A szellemtan, ha valóban az emberek szívében fog élni, át fogja
hidalni a fizikai és a szellemi világ közötti kezdeti szakadékot, hogy éppen ez
lesz a szellemtannak az életben kifejtett hatása, ez lesz az értéke az életben.
A szellemtudománynak az meg
valóban csak a kezdete, amikor az ember abban látja a dolgoknak lényeget, hogy
megtanuljon néhány szellemtani fogalmat és gondolatot, például az emberi lény
részeit vagy azt, hogy mi mindenben részesülhet az ember a szellemi világból.
Csak ha már tudjuk, hogy hogyan nyúl bele a szellemtan egész életünkbe, akkor
teremti meg a hidat a fizikai és szellemi világ között, de akkor valóban,
gyakorlatilag is megteremti azt. Akkor majd nem csak passzívan viselkedünk
azokkal szemben, akik átmentek a halál kapuján, hanem aktív kapcsolatban
maradunk velük, eleven érintkezésében és tudunk nekik segíteni. Ehhez azonban
szükséges, hogy a szellemtant bevigyük az emberek tudatába, ha a világunk
egészet nézzük, ahhoz egyaránt hozzátartozik a fizikai lét és a fizikaiság
fölötti szellemi lét, s hogy az ember nemcsak azért van a földön, hogy
születése és halál között összegyűjtse saját magának a fizikai lét gyümölcseit,
hanem azért is, hogy felküldje a fizikaiság feletti világba azt, amit csak
fizikai síkon lehet megtapasztalni, ami egyáltalán csak ezen a síkon létezhet!
Itt a földi életben úgy tűnik a szellemtan csak teória, csak egy olyan
világnézet, amit az ember azért tesz magáévá, mert érdekli. Halálunk után
viszont ez az a fáklya, amely a halál és az újraszületés között bevilágítja a
szellemi világot! Aki itt a földön megveti a szellemtant, az nélkülözni fogja
ezt a fáklyát; halála és újraszületése között le fog tompulni a tudata. Aki
tehát szellemtudományokkal foglalkozik, az nemcsak elméleteket gyárt, hanem
eleven dolgok művel. A szellemtudomány úgyszólván az élet fáklyája! A szellemi
tanítások tartalma itt a földön fogalmak és eszmék formájában jelenik meg, ezek
azonban halálunk után eleven erőkké vállnak!
(Rudolf Steiner)
(Rudolf Steiner)
Rudolf Steiner
Magyarországon született (1861-ben) a Mura(szent)király (Donji Kraljevec) nevű
faluban, Horvátország határa közelében, nem messze Ausztriától. Három ország,
három kultúra, három nyelvterület határán, ahol még születésekor is érezhető
volt Michael arkangyal egykori kultusza. – A földi élettől Németország és
Franciaország közelében, a svájci Dornachban vett búcsút (1925-ben). −
Gyermekként szinte naponta sétált át az osztrák és a magyar határon, majd
felnőttként egész életében sokat utazott, egyik európai országból a másikba. A
határok átlépése hozzátartozott az életéhez. De nem csak az ország- és a
nyelvhatároké. Tanulmányai során legalább annyit foglalkozott a
természettudományokkal, mint a filozófiával, az embertudományokkal vagy a
művészetekkel. Ezek mindegyikének fogalomvilágában otthonosan mozgott.
Önéletrajzából tudjuk, hogy a művelt elit társaságaiba éppen úgy bejáratos
volt, mint a munkásság gyűléseire, akadémiáiba. – Saját családjában
megtapasztalhatta, hogy siketnéma és gyenge értelmű fiútestvére mennyire más
világban él, mint azok az egyetemi professzorok, akik nagyon felkészült
vitapartnerként tudták őt magát elfogadni. – Különös adottságai folytán
természetes volt számára oda-vissza járni a fizikai világ és a szellemi világ
határán. Ennek köszönhetően teremtette meg a szellemtudományt. − Élete talán
legnagyobb művészi alkotása, az első Goetheanum épülete, kisebb és nagyobb
kupolájának egymásba épülése a leglátványosabban fejezte ki az itt és az ott
szinte egyidejű jelenlétét.
Egyik legkorábbi
pedagógiai előadásában beszélt arról, hogy a szellemtudomány szerint sok világ
veszi körül az embert, és ezeket csak akkor képes észlelni, ha kifejleszti az
ehhez szükséges érzékelő szerveket. És még azt is hozzáfűzte, hogy ezek a
„magasabb” érzékszervek, amelyekkel az ember be tud hatolni a magasabb
világokba, minden emberben kifejletlenül ott vannak. Ha ezeket kifejleszti,
megtapasztalhatja, hogy a hétköznapi érzékelés határa után nem a semmi
következik, hanem újabb világok tárulnak fel. Vagyis az ember ezeknek az érzékelő képességeknek a birtokában egyszerre lesz a
hétköznapi módon érzékelhető és az azon túli világok polgára. – Napjainkban még
csak a kezdetén tartunk annak a változásnak, amelynek nyomán ezek az új
képességek szélesebb körben is kialakulnak. Ebből következően elég sokan élik
meg az úgy nevezett küszöbélményt, a határátlépésnek azt a kritikus mozzanatát,
amikor az ember valaminek a határán érzi magát: már nem elégíti ki a határ
innenső oldalán megtapasztalt élet a maga realitásaival, hanem sejti, hogy
lennie kell valami másnak is ezen túl, de még tart a bizonytalan, határon túli
létezés megtapasztalásától. – Rudolf Steiner arra tanítja meg az embert, hogy
egyidejűleg ismerje el a határon inneni és a határon túli világ értékeit, és
ismerje fel az ember, hogy a maga alkotásait csak itt, a földi létben tudja
létrehozni, de ahhoz, hogy a legjobbat hozza létre, ahhoz a másik világból
magával hozott inspiráció a legnagyobb segítség.
A Rudolf Steiner
emberszemléletére épülő Waldorf-pedagógia talán legfőbb kérdése napjainkban,
hogy szülők, óvónők, tanítók és tanárok mennyire ismerik fel azoknak az új
képességeknek a kezdeményeit, amelyek a most születő gyermekekben már
megmutatkoznak. Mennyire tudnak vigyázni ezekre a képesség-kezdeményekre,
mennyire tudnak olyan segítő környezetet teremteni a gyermekeknek, hogy ezek az
új képességek, amelyekkel a világ újabb területeire is behatolhatnak,
természetes és egészséges módon alakuljanak ki.
