2014. április 14., hétfő

A lány, aki Istentől kapja az ihletet




A tudomány nehézségekbe ütközik, amikor az ihlet eredetét és működését kell vizsgálnia, ám egy 20 éves amerikai lány azt állítja, pontosan tudja mi az ihlet forrása. A litván és amerikai szülőktől származó Akiane Kramarik lenyűgöző realista festményeket fest, és azt mondja, Isten beszélt hozzá hároméves korában, és arra biztatta, hogy fesse meg a fantáziáit.




Az autodidakta művész végül négyéves korában ragadott ceruzát, hat évesen kezdett el festeni, és hétéves korában már verseket írt. A nő a Fox News amerikai csatornának elmondta, egy nap azt álmodta, hogy találkozott Istennel, attól kezdve pedig isteni sugallatra segíti a művészi alkotásban.




„Szeretem a szemekben lefesteni az egész életet. Amikor rajzolsz nem gondolsz semmire, az álmaidat rajzolod meg, egyszerűen úgy, ahogy látod őket” – fogalmazott Akiane.
A nő szülei ateisták voltak, de megváltoztatták álláspontjukat mióta a lányuk az isteni látomásoknak és az Istennel való személyes kapcsolatának köszönhetően lenyűgöző műveket alkot az életről, emberekről és tájakról. Akiane szerint Isten adta neki ezt az ajándékot, és ezt másokkal is meg szeretné osztani.



„Isten segít nekem a művészetem, a verseim által, vigyáz rám, akárcsak egy pici pillangóra. Minden versemben benne van, amit írok, és minden képemen szerepel, amit megfestek” – mondta a nő tízéves korában.
Elmondta: néha kissé frusztrált, amiért nem találja a megfelelő szót, vagy pozíciót, de amikor Istennel kezd beszélgetni, megnyugszik és érzi, hogy minden rendben lesz. Ekkor érzi, hogy minden valós, mindez megtörténik vele, és úgy gondolja, más emberek is átélhetik ezt az élményt. A versírással kapcsolatban is ugyanezt élte át.
Amikor megmutatta édesanyjának a költeményeit, az megkérdezte, honnan jönnek ezek a gondolatok? A válasz az volt, hogy Istentől. Kislány korában azt hitte az osztálytársai is tudnak verseket írni, de később megértette, hogy ezt az ajándékot Isten adta neki, hogy másokkal is megossza.




Édesanyja szerint senki más nem tudott volna hatás gyakorolni a lányára, mint Isten, hisz Akiane nagyon zárkózott életet élt. A lány 10 éves korában még megjárta az Oprah-showt, és eddig 50 televíziós műsorban szerepelt. Több száz művészi alkotás van már a háta mögött, és két bestsellert is írt. Festményeit dollár százezrekért vásárolják, bevételei egy részét pedig jótékony célokra ajánlja fel.
(forrás: filantropikum.com)