Az
ókori görög filozófia mindennek a bölcsőjét jelentette. Nagy gondolkodói mai
napig aktuális kérdéseket boncolgattak, foglalkozva többek között a lélekkel,
annak halhatatlanságával, szerepével.
Platón (i. e. 427- 347) is hitt a lélek örökkévalóságában, de az ő korát megelőzően is éltek olyan filozófusok, akik ezt vallották, de kétségkívül Platón volt az, aki nagyon mély szintekre behatolva foglalkozott eme tárgykörrel.
A Phaidón című dialógusa teljes mértékben felöleli a témát. A lélek halhatatlanságát összeköti az ideákkal. De ez hogyan lehetséges? A párbeszéd Phaidón és Ekhekratész között zajlik. Az érdeklődő Ekhekratész Szókratész utolsó napjára kíváncsi, arra, hogy miről szólhatott a diskurzus közte és tanítványai között, ugyanis Szókratész halálra ítéltetett bürökpohár felhajtása által. A vád ellene a fiatalok megrontása és új daimónok behozatala.
A lélek halhatatlansága melletti legfőbb bizonyíték az, hogy tudatában vagyunk fogalmaknak, amelyeket eredeztetnünk kell valahonnan. Erre az a magyarázat, hogy a lélek mielőtt a testbe került volna, látta ezeket az ideákat (pl. szép, jó ideája). Az istenek a lelkeket körbevezették szárnyas kocsikon az állócsillagok ege fölött, így láthatták az ideákat, majd alámerültek és testet öltöttek. Amikor földi életünk során valamit tudunk, valamivel kapcsolatban megállapítjuk, hogy szép, akkor az nem a tapasztalatból, empirizmusból eredeztethető, hanem abból az „utazásból", amelyben a lélek részesült testbe költözését megelőzően, az abszolút ideákból. Ezt hívta Platón anamnézisnek, azaz visszaemlékezésnek. Szóval az ember nem tanul élete során, hanem visszaemlékezéseiből építi elméjét. Minél szellemibb hivatást választott valaki magának, annál jobban vissza tud emlékezni és ezáltal egyre többet tud, egyre okosabb és bölcsebb lesz.
Fontos tényező továbbá, hogy a testet a lélek mozgatja. Azért képes mozogni a test, mert a lélek mozgatja. Ez a lélek kiváltsága, ugyanis képes maga körül mozgatni, és saját magát is mozgatja, ezért önmozgó, nincs szüksége arra, hogy más tevékenységre segítse.
Mindezek után a konklúziót levonva, lehetetlen olyan állapotot elképzelni, miszerint a lélek megszűnik mozogni, megszűnik létezni, mivel örök, keletkezetlen, tehát nem születik és nem pusztul.
Ha nem is filozófiai kontextusban, de sokan gondolkodnak a ma élők közül is a lélek halhatatlanságáról, és az ezotéria mellett, akit foglalkoztat a téma, érdemes filozófusok műveit olvasni, hátha egy csapást engednek felfedezni számunkra, amelyen elindulhatunk!
(Vári Ágnes)
