „naugyemegmondtam” indulat. A lelke megnyugodott, a lénye egységben volt. Tudta, hogy Ők is végigjárják a változás útját, lehet, hogy nem épp így, lehet, hogy nem mostanában, de a saját útjukat végigjárják valahol, valamikor…
(forrás: Kincses Anna - kicsibudoar.hu)
Királylepke születése - videó
forrás:FrontYardVideo
A napjai úgy teltek, ahogy minden hernyónak szoktak, csúszott-mászott a zöld harmatos leveleken, és közben tömte magát egész nap. Evett és evett, aztán pihizett egy kicsit, majd megint nekiállt enni. Szinte minden létező friss hajtást felevett maga körül, és ha elfogyott a ropogós levél, akkor tovább csúszott és a pici fekete lábaival hajtotta a testét a következő hajtásig.
Grétának volt egy titka, és mivel titok volt, nem mondta el senkinek, csak Petúniának a felső levélről, aztán Adélnek a szemközti lombokról, na meg Heninek, aki hangosan csámcsogva törte az utat előttük. A titok egy hatalmas nagy álom volt. Szeretett volna repülni, szárnyalni, hasítani az ég csodaszép kékjét. Minden nap látta szárnyalni maga körül azokat a színes gyönyörű lényeket, akiket pillangónak hívtak. De amikor ezt az álmot a barátaival megosztotta, azok csak viccelődtek, nevettek rajta, és tovább tömték magukba a zöld leveleket.
Egyikük meg is jegyezte, hogy jobb lenne, ha a földön maradna az álmaival, mert lehetetlen amit kíván, és csak magának okoz fájdalmat, hogy ábrándokat kerget a semmiért. A pillangók azok pillangók, és semmi, de semmi nem teszi lehetségessé, hogy Ő is azzá váljon és szárnyaljon velük az égen.
A barátok néha nagyon gonoszak szoktak lenni, bár akkor már nem hívjuk őket barátoknak!
Gréta is így volt ezzel, és már megbánta, hogy így kinyílt és elmesélte mi is a szíve vágya. A gúny égette apró pici lelkét, ami tele volt a szárnyaló pillangók álmával. De nem adta fel, inkább megerősítette abbeli hitében, hogy Ő pedig igen is ott fog repülni velük az égen, és akkor majd nézhetnek nagy szemekkel ezek a tohonyák. Rájuk nyújtotta pici zöld nyelvét, és olyan sebességgel, ami csak tőle telt elcsúszott tőlük.
Minél előbb el akart határolódni a többiektől, mert érezte, hogy nem tartozik oda. Azt nem tudta, hogy hova is tartozik valójában, merre is halad az élete, de tudta, hogy mostantól minden megváltozott.
Egyedül volt Gréta, a hernyó. Egyedül evett és csúszkált a leveleken, közben bánatában még többet evett, aztán utálta magát, hogy ennyire nem tud vigyázni az alakjára. Hogy fog így szárnyalni a pillangókkal? Még rendesen járni sem tud, csak csúszkál mint a hülye. Mérges volt magára a gyengeségére.
Az egyedüllétet, amit az elején nagyon élvezett, felváltotta a magány. A szirénhangok már nem a barátnőktől jöttek, hanem a lelke vált ketté. Meghasonlott és elkezdte megkérdőjelezni az álmát, a vágyát, hogy pillangó lehessen és szárnyaljon a szabad ég alatt, a napsütötte réten.
Nem fog sikerülni! – gondolta.
Már, hogy ne sikerülne, hisz ez minden álmod, annyira akarod, hogy a lehetetlent is túlszárnyalod! – válaszolt magának nyomban.
De hisz kövér hájas, csúszómászó hernyó vagy, a barátaidnak van igaza. Miért is hitted a hihetetlent? – kiabált már magával a zöld kis hernyó.
Nem! Nem! Nem és nem adom fel! – üvöltötte vissza lelkének másik énje.
A zöld kis hernyó zokogva abbahagyta az evést és összegömbölyödött. Kétségek marcangolták a lelkét. Addig sírt, míg annyira elfáradt, hogy mély álomba szenderült. Álmában elkezdett átváltozni. Merev szürke álcával vette körül magát, miközben a bábban lévő teste elkezdett, újjászületni. Átalakult, megváltozott, hisz annyira akarta a változást. A változást választotta aztán beledőlt az ismeretlenbe. Aludt, és közben álmodott. Azt álmodta, hogy újjászületik és pillangóként szárnyal a réten, miközben nézi azt a sok tohonya zöld hernyót, akik kigúnyolták és megsebezték e lelkét. Ez kicsit megnyugtatta, a háborgó énjét, és össze is forrasztotta azt.
Már egységben volt! Minden kétséget elengedett! Hagyta megtörténni azt amivé változni akart, és nem avatkozott a folyamatba, csak befogadta a megújult énjét.
Egyszer csak felébredt és érezte, hogy szűk számára a hely, ami eddig védte és óvta. Ki akart törni onnan és újra látni a kék eget. Elkezdett rést nyitni az álcán és szép lassan kipréselte a testét rajta. Olyan könnyednek és karcsúnak érezte magát. Az élet elkezdett belepumpálódni a tagjaiba, mint amikor egy lufit fújunk fel. A háta bizsergető érzéssel kitárult és hatalmas, színes szárnyakká alakult át. Nem félt az újtól, mert már megérett rá.
Elrugaszkodott, a szárnyait nekifeszítette a játékos szellőnek és élvezte az újjászületett Grétát, a pillangót.
Már nem akart fentről letekinteni senkire, és kigúnyolni a régi barátait. Nem volt benne a „naugyemegmondtam” indulat. A lelke megnyugodott, a lénye egységben volt. Tudta, hogy Ők is végigjárják a változás útját, lehet, hogy nem épp így, lehet, hogy nem mostanában, de a saját útjukat végigjárják valahol, valamikor…
(forrás: Kincses Anna - kicsibudoar.hu)
Királylepke születése - videó
forrás:FrontYardVideo
