2018. augusztus 27., hétfő

A kínai szerzetes, akinek lábnyoma belevésődött a padlóba


Hua Chi, egy egyszerű kínai szerzetes volt Tongrenben, Qinghai tartományban, ám olyasvalamit ért el, melyre csak kevesek képesek – szó szerint nyomott hagyott a világban.


A vallásos férfi mindig pontosan ugyanazon a helyen térdelt le imádkozni, immár 20 éve. Olyan sokszor végezte el a rituálét, hogy a lába nyoma mélyen bevésődött a szentély fapadlójába.

A rendkívül fegyelmezett szerzetes egy soha nem változó rutint követ: megérkezik a templom lépcsőjéhez minden nap napkelte előtt, rálép mindig ugyanarra a pontra, és imádkozás közben 1000-szer arcra borul.


Ezt már két évtizede űzi, melynek köszönhetően a fa a lábai alatt megpuhult, és tökéletes, 1,2 hüvelyk mély lábnyom keletkezett.


Amikor Hua Chi fiatalabb volt, 2000-3000-szer imádkozott naponta, ám idős korára való tekintettel az utóbbi években ezt csak 1000-szer tette meg.


Azt is elmondta, hogy néha, főként télvíz idején csak napjában 500-szor sikerül imádkoznia, ám ima után minden egyes esetben körülsétálja a templomot.


A 70 éves Hua Chi reméli, hogy a rendszeres imádkozás segíteni fogja abban, hogy zökkenőmentesen lépjen majd át a túlvilágra.

A tibeti buddhisták hite szerint a lélek a halál után egy olyan folyamaton megy keresztül, mely meghatározza annak jövőjét – ez lehet a Nirvána, vagy egy újjászületés is. Hua Chi aki a tradicionális gyógyítás doktora is egyben, azt állítja, hogy azért végzi minden egyes nap ezt a rituálét, hogy halála után a lelke ne szenvedjen.


Áhítata inspirációs forrás a fiatalabb szerzetesek számára, akik egy jelentős Tibeti monostorban, Rongwo Gonchen Gompában, Tongrenben laknak. A monostor története 1301-re nyúlik vissza, szerzetesek százainak otthona, akik buddhista kéziratokat tanulmányoznak.


A 29 éves szerzetes, Genden Darji, Hua Chi egyik követője, aki napokat tölt azzal, hogy csodálja az idős szerzetes határozottságát és szeretné továbbvinni a tradíciót, a nyomdokaiba lépve. „Minden nap eljövök ide és minden nap ránézek a padlóba vésődött lábnyomra, mely arra inspirál engem, hogy én is létrehozzak egy ilyen láb lenyomatot” – mondta Darji.

(forrás: noiportal.hu-rejtelyekszigete.com)

A szerzetes lábnyoma -videó
forrás: Kesang Neljor